A meditációm is zaklatott… <br> <br>Falak álarcban és ködtakaró mögött, <br>A vicsorgás, mint hamis mosoly üldözött? <br>Falak álarcban és ködtakaró mögött. <br> <br>Nézem a parton, egy karosszékből a tenger végtelen felszínét… <br>Elképesztően szemléletes, ha most ott lent egy háború zajlik. <br>Tengeralattjáró, mélységjárónak mutatja foga fehérjét. <br>Hullámokat sem vernek, hogy a másik ne lássa meg a kékségét. <br>* <br>Mennék én, ha jönne <br>A remény is, elkísérőn. <br>Falak meg álarcban? <br>Köd-takaró leszállt tájra, <br>Fal meg csak áll, bánatába… <br>* <br>Elképesztő ez a folytonos háborúzás, a víz alatt, <br>Kiirtják a halakat, mi a piacon veszünk hamisat? <br> <br>Most, akkor külön álarc is van, vagy a ködtakaró az? <br>A fal tudja-e, vagy csak omladozik, mint összes amaz. <br> <br>Emberek, lesz-e itt <br>Valaha is újabb csoda? <br>Vagy csak köd-takaró? <br>Köd-takarót utálja… Nap! <br>Nem látni, lekési misét… pap. <br> <br>Vecsés, 2017. július 7. – Kustra Ferenc József – 3 soros-zárttükrös –ben, versben, TANQ –ban. <br>

Hétköznapi pszichológia… <br> <br>Vannak nagy történetek, amik, akár lehet, több szálon futottak, <br>A részletek tisztázásához, sokat kellene még beszélni. <br>Sok beszédnek, híg az alja, a végén fecsegésbe torkolhatnak, <br>Akik <br>Egy felemelő, tisztázó pillanatot, nem vágynak rontani. <br> <br>Olcsó klisék, frázisok csak rontanák, amit mondani akarnak… <br> <br>Vecsés, 2018. május 4. – Kustra Ferenc József <br>

Versben és európai stílusú haikuban és tankában… <br> <br>Lehet minden… jól sejtem, hogy minden elveszett, <br>Pedig szerintem ennél jobban is lehetett <br>Volna, de mit a könny már lemosott, elveszett! <br> <br>Ha embernek bőven volna, -sok- örömkönnye, <br>Ha nem folyna folytában, az a bánat könnye, <br>Még végül jó dolga lenne, talán örökre! <br>* <br>Mikor van késő? <br>Mikor végső az álom? <br>Múltba süllyedés… <br>* <br>Ember hallgasson <br>Jó szóra, veszejtse rosszt! <br>Múlt, álom vége... <br>* <br>Múltra hallgatni? <br>Még rájössz sok mindenre… <br>Tán’ kiokosodsz. <br>* <br>Ha rájössz, hogy az élet milyen szép, akkor csökken könnypazarlás… <br>Ha már nem a rosszat tekinted alapnak, nincs több fejvakarás… <br>Múltadban van elásva minden tapasztalat, meg a messiás. <br>Örök álmod még biztos messze van, még Te nem leszel keresztfás. <br> <br>Hallgass magadra, <br>Hallgass a múltadra, <br>Bízd magad bizalmadra. <br>Fölöset ne végy válladra, <br>Építs a belső tudatodra, <br>Ne hagyd tenmagad a fájdalmadra. <br>Ülj ki bátran az életkarzatodra, <br>Jobban hagyatkozz a belső sugallatra, <br>Ha baj ér, veszteséged van, fogd magad hadra. <br>Állj ki, és ne hagyd, hogy belelökjenek fagylaltba, <br>Már megvan és nem csap be téged, hallgass a múltadra, <br>Emlékezz a múltban, már összegyűlt sok tapasztalatra. <br>Legbiztosabb, ha támaszkodsz, volt megoldási mozzanatra. <br>Ülj rá múltra, mint adatra, ott lapul a válasz, pillanatra... <br>Meg kell oldanod, kell a válasz javadra, a kérdésáradatra. <br>* <br>Megoldást, ember <br>Magadtól várj, magadnak! <br>Életszeretet. <br>Te, a múlt szeretetét <br>Ne feledd… ma jövőjét! <br>* <br>Egy gonosz ármány <br>Élet, szépnek is látszhat. <br>Nagy megtévesztés. <br>Figyeld mozzanatokat, <br>Kerüld, a nem-valókat <br>* <br>Ráhallgatni kell! <br>Csendes víz, békés préda. <br>Tanácsadó múlt! <br>Fa is magból származik… <br>Ember, múltból származik... <br> <br>Vecsés, 2015. november 11. – Kustra Ferenc József <br>

Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet? <br>Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet? <br>Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín, <br>Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín. <br> <br>Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát? <br>Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát? <br>Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet? <br>Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget? <br> <br>Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken, <br>És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken? <br>Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden? <br> <br>Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat, <br>És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat… <br>Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat. <br> <br>A vízben strandolni az maga a nagy csoda! <br>Úgy érzed a világ, bekísért téged oda… <br>Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda... <br> <br>Ültél-e már csak úgy a parton, <br>Egy mólón korhadó, fa-padon? <br>Vagy ültél a vízparti köveken, <br>Hosszú, vízbe belógó köpenyben…? <br> <br>A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt, <br>Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt… <br> <br>Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak! <br>Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak. <br>Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak. <br> <br>Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló? <br>Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó? <br> <br>Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal, <br>Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal? <br> <br>Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé, <br>És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé? <br>Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton, <br>És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón? <br> <br>Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve, <br>Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve? <br>Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve? <br> <br>Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira? <br>Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója… <br> <br>Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is, <br>Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis… <br>Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris… <br> <br>Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is! <br>Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is. <br>Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is… <br> <br>Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József <br>

Az ember életében múlnak a napok, nyarak és a sárga őszök, <br>De oly’ fakó az élet… fekete- fehérben, botorkálva tengődők. <br> <br>Vecsés, 2012. július 24. – Kustra Ferenc József <br>