Ó, de ravasz a tél… <br> <br>(3 soros-zárt tükrös) <br>Reggel kinéztem tiszta ablakomon, <br>Éreztem rögtön a hideget, fájón… <br>Reggel kinéztem tiszta ablakomon. <br> <br>(Bokor rímes) <br>Nem mozdult, mért is, talán eltörte a lábát? <br>Deres a beton, azon elcsúszhatta lábát? <br>Szerintem az jár igy, aki elkezd ravaszkodni, <br>Meg is érdemli… micsoda dolog igy bejutni? <br> <br>(3 soros-zárt tükrös) <br>Fájdalmas nyögése selymesen selyem sima, <br>Lenge-hideg szellő csak fújja ide-oda… <br>Fájdalmas nyögése selymesen selyem sima. <br> <br>Felhő nincsen igy korán reggel, <br>Mindent látok még csillagfénnyel… <br>Felhő nincsen igy korán reggel. <br> <br>(HIQ) <br>Igy jár ki… <br>Más udvarában… <br>Szab. sértés! <br> <br>Most mi lesz? <br>Tavaszig marad? <br>Lét halad… <br> <br>Vecsés, 2024. november 23. -Kustra Ferenc József- írtam: évszakváltásra, alloiostrofikus vers-formában. <br>

Hah! Nálunk esett, <br>Rögvest lett minden havas… <br>Csendes hóhullás. <br>* <br>Szellő hideg volt, <br>Jól be kellett öltözni. <br>Csendes hóhullás. <br>* <br>A reggel csúszott, <br>Jegesek voltak utak… <br>Csendes hóhullás. <br>* <br>Élt hamar-gyorsan <br>A hótakaró! Jó volt! <br>Csendes hóhullás. <br>* <br>Élt, ahogy tudott, <br>El is olvadt egy éjjel. <br>Langyuló idő! <br>* <br>Gumicsizma volt <br>Reggelre kikészítve… <br>Nagykabát le jött! <br> <br>Vecsés, 2017. november 24. -Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban. <br>

Bodzák tenyerén<br>E tájba kapaszkodom akácgyökérrel:<br>mézajkú virágai illatává bódulok<br>termő humuszába hullatom magam<br>lombot bontok csemetéiben<br>és a suhanó évtizedek alatt<br>diófává terebélyesedem…<br>Itt lobogtatom pislogó lánghitem<br>jövőt látó gyermekszemekben<br>Akácgyökérrel kapaszkodom e tájba<br>míg döfnek gledíciatüske – szavakkal<br>küzdök fenyőtörzs – akarattal<br>mert szívemre boltozódott már <br>a Nyírség éneklő ege<br>Ha lélekeső zápora áztatja arcom<br>megtartó kézfogások simítják tenyerem<br>s felemelik fejem a jegenyék<br>Bár kifordulnak rezgőnyár – levelek<br>ezüst fonákot mutogatva<br>e változást lebbentő szélben<br>és sündörögnek napraforgó - fejjel…<br>ide kapaszkodom akácgyökérrel<br>Vágtató emlékek istrángjait tartva<br>nyerít vissza lovam a Szamos partra<br>mint hazatért fecske<br>felcsippentem a szamosszegi sarat<br>s fészkemhez ragasztom<br>a bánatporos ereszemen<br>hogy el ne szakadjak soha tőle<br>hozzátapaszt fűszál-szeretetem<br> Fejfa – láncok kötözik hűségem<br>Szalka porához is<br>s egy kézen-fogott nemzedék<br>marasztaló tekintete<br>Mosolyok kötözik meg<br>az új ajtókért kinyúló kezem<br>s a botladozó lábam elé<br>térdelő kérdésekre<br>nincs feleletem<br>Maradok hát, begyökereztem<br>Itt csorduljon le ajkamról<br>az utolsó ének-zeném<br>itt ringatózzak örök álomba<br>az integető bodzák<br>kitárt tenyerén

Fújtat a zord szél;<br>Háznak falát szárítja...<br>Barázdált időt.<br><br>Életnek nyomát<br>Őrzik törött cserepek,<br>Időnek hamva.<br><br>Időt hállózza<br>Ódon falak közt a pók...<br>Múltnak álmait.<br><br>Elfeledett ház<br>Huzatos ajtaja nyög...<br>Mállott emlékek.<br><br>Repedésekben<br>Hódít az ős-természet.<br>Visszakövetel!<br><br>Megaszalt idő<br>Zsugorodik a mában,<br>Holnapot remél.

Mintha földnek lelke lenne,<br>Úgy lebeg a köd felette.<br>Holdtalan az estnek leple, <br>Néhány csillag pislog benne.<br><br>Törött fénnyel hunyorognak,<br>Hol a párán áthatolnak.<br>Ónos dunsztban jól elbújnak,<br>A hangok is belefúlnak.<br><br>Nyirkos hideg csontig hatol,<br>Vak sötétben mindent tarol.<br>Hízik a köd nem araszol;<br>Falja földet, szinte habzsol.<br><br>A vidéken néma csendben<br>Dér vastagszik minden percben.<br>Sűrű avar meg-meg sercen,<br>Jéggé fagy majd rideg reggel.