Századokat átélt <br>Odvas fának kérge<br>Porladozva málik, <br>Falja idő férge.<br><br>Aszalt már a vidék, <br>Fojtja ember mérge,<br>Földanyánknak szennyes <br>Minden cseppben vére.<br><br>Csak sóhajtás fakad,<br>Feketéllik ármány,<br>Minden égtáj alatt<br>Tört remények árnyán.<br><br>A sok irány kétes,<br>Csak ne legyen véges...

Mint füst száll a lét.<br>Nincs már új nap csak a múlt-<br>Itt huny mind ki élt.<br>Por lesz a test, vár az ég?<br>Rög és hant fed, ez a vég...<br><br>Holt-park sok sírt rejt,<br>Nem szól, de a csend bút ont...<br>Bent kong, fáj a szív.<br><br>Nem szór hőt a Nap,<br>Már csak zord, hűlt holt árny leng<br>Mit nem lát a szem.<br>Rög és hant fed, ez a vég;<br>Ha test por lesz...vár az ég?<br><br>A perc itt már áll.<br>Hull rá a könny, fojt az űr...<br>Csak a hit gyújt fényt.

Néma csend honol a temető felett,<br>s megannyi fájdalom és szenvedés<br>virágos sírok között, egy-egy elfeledett<br>s kigyúló mécsesek közt az emlékezés.<br><br>Halottak napján a gyász ünnepel,<br>a sárga krizantémok fojtó szaga,<br>fejfák útján gyász-sereg menetel<br>az ősszel nyugvó csillagok alatt.

Künn a háztetőkön hótakaró,<br>a szekér nyomán csikorog a tél,<br>igás hátán vastag lótakaró,<br>ne bántsa őt sem, ha felsüvölt szél.<br><br>Lámpás fénye sejtelmesen pislog,<br>könnyed valcert jár a hóesésben,<br>ahogy a lánykák ruháján csillog<br>udvari bálon a szép mesékben.<br><br>Dombok alatt szunnyadó parasztház<br>tört ablaka sárga fénnyel táncol,<br>fenyvesek ölében egymagában áll,<br>s mesét álmodik a gyönyörű nyárról!

Mentsd meg a vén fát,<br>Nem csak kör mit rejt a törzs...<br>Mint pinty, száll a lét.<br>Sors is dől, ha vág a bárd;<br>Nem lesz több fény, ne is várd!