Idő 
Értékelés 
Értékelés Hajnali harmat
<br>Erdei várromokon.
<br>Árva pókháló…
<br>*
<br>Harmatos reggel,
<br>Fehérre festett mező.
<br>Őzpata csúszkál.
<br>*
<br>Harmatos a fű
<br>A még épp’ hogy dús mezőn!
<br>Bárányfelhő had…
<br>*
<br>Harmatcseppektől
<br>Nedves, ébredő füves.
<br>Napkelte szárít.
<br>*
<br>Harmatfakasztó,
<br>Kezdő hajnal hűvöse.
<br>Sötétség, már megy.
<br>*
<br>Hajnali harmat,
<br>Az elmúlásról dalol.
<br>Ural; vizesség!
<br>*
<br>Nyújtózók a fák,
<br>Élvezik reggeli fényt.
<br>Harmatcsepp csillog…
<br>*
<br>Ködben, gyöngyharmat
<br>Terül a fagyos tájra.
<br>A reggel fehér.
<br>*
<br>Kósza napsugár
<br>Csillan harmatcseppeken.
<br>Ez a virradat.
<br>*
<br>Napfényes harmat
<br>Hozta reggel vígságát.
<br>Új nap felvirradt!
<br>*
<br>Reggel, harmatcsepp
<br>Mint gyémánt tőri a fényt.
<br>Napsugár szárít.
<br>*
<br>Homályos hajnal.
<br>Fű hegyén harmatcseppel.
<br>Őz, eszik-iszik.
<br>
<br>Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc József– íródott; eredeti Basó féle haiku stílusban.
<br>
Az ősz társalkodónője…
<br>
<br>Ködbe burkoló
<br>Időjárás érkezett!
<br>Bundák, vastagok.
<br>*
<br>Korhadt faágon,
<br>Újra lóg, köd fergeteg.
<br>Hívatlan vendég.
<br>*
<br>Ólmos köd terül
<br>Didergő tájra, fájón.
<br>Fázik a szélcsend.
<br>*
<br>Hulló falevél.
<br>Fázósan ködös éjjel.
<br>Hűsek nappalok.
<br>*
<br>Félholt falevél
<br>Szelek szárnyán utazik.
<br>Ködtakarót kap.
<br>*
<br>Sárga falevél
<br>Mosolyogva hullik le.
<br>Ködben is leér.
<br>*
<br>Magányképletben
<br>Látszhatna, árva kóró.
<br>Ködben nem látni.
<br>*
<br>Hegytetőn, öreg
<br>Tölgy büszkén áll a vártán.
<br>Ködben, nem látszik.
<br>*
<br>Hegyre vivő út,
<br>Ködfoltokkal tarkított.
<br>Nagy csúszásveszély.
<br>*
<br>Bágyadt a napfény,
<br>Mint idő ködlámpása.
<br>Besötétedik.
<br>*
<br>Sötét éj, fátylat
<br>Borít a természetre.
<br>Köd is besegít.
<br>*
<br>Didergő hajnal…
<br>Madártrillázásra kel.
<br>Ködtől nem látni.
<br>
<br>Vecsés, 2016. december 3. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.
<br>
Mélytengeri az élet…
<br>
<br>(leoninus)
<br>Súlyos a probléma: tíz méterenként egy bar, -lefelé- a víz nyomása.
<br>Négy kilométeres mélységben, már négyszáz bar a víz nyomása.
<br>Nos, bizony itt kell boldogulni, mert a nyomáson nem lehet változtatni…
<br>
<br>Ilyen mélységben is vannak kövek, nézem az ablakon át, vannak-e vésetek?
<br>Ha van, már valaki járt erre, de nem tudom, hogy ez volt-e halála vagy élete sikere…
<br>Én meg az U-boot megyünk lefele, látom is egyre kisebb a halak tömege…
<br>
<br>Magányos az utam egy ilyen hátköznapi óceánban, csak lefelé megyek a távolságban.
<br>Ha elfogy a benzinem, vagy defektet kapok, hogy jövők föl, vagy lent maradok és horkolok?
<br>Álmodhatom, hogy ott vagy velem és szeretjük egymást, már nincsen is… csak egymást.
<br>Hülye hangot hallok, kopognak az ablakon… lám, fölismertem óriás polip csőre az koppintón.
<br>Van nálam egy kis szíverősítő, de én nem megyek ki vizes leszek, ő meg nem fér be… épp’ fürdő.
<br>
<br>Juj, gyorsan elsuhantam egy nagyobb szikla mellett, mintha lett volna egy lefelé-nyíl véset.
<br>Ha volna külső tükröm, visszanéztem volna, a véset íritál, mintha ott volna…
<br>A marha nagy polip megállt, nem jön lejjebb, mosolyos a pofája, ezzel kísér lejjebb.
