Ülve fák alatt, <br>Életem most rám szakadt. <br>A part vízpárás. <br>* <br>Vízről fúj a szél, <br>Csak szembe jő, nem köszön. <br>A Balcsi dalol. <br>* <br>Ezüstös hajam <br>Csak kócolja… fésülget. <br>Elől, van tincs is. <br>* <br>Közben nézem a <br>Fodros vízfelületet. <br>Halak ugrálnak… <br>* <br>Nádas lakói <br>Neszeznek. Gólya köröz. <br>Ki lesz vacsora? <br>* <br>Szél már viharos <br>Hullámokat korbácsol. <br>Balcsi arca zord. <br>* <br>Zenit elcsúnyult, <br>Ég, vajon miért könnyez? <br>Rám, meleg eső. <br>* <br>Égi megváltás <br>Felhőkönnyek képében. <br>Már bőrig áztam. <br>* <br>Vihar már nekem <br>Zenél, menjek már haza. <br>Padon egyedül. <br>* <br>Most imigyen <br>A remény is elhagyott. <br>Szedelőzködők. <br>* <br>A Megváltó sír, <br>Nekem lelki megnyugvás, <br>Balaton parton. <br>* <br>Én Balatonom, <br>Belső a zokogásom. <br>Lesz majd szép zenit. <br>* <br>Ázva megyek már <br>El a parttól… vizesen. <br>Visszanézek rád. <br>* <br>Hiányod, már most <br>Előterembe kerül. <br>Tudati hiány! <br>* <br>Menve fák alatt, <br>Életemet cipelem. <br>Parton, víz függöny. <br>* <br>Szép vagy Te így is! <br>Lelkemmel megyek haza… <br>Holnap eljövök. <br> <br>Vecsés, 2015. június 1. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban. <br>

Hallom, ahogy a búsulózó szél, búcsúdalt komponál, <br>De megbotlik, összes apró-fehéres hullámtaréjnál… <br>Ijedtében össze-vissza fúj, látszik, hogy nincs magánál. <br>* <br>(Senrjú) <br>Szép, csillagfényes <br>Hajnalon, nyár, vetkőzik… <br>Parton, levél hull. <br>* <br>Déli partról elnézem, hogy a bazaltorgonás hegyek, <br>Ellepik a képzeletemet, mint nyers húst a zöld legyek… <br>Ihletet adnak, elgondolkodtatnak, írni kell... megyek. <br> <br>Kezem ügyében van a papírom meg a tollam, <br>Mert a kalamárisomat én most, el nem hoztam… <br>Azt hiszem… hogy kitehettem volna… nem gondoltam. <br> <br>A tó víztükrében, még látom, fürdőzik a gyengülő napsugár, <br>De én már azt tudom, hogy ide a nyári hőség, nem jön vissza már… <br>Neki is állok írni nektek… jaj, de hiányzik az a kalamár! <br>* <br>Utolsó tánca <br>A nyárnak. Röpke alkony. <br>Képzelet, suhan. <br>* <br>Lebegek a vízpárában, egy korhadó, de kényelmes pad felett. <br>Érzem, béke átható és nem zavarja semmi sem a lelkemet… <br>Még azért ücsörögnöm kell, mert van, ami zavarja, az eszemet. <br>* <br>Természet hangja <br>Zsong a fülemben. Látom! <br>Agyban, kerge szél. <br>* <br>Ahogy itt vagyok ez maga, kisebb szelet valóság, <br>Itt a magyar tenger partján... ez nagy szelet boldogság… <br>Itt kéne maradni… dühöng bennem a vad mohóság. <br> <br>Balcsikám, te most még együtt játszol a nyárral, <br>A napfényt még visszavered… sok hullámpárral. <br>Az esőfelhők eltávoztak innen, jó messzire, <br>A parton, két lovas hintó áll rendelkezésünkre, <br>* <br>A jövő számít? <br>Nekem a tegnapok is! <br>Víztükör, szépség. <br>* <br>Jól látom, hogy víz fölött suhan a sok elvesztegetett szó, <br>Rajtuk lovagol a sok-sok elveszett lélek? Elkárhozó! <br>Erős és még gyenge is vagy. Ma valami megváltozott, <br>Én érzek valamit, lehet, hogy a lelkem elkárhozott? <br> <br>Őszül a természet, a színei a legszebbek, <br>Majd visszatükröződnek… itt írt szebbnél szebb versek. <br>Én majd a napfénykanyarban szépen, csak, lebegek. <br> <br>Ó, te Balaton! Mesés ez a feszített víztükör! <br>Napfény benne még meleg sugaraival tündököl. <br>Néha, erre keveredik egy elkószált szélroham, <br>Csak nézelődők, miközben lassan, a partot jártam. <br> <br>Vecsés, 2015. szeptember 1. - Kustra Ferenc József <br>

