Átalakul a természet,<br>Rezes lángja felrebben.<br>Pihenés ez nem enyészet,<br>Erőt gyűjtöget csendben.<br><br>Elköszönő tarka díszlet<br>Levelekkel integet,<br>A vidékre dér pírt csíptet,<br>S begyűjti a kincseket.<br><br>Kéményeknek füstje fázik,<br>Köd szuszog hűs hajnalon.<br>Fény helyett most árnyék játszik<br>Minden álmos ablakon.<br><br>Bár a világ búsnak látszik,<br>Földnek mélyén élet él.<br>Új tavaszra készülődik,<br>Csak előtte jön a tél.

(anaforás) <br>Nagyságtok! Kigyelmetek! Uraim! <br>Haza sorsa Önök kezében van! <br>Kérem, tegyenek... itt mig élet van. <br> <br>Nagyságtok! Kigyelmetek! Uraim! <br>Szeressék feltétel nélkül hazát, <br>Piacon vegyék makói hagymát... <br> <br>Nagyságtok! Kigyelmetek! Uraim! <br>Oly szép dolog a nemzetköziség... <br>De még él a haza, nem tűnt el még. <br> <br>Nagyságtok! Kigyelmetek! Uraim! <br>Gondozzátok magyarságot, hazát, <br>Ne veszítse ezeréves múltját! <br> <br>Nagyságtok! Kigyelmetek! Uraim! <br>&bdquo;Dolgozzatok” már a saját &bdquo;hazán”, <br>Őrködjetek már... a saját vártán! <br> <br>Vecsés, 2014. április 13. – Kustra Ferenc József <br>

Felhők mögött a Nap szunnyad,<br>Rózsaszín az álma.<br>Égszínkék már lilára vált,<br>Estnek csókját várja.<br>Harang hang szól, halk madárdal,<br>Tücsök nyűvi húrját,<br>Ki megfáradt szépen lassan<br>Elfelejti búját.<br><br>Szellő játszik fák lombjával,<br>Csillan már az este.<br>Hold töltében mámor ámor,<br>Reményt táplál lesve. <br>Estnek szárnya néma árnyék,<br>Mintha bagoly szállna.<br>Átrepül az éjszakába<br>Szebb holnapot várva.<br><br>Mártózik a táj a csendbe,<br>Pára levét issza,<br>Idő folyik pillanattal, <br>Soha nem jő vissza.<br>Álmot őriz már az éjjel,<br>Csillagfénybe bújva,<br>Emlék lett a mai napból,<br>Holnapnak a múltja.

Rövid tél, és kurta tavasz,<br>Forró nyár, és hosszú ősz;<br>Úgy tűnik, hogy jó Föld anyánk <br>Az emberre nagyon bősz.<br><br>Fél évszázad sem kell hozzá,<br>Figyelhetünk változást.<br>Sok rosszért mit vele tettünk<br>Benyújtja a számadást.

Sokszor kérdeztem, <br>vajon miért én,<br>Miért kaptam ennyi sebet, miért nem volt fény?<br>Kerestem a választ, <br>de csak zaj volt minden,<br>Aztán jöttél te… és csend lett bennem.<br><br>Remegő szívem nyugodni tér,<br>Újra boldogan élhetek,<br>És végre megértettem, hogy mégsem vesztettem.<br>Mert mit elvett tőlem az idő, <br>a keserédes sors,<br>Te visszahoztad bennem, minden érzés újra forr.<br><br>Miattad lélegzem,<br>Veled együtt kettesben.<br>Nélküled az életem,<br>túlélés lenne csendesen.<br>Végre újra élhetek,<br>Megpihenve, boldogan.<br>Te mentettél meg, <br>Végre újra létezem.<br><br>S ha majd sírsz, és nem tudod, miért fáj,<br>Tudd, hogy nem vagy egyedül, ha a világ rád is száll.<br>Mert amit most tőlem kapsz, az nem múlik el,<br>Az egy erő benned — ami majd megtart,<br>ha harcolnod kell.<br><br>Elvesztettem már sok mindent én,<br>Aztán kaptam tőled egy új ént,<br>akit eddig nem ismertem,<br>Egy jobb embert, egy csendes harcost,<br>Aki már nem fél, mert tudja:<br>Te vagy neki a fény!<br><br>Tudom lesznek nehéz napok,<br>A világ kemény, sokszor hideg,<br>Ha fáj ott benn, tudnod kell,<br>Míg élek én veled leszek.<br>Te vagy a meleg otthon ha fázom én, <br>A szívem ritmusa is te lettél,<br>Már minden álmom benned él!<br><br>Miattad lélegzem,<br>Veled együtt kettesben,<br>Nélküled az életem,<br>túlélés lenne csendesen.<br>Végre újra élhetek,<br>Megpihenve, boldogan,<br>Te mentettél meg, <br>Végre újra létezem.<br><br>S ha majd sírsz, és nem tudod miért fáj,<br>Tudd, hogy nem vagy egyedül, <br>ha a világ rád is száll,<br>Mert amit most tőlem kapsz, <br>az nem múlik el,<br>Az egy erő benned,<br>ami majd megtart,<br>ha egyedül leszel.<br><br>Lesznek napok, mikor távol leszek,<br>De a hangom ott lesz a szélben,<br>ha valami fájna neked.<br>Mert a szeretet nem múlik el, csak tovább él, benned, veled, <br>mint egy dal ami mindig hazatér!