<br>Mernék én szeretni itt is, de nincsen, akit, nem vagy velem… ima és az öngyónás, más nincsen.
<br>Eszek-e még főztődből, vagy épp’ nem vagy otthon… ha még egyszer otthon leszek! Ottlakón.
<br>
<br>Hetvenhat évesen, már minden lehet… még az is lehet, hogy életvégem egy rövid-akut őrület…
<br>Ha a batiszkáfom meg egyszerre, hirtelen berobban, sose tudom meg, hogy meghaltam… valósan.
<br>Lihegve sóhajtozok ebbe a vaksetétbe, mivel világitani nem tudok, akkut hol töltsem ily’ sötétbe.
<br>Nézek, ki az ablakon, nyomásmérőm meg átkúszott a háromszáznyolcvan báron.
<br>Lehet, hogy utoljára látok az égen csillagot! Mert, ha defektet kapok… gumit, itt ragasztok?
<br>
<br>Vizi kuckómban a legyek csak hullanak, lefelé… csoda ez, nincsen oxigénjük, csak hörögnek.
<br>Ó, ha tudhatnám a polip miért mosolygott, ami láthatón gonosz és becsapós volt legott.
<br>Nem tudom lefekhetek-e még, a nyári forró macskakőre, egy kóbor kutya ugathatna… dőre.
<br>Ki tudja, hogy még a szemembe néz-e az élet, kényelmesen eltudom-e fogyasztani estebédet?
<br>Remélek a polip nem settenkedik utánam és nem dobál sziklákkal… de itt nincs gránát, mi mással?
<br>
<br>(Senrjon)
<br>Félek a defekttől, így bíz’
<br>Nem megyek tovább, ó, lakótárs!
<br>Négyszáz a bárom!
<br>
<br>(tíz szavas
<br>Hátha még élhetek egy picikét,
<br>Ha tudnám… batiszkáf sorsa végét…
<br>
<br>Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
<br>
Magányom, mit árnyék kísér!
<br>
<br>Jeges hidegség tapizza lelkemet és tán’ gúzsbakötésként, az eszemet…
<br>A szívem is érzi, hogy ez egy tendencia, hogy állhat ellent, emberfia?
<br>Gyomromban érzem, az idegesség gyűlik, ez van, de ehhez fogam nem fűlik.
<br>
<br>Esteledik és nézem, az alkony fénytelenné lesz, a bíborosodás meg szép lesz.
<br>De magányomban nem tudom, mit tegyek, erős jeges tapizással, vajon mit kezdjek?
<br>Ballagok hazafelé, bár nincs otthonom, idegesen kötözgetem gatyakorcom.
<br>
<br>A fényszórót bekapcsolt autók rám vetik a fényt, én meg nem lelem az élet-eszményt.
<br>Az esti sötétben a magány, mint egy árnyék kísér, tudtom nélkül, mint kisértet kísér.
<br>Egyet tudok, ilyen trágya életből nincs kiút, mert ez csak egy trágya gyűjtő alagút.
<br>
<br>Az utóbbi tíz évben volt sok, ki csak ámított és 38 poéta-társ, szó nélkül elhagyott.
<br>A nálam tanulás javukat szolgálta, merthogy szolgálni a poéta feladata.
<br>E papír nem bírja "írók" minősítését, majd megkapják az élet(!)… minősítését!
<br>
<br>Vecsés, 2024. február 25. –Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás, leoninusban.
<br>
Elmerülök rideg élet-óceánba.
<br>Nézem, könnyben úszok én a valóságba…
<br>Érzem, hogy pánikban a lelkem-testem,
<br>De lehet, hogy késő… immár elvesztem?
<br>
<br>Kiúsznék én partra, de mind visszalöknek,
<br>Látják, hogy nem jövők, ők szedelőzködnek,
<br>Mennek is legott, tán’ mert van nekik hova.
<br>Én is mennék, de úgy kellene egy csoda…
<br>
<br>Futok én a sors elébe,
<br>Ezt teszem már sok-sok éve,
<br>De a fránya kikosaraz,
<br>Így múlik a sok-sok tavasz.
<br>
<br>Elveszettség ellen van-e már orvosság?
<br>Feltalált lett-e már a sok-sok okosság?
<br>Mert az én sorsom, bármit kértem nem adta,
<br>Amit és szívből akartam, megtagadta!
<br>
<br>Én sokfelé jártam, reggel korán keltem,
<br>„Aranyat” kerestem, szegénységet leltem.
<br>Öregszem, már nem megyek én a sors elébe,
<br>Tudom, előbb-utóbb eljön... élet vége.
<br>
<br>Vecsés, 2014. november 25. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
<br>
