Koldus ül az út szélén és lesi az úri népet. <br>Az ő lelke gúzsba kötve, nem teszi a szépet. <br>Csodálják nézését, irigylik szabadságát, <br>De nem kérnek belőle, semmiért, világért. <br> <br>Dobnak neki alamizsnát, de kevesen. Aki… <br>A többség azt hiszi, látja őt valaki. <br>A koldus változtatni nem tud, csak ül a padkán… <br>Ruhája rongyos, szabadsága nincs; nem akarván. <br> <br>Küzd tetvekkel, őt leköpő fenegyerekekkel, <br>Küzd az életével, benne a nagy szellemekkel, <br>Ahol nem fogadják őt be, mert csóri és szakadt, <br>Még az életet sem érdekli, ez csak elhaladt. <br> <br>Aki koronahercegnek születik, király lesz, <br>Kapjon bár, jó nevelést, a másik csak koldus lesz. <br>Csak irigylik szabadságát, de felkarolni? Nem… <br>Egy senkiházi koldust nem látogat senki! Nem… <br> <br>Vecsés, 2002. július 1. – Kustra Ferenc József <br>

Adj nekem, poétának… bujdosós, végső menedéket, <br>Én nem várom még a halált, nekem megfelel az élet… <br> <br>Élet jó... papírra sorokat karcolhatok, <br>És itt csak eggyel, a pennával harcolhatok… <br>Harc közben, néha torzak a betű alakok. <br> <br>Verset írni bíz’ jó. <br>Vegyes gondolatiságban. <br>Egysíkúság, nem jó! <br>* <br>A leírt gondolat, <br>Örökkévalónak marad. <br>Utólag, javíthatsz. <br>* <br>Mások is olvassák, <br>Nekik kell, nagy élményt adni. <br>Pazar örömszerzés. <br> <br>Lehet, hogy a világ baja elől pennádhoz kell menekülnöd, <br>De tedd! Főleg, ha tudod, hogy a rosszat így biztos elkerülöd… <br>Nagyon segít, ha gondolatok csak jönnek, nem kell erőlködnöd. <br> <br>Ha még a Te tollad mártogatós <br>És a gondolatod, nem álságos, <br>A megfogant elme, biz' várandós. <br> <br>Óh, Teremtőm, adj nekem poétának lehetőséget, <br>Hogy még olvasóimnak írhassak nagyon sok-sok szépet… <br>Hátha sikerül rájuk sugároznom a belső fényet… <br> <br>Vecsés, 2016. április 1. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és HIAQ – ban… <br>

Látom, már nagyon poshadt a megjárt utam pora, <br>Visszanézek, penészvirágok kinyíltak sorra… <br>Napsugár az úton, árnyékát híven követem, <br>Követelem, hogy saját árnyékom követhessem. <br> <br>Megyek én rendíthetetlenül, csak előre, <br>De nem tudom, hogy lesz a vége, leszek pőre? <br>Közben eszembe jutnak a múlt dolgai, rágódok, <br>Előttem az élet, megyek is… majd bénán halódok… <br> <br>Élet elképzelhetetlenül durva, <br>Előttem az utam is tiszta dudva… <br>Széttaposom én, rúgom, az úti-göröngyöt <br>És nem fogom úgy kezelni, mint úti gyöngyöt. <br> <br>Láttam már én olyat, hogy az árokparton göröngyöt ütött el expressz játékvonat, <br>Pedig pöre kocsiján, lekötözve vitte a régmúltból az emlékkacatokat. <br>Aztán expressz ment tovább, sorra küzdötte le a múltnapokat, totemoszlopokat. <br> <br>Az utamon a lábam előtt hevert az élet? <br>Hogy én is legyek vele, miért-senki nem kérlelt? <br> <br>Bánatosan siratom életem, mint egyszerű halandó. <br>Sorsomra nem nyom bélyeget semmilyen nyekergő nótaszó! <br>Nem boldog a kétségem, de keserű, mint, egy éhes keselyű, <br>Édesben reménykedtem, de a számban, még a méz is keserű. <br> <br>Csak úgy osontam komótosan az ismerős utakon, <br>Gondolatokat szétdobálva túladtam… meguntakon… <br>Ott hevertek a nekem már kacattá vált gondolatok, <br>Mert minek, ha már nem használtak lét-benső fondorlatok? <br> <br>Végül is, mindegy is, hogy mit is teszünk, <br>Földi lét rövid, így éljük életünk… <br>Őszbe fordult már a lyukacsos utam, amelyen járok. <br>Elvetett gondolataimmal, már tele van az árok! <br> <br>Megfigyeltem, egyenes úton is botladozó a lábunk, <br>És tetszik vagy sem, mi vagyunk a saját marionett bábunk… <br>És mint neki a madzagon, pontosan annyit ér az álmunk. <br> <br>Régen érzem, már nagyon szétmálló az én utam pora, <br>Ahogy visszanézek, szép penészvirágok kinyílt sora… <br>Napsugár sincs már, az árnyékát gondolatban követem, <br>Kérem, hogy még kicsit a saját árnyékom követhessem… <br> <br>Vecsés, 2016. február 6. – Kustra Ferenc József <br>

Az élet nagyon, ördögien veszélyes dolog, <br>Néha rossz az tevőn úgy csinál, hogy ránk mosolyog. <br>Többnyire azonban, elfordul, púpos hátát mutatja, <br>Így fejezi ki, hogy mily’ valójában… jól megmutatja. <br>Aztán, van, hogy dühösen elengedi a kezünket, vicsorít! <br>Ember akkor lesz depressziós, migrénes és visítva sikít. <br> <br>Erdőnek szélén, magányosan nő a nyárfa, <br>Mi meg ott lapulunk az élet tarsolyába, <br>Ami beázik, huzatos, lyukas, unalmas? <br>Tovább nem mondom, mert igencsak hosszadalmas… <br> <br>Bevág az új nap? <br>Teli szájjal nevetni? <br>Visongani? Min? <br>* <br> <br>Élet oly’! Milyen? <br>Küzdünk vele, csak folyvást! <br>Van depresszió? <br>* <br> <br>Élet nincs velünk? <br>Tarsolyba kell lapulnunk! <br>Migrén is elég! <br>* <br> <br>Nem vagyok nyárfa! <br>De erdőszélen lakok… <br>Egyedül ázni! <br>* <br> <br>Esdésre, mosoly? <br>Folyton csak epekedek… <br>Kacagni? Miért? <br> <br>Epekedve várjuk a harminckét-fogas mosolyát, <br>Esdve lessük szavát, ha este leveszi csizmáját… <br>Holnap reméljük, jó nap lesz, sok és nagy kacagással, <br>Örömünknek hangot adunk, teli-száj visongással! <br> <br>Vecsés, 2015. május 9. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjú –ban… <br>

Hétköznapi pszichológia <br> <br>Nemrég kezed fogtam… Cilikém. <br>Szerelemmel néztél… Cilikém! <br>Reggelre nem voltál, <br>Innen elloholtál! <br>Hova lettél? Hiány: Cilikém! <br> <br>Este ülepedő sötét volt, <br>Szerelmünk… igen összehangolt! <br>Én kielégültem, <br>Éltem veled élem… <br>Aludtam, mint a bunda, álmom volt. <br> <br>Reggel nem hallottam szuszogásod, <br>Eltűnt: mosolyos suttogásod… <br>Nem gondoltam volna, <br>Hogy ily’ mese volna… <br>Valóságra ébredtem… zárod! <br> <br>Vecsés, 2020. január 7. -Kustra Ferenc József- íródott: LIMERIK csokorban <br>