Pokol<br><br>Egyre mélyebbre a spirális sötétségben<br>A borzalmak fokozódnak és szaporodnak.<br>Nincs többé lelkiismeret-furdalás, csak kétségbeesés<br>Amint az égő kén bűze<br>Áthatja a levegő súlyos komorságát.<br>Dantén kívül bármely más utazó <br>döbbent kiáltással kérdezhetné:<br>– Ez valóban az isteni rendelet lehet?<br><br>Purgatórium<br><br>A Földhöz hasonlóan a Purgatórium is egy hely<br>Hol a küzdelem és folyamatos törekvés ural,<br>Talán maga a Föld, melynek valamilyen oknál fogva<br>Az igazi célja félre lett értve.<br>A mindennapi kenyerünket homlokunk verejtékével keressük,<br>A boldogságot meg kell érdemelni, de milyen áron és hogyan?<br>Azok számára, akik bátrak, a világ csak egy szín játék<br>Amelyben minden pillanatban a játékos vagy vethet, vagy arathat.<br><br>Mennyország<br><br>Egy szép álom, de nem több mint álom, <br>Amelyben a körök csupán egy mennyei játék szimbólumai.<br>Azok, akik felfelé néznek, tudják, hogy még az ég sem stabil,<br>hanem állandó változatokon megy keresztül.<br>A hatalmas lehetőségek óraműve ketyeg.<br>És amikor lejár az óra, és kihunynak a csillagok,<br>Megszűnnek a mennyek, a poklok, és a purgatóriumok.<br>Csak néma sötétség, és talán egy új kezdetnek távoli hajnala.

Húzza a szánt az öreg Varga,<br>ráncoktól szabdalt fagyos arca.<br>Szánjára rőzsehalmot kötött,<br>súlya alatt nagyokat nyögött.<br><br>Fagyott könny borítja arcát,<br>megvívja hát utolsó harcát.<br>Kitől kérhetne segítséget,<br>hisz nem látja az ellenséget.<br><br>Be kell fűtenie hideg házát,<br>nem tudta fizetni a számlát.<br>Kamrája is üres most már,<br>az egér is a szomszédba jár.<br><br>Messze van még a nyár melege,<br>akkor talán jobb lesz az élete,<br>már nem kell fázni dunna alatt,<br>jaj úgy várja már langyos tavaszt.

Feküdtél a fűben csendben<br>hajnaltájt a hűvös kertben,<br>meredten nézted az eget<br>én meg téged, a hű ebet.<br><br>Itt hagytál hát mindörökre<br>csak így összegömbölyödve,<br>búcsúztál a kutyaléttől<br>könny csalódik szemeimből.<br><br>Te mindíg hű társam voltál<br>nem kértél, de mindíg adtál,<br>fuss vidáman égi réten<br>utadon béke kisérjen.

Rossz költőként élni csak álandó bánat,<br>rogyadozó omló falú lelked, házad.<br>Verseidet csak talán a rigó fütyüli,<br>soha senki nem mondja, hogy kell neki.<br><br>De a sok híres, akiket ünnepelnek,<br>ha csak egy szavuk is szólal, hát figyelnek.<br>Csodaszép az életük, remekelnek ők,<br>könyvek hadait töltik meg a jó költők.<br><br>Mikor a rossz költő hazafelé ballag<br>kavarog benne sok rímbeszedett maszlag,<br>szakadt kabátját összehúzza hát magán,<br>hisz benne, hogy nagy költő lesz egyszer talán.

Csodák csókját hozza szél<br>érezheti mind, aki él.<br>A frissen sült kenyér illatát,<br>hogy este együtt a család.<br>A szomszédban zongoraszó hallik,<br>az idő hajgumiként nyúlik.<br>Nyílnak a kertben a virágok,<br>össze simulnak idegen világok.<br>Az élet örömhangon zenél,<br>a szépség nem a nagy dolgokban él.