Mint egy vízi felügyelő, Balcsinál figyeltem a tájat, <br>Hallottam, madarak és vadkacsák járják, repülik nádast. <br>A sötétedésben is észleltem, lesz messze tőlem felleg! <br>Ő ugyan, onnan mindent lát, de van még nála is tán' feljebb! <br> <br>Este, ahogy sötétedik, csend elönt, rám telepszik, mint özön, <br>A vízből is kezd elpárologni, a már félig alvó közöny, <br>Ez most, akkor a csendes semmi szépsége, <br>Vagy a semmi, csendes észveszejtősége? <br>De ez mindegy! Ez a tavacska az én nagy tengerem is, <br>Hol élhetnék én máshol, ha ő itt van? Én is itt, csakis! <br> <br>Már hétévesen ott nyaraltam, meg még utána oly' sokszor. <br>Szeretem, magaménak érzem, kár, hogy ritkán megyek... olykor! <br> <br>Parti köveken vannak pici, fodrosan fehér habok <br>És ezen ringatóznak a száraz falevél csólnakok. <br>Ó, te Balaton, vágyom, könnyeden lágy ölelésed <br>Holnap majd eljövők, megfürdök, így szeretlek téged. <br> <br>Mindegy nekem... Adria, vagy Csendes óceán <br>Nekem itt, a Balaton körül van a hazám! <br> <br>Vecsés, 2015. június 1. – Kustra Ferenc József <br>

Balaton vízfelülete, mint tükörkép lopja távolságot,<br>A hullámok meg, sokszorozzák? Ezt a gyönyörű mohóságot??!<br><br>Itten kéne lenni, egyszer és mindenkorra,<br>Akkor is, ha reggelt, vagy éjfélt üt az óra,<br>Így lenne állandó az élvezet, nem lenne a kín,<br>Lelkem, boldogan játszana a szeretet húrjain?<br><br>Ez a gondolat felvetés, dráma, szinte tudatzavar.<br>Életlehetőség erre nem adott, nincs döntés hamar.<br>Marad inkább az emésztő, nagy vágy, már gyermekkorom óta.<br>De tudott lehetetlenre várakozni? kész idióta.<br><br>Én nem vágyok az Adriára, messzi Balira!<br>Nekem, te kelessz télen és nyaralni nyaranta!<br>Mondd, szeretett Balaton, ki is vagy te énekem...?<br>Azt hiszem, te vagy az a... el nem múló szerelem?<br><br>Ha parton, én kint maradok és rám zuhan a csillagfényes éj,<br>Ámulok, ahogy visszatükröződik? vibrál a hullámtaréj?<br><br>Vecsés, 2015. május 25. - Kustra Ferenc József<br>

Egyre messzebbről nézve, a sok év távlata,<br>Hamis szememnek talán nem is igazán ártana,<br>Az Egónak ez az utolsó kis támasza,<br>Csak egy fakó élet, élénkebb vázlata,<br>S mintha az eltelt idő máshogy látszana,<br>A halványabb emlékeim is kiszínezem általa.