Mert olyan szép a világ,<br>Mint egy álom.<br>A kis ártatlan lelkét<br>Istennek ajánlom.<br><br>Szabad legyen lelke<br>Ott, a mennyországban.<br>Anyám...<br>Nem hallod a síró hangom?<br><br>Elküldtél az örök álomvilágba,<br>Ennyi jutott nékem az életből, anyám!<br>Néked nem fáj a halálom?<br>Hallgat a csend, sír a szél a Tarna parton.<br><br>Emeld Szívedhez, jó Atyám,<br>Ezt az ártatlan csecsemőlelket...<br><br>Hogy bírod nélkülem, anyám, az életet?<br>Ne sirassatok, kik most egybegyűltetek.<br>Mert már nagyon messze vagyok.<br>Tőletek távol, valahol a csillagok között.

Kutatom az igaz utat,<br>De eltünt, mint a múló pillanat.<br>Bebörtönözte csendesen az álmaimat,<br>Behunyta szemét a virradat.<br><br>Őseim fiai!<br>Békére int minden szavam.<br>Még az árnyékunk is<br>Legyen végre átoktalan.<br><br>Emlékeink legyen a béke földje,<br>Mert a szeretetünk Istentől való!<br>Munkálkodással élni az életet,<br>Lelkünk ezen szenvedését ne vigye el rút hajó!<br><br>Folyton keresem az igaz utat,<br>Lángoló házakban ne éljünk tovább!<br>Ébredjünk fel már végre!<br>Ne éljünk ostobán, gyűlölettől övezve, félve.

Bíborszínű, barna testvérekkel utazom,<br>Lovaink nyerítenek a karaván nyomán.<br>Csend honol, és nyugalom.<br><br>Áldott földeken utazunk tova<br>Villámló, sötét éjjeleken.<br>Elveszik a szekereink nyoma.<br><br>Múlt idők suhannak fölöttünk,<br>Szebbnél szebb tájak tárulnak elénk,<br>Éhes farkasok üvöltését hallani.<br><br>Távoli, hosszú útjainkon<br>Tombol a gyűlölet,<br>Nyugtalan sasok köröznek felettünk.<br><br>A múlt idők szelíd angyala<br>Rabságban sínylődik azóta.<br>Tündöklő fényében süllyedünk valóban.<br><br>Életünk elvesztette értékét,<br>Öröklétünk elveszik idővel,<br>Ballag a karavánunk tovább egy árnyékosabb völgybe.

Bogdán László emlékére<br><br>Suttognak a lombok, valamit látnak.<br>Könnyezve sírnak a dombon a Cserdi fák.<br>Elmentél, magára hagytad a falut.<br>Kőszikla voltál, de bezártad a kaput.<br>Példa értékű életed változást hozott.<br>Siratja az ország létedet.<br><br>Néma csend fájdalmán,<br>A szomorú Cserdi falu bánatán<br>Megszólal a lélekharang.<br>Behunyja szemét az esthajnalcsillag.<br>A misztikum ködén látlak újra,<br>Bennünk továbbél<br>Nemes célodnak a múltja.<br><br>Egyszer azt mondtad, Laci,<br>A cigánykérdés nem probléma,<br>Hanem feladat.<br>Békés, szebb életet hoztál,<br>A falunak munkát, kenyeret adtál.<br><br>Egyszer elmegyünk mi is,<br>Temetők mélyén megpihenünk veled.<br>Mint szabad madár,<br>Repülünk tovább, ahol nincs már határ.<br>Emberséges életed csodálta a világ.<br>Átrepül felettünk némán egy álomvilág.

Vén botommal a kezemben<br>Ifjúságom útjait keresem.<br>Hiányzik testemből a lelkem,<br>Csak az életem hideg falát leltem.<br><br>A kolduló őszben vértelen szívem már dér,<br>Megsárgult faleveleket hord a szél.<br>Csendes kis szobámban eltűnődöm,<br>Hogy az életem mennyit ér.<br><br>Elfáradt a folyó, elfáradtam én is.<br>Elsodorta álmaimat a fenti magas eget nézem,<br>Áttündököl még a Nap<br>Ősz fejemre a lombos ágon.<br><br>Kalapomat megemelem,<br>Nyomtalanul eltűnt az ifjúságom.