Húzd rá cigány, megittad az árát, <br>Ne lógasd a lábadat hiába; <br>Mit ér a gond kenyéren és vizen, <br>Tölts hozzá bort a rideg kupába. <br>Mindig igy volt e világi élet, <br>Egyszer fázott, másszor lánggal égett; <br>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, <br>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, <br>Sziv és pohár tele búval, borral, <br>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. <br><br>Véred forrjon mint az örvény árja, <br>Rendüljön meg a velő agyadban, <br>Szemed égjen mint az üstökös láng, <br>Húrod zengjen vésznél szilajabban, <br>És keményen mint a jég verése, <br>Odalett az emberek vetése. <br>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, <br>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, <br>Sziv és pohár tele búval, borral, <br>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. <br><br>Tanulj dalt a zengő zivatartól, <br>Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl, <br>Fákat tép ki és hajókat tördel, <br>Életet fojt, vadat és embert öl; <br>Háború van most a nagy világban, <br>Isten sírja reszket a szent honban. <br>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, <br>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, <br>Sziv és pohár tele búval, borral, <br>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. <br><br>Kié volt ez elfojtott sohajtás, <br>Mi üvölt, sír e vad rohanatban, <br>Ki dörömböl az ég boltozatján, <br>Mi zokog mint malom a pokolban, <br>Hulló angyal, tört szív, őrült lélek, <br>Vert hadak vagy vakmerő remények? <br>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, <br>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, <br>Sziv és pohár tele búval, borral, <br>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. <br><br>Mintha ujra hallanók a pusztán <br>A lázadt ember vad keserveit, <br>Gyilkos testvér botja zuhanását, <br>S az első árvák sirbeszédeit, <br>A keselynek szárnya csattogását, <br>Prometheusz halhatatlan kínját. <br>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, <br>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot: <br>Sziv és pohár tele búval, borral, <br>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. <br><br>A vak csillag, ez a nyomoru föld <br>Hadd forogjon keserű levében, <br>S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől <br>Tisztuljon meg a vihar hevében, <br>És hadd jöjjön el Noé bárkája, <br>Mely egy uj világot zár magába. <br>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, <br>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot: <br>Sziv és pohár tele búval, borral, <br>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. <br><br>Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak, <br>Lesz még egyszer ünnep a világon, <br>Majd ha elfárad a vész haragja, <br>S a viszály elvérzik a csatákon, <br>Akkor húzd meg ujra lelkesedve, <br>Isteneknek teljék benne kedve. <br>Akkor vedd fel ujra a vonót, <br>És derüljön zordon homlokod, <br>Szűd teljék meg az öröm borával, <br>Húzd, s ne gondolj a világ gondjával. <br>

Kincses ládáimat <br>zuhanó pöröllyel szétzúzom <br>Váraim tornyát dörgő ágyúval <br>szétlövetem <br>A romokra ülök <br>gondolkodni az életemről: <br>Milyen furcsa volt! <br>Két nagy lila szem volt, <br>melyre ráeresztem <br>pilláimat. <br>Méh volt: <br>méze volt, fulánkja volt. <br>Rózsa volt: <br>illata volt, tövise volt. <br>Gyertya volt: <br>fénye volt, füstje volt, <br>Milyen furcsa volt! <br><br>1927-1928<br>

Gergely pápa az időnek <br>Baján úgy segíthetett, <br>Hogy tízet egy esztendőnek <br>Napjából számkivetett; <br>Ha ez igy menne sorba, <br>Hány idő lenne csorba? <br><br>Ha éltemen végignézek, <br>Csak elijjedek tőle <br>Magam is, hogy mennyi tízek <br>Esnének ki belőle, <br>Mellyek e jó hazának <br>Hasznára nem valának. <br><br>Hanem azzal mégis végre <br>Magamat megnyugtatom, <br>Hogy a közös segítségre <br>Vólt mindég akaratom; <br>Ha mikor nem kellettem, <br>Én arról nem tehettem. <br><br>De tudtam mindég érzeni, <br>Hogy kellene igazán <br>És haszonnal segíteni <br>E bajban forgó hazán; <br>S ha többet nem tehettem, <br>Legalább kesergettem. <br><br>Használtam is, megesmérem, <br>Mikor hogy tőlt, ha kellett, <br>Buzgott is és folyt is vérem <br>Érdemes hazám mellett; <br>Hogy ennyit is tehettem, <br>Boldogságom érzettem. <br><br>Olykor, midőn a felkentek <br>Helikon tetejére <br>Zengedezni lanttal mentek <br>Nyelvünk dícséretére, <br>Én kenetlen, dudában <br>Dícsértem a pusztában. <br><br>Ha más hazánk óltárára <br>Ökröt vagy bakot vágott, <br>Áldozatul tettem arra <br>Én is egy-két virágot; <br>S hogy többet nem tehettem, <br>Rá csillagot festettem. <br><br>Többre nem is számlálhatom <br>Éltem arany számait, <br>De majd ha megtalálhatom <br>A nagy titok kúlcsait, <br>Újra nyíló életem <br>Hasznosabban tölthetem.<br>

Anyám, az arcod úgy tüzel most <br>S könnyeidet rejtegeted: <br>Vajjon mi van édes apámmal? <br>Megint beteg? <br><br>Vagy fejét szomorun lehajtva <br>Búsul egy hideg sztrájk-tanyán? <br>Mi lesz velünk és mindig így lesz, <br>Édes anyám? <br><br>Nem, kis lyányom, nem lesz így mindig, <br>De te ne búsulj, de dalolj, <br>Már készül a te boldogságod <br>Tán valahol. <br><br>Kis lyányom, szörnyü ez az Élet, <br>Csupa örökség s csupa vád. <br>A te jövődért izzad, harcol <br>Édes apád. <br>

Már új utálatok se jönnek, <br>Nagy csapások meg nem csufolnak, <br>Kopott, silány, hivatlan vendég <br>Penészes portámon: a Holnap <br>S roskadott vállamon: az Élet. <br>Csodálkozom, mikor beszélek, <br>Vagy mást merek unt szóra hozni <br>És hogy még tudok csodálkozni. <br>Néha, ütötten, mintha várnék <br>S táncol előttem halvány-halkan <br>Futós időkből néhány táncos, <br>Zárt szemű és hűlt lábú árnyék. <br>Ezekkel is már leszámoltam, <br>Csak voltak ők és én is voltam <br>Táncok korában, hős időben. <br>Csak olykor-olykor ébredeznek <br>Egy-egy versfaló, messzi nőben, <br>Kiktől bókokat hoz a posta, <br>Kik unalomból kalandozva <br>Verik meg a vén kapus várat. <br>Egy szemrehányás, késett zokszó, <br>Elhalt hangu baráti kérdés <br>Jön-jön még s több váltó-lejárat. <br>És siratás, keserű száj-íz, <br>És a ťmi lesz?-re vállat vonva <br>És nézvén látni nem akarni, <br>Kergült a szív és az agy lomha. <br>Böngészem a hirlapok sorját, <br>Semmit se bánok, őrzök, értek. <br>Ürülnek a boros edények <br>Íz, szomjuság és mámor nélkül, <br>Se nem dühödik, se nem békül <br>Közömbös, borult, szegény lelkem. <br>Küldött az Élet: megfogadtam, <br>Parancsokat rótt: teljesítvék, <br>Kérdezett és íme: feleltem.<br>