Buja vágyak viaszszobra<br>kirakatizálva,<br>ledér lányok állnak ottan<br>kuncsaftokra várva.<br><br>Vágyat őrlő csókjaiknak<br>keserű az íze,<br>pénzért váltott, gyorsan múló<br>öröm lett az este.<br><br>Búsan bolyongsz hazafelé<br>elmúlott a vágyad,<br>keserű emlékkel szórva<br>vár hitvesi ágyad.

Belehúzott a nappalba<br>ivott a vén bagoly,<br>sok megivott cefre után<br>rút arcán műmosoly.<br><br>Megszerette, átölelte<br>az egész világot,<br>hallotta a fényeket is<br>és hangokat látott.<br><br>Kábulata után az éjjel<br>nem volt éppen túl jól,<br>soha többet már nem iszok<br>elég volt a jóból.<br><br>Reggel aztán úgy érezte<br>inni kéne kicsit,<br>ivás után vigyorogva<br>elszívott egy cigit.<br><br>Pár év múlva virradatra<br>elvitte a mámor,<br>élettelen rút arcára<br>ráfagyott a vigyor.

Lelkemet virágoztató<br>csoda vagy te nékem,<br>évek során lassan, aprón<br>szirmait letépem.<br><br>Az összes ragyogó szirom<br>elfogy egyszer talán,<br>de mind ott fog díszelegni<br>emlékeim falán.

Éreztem, ahogy veled vagyok és a hátamat cirógatod, <br>De valaki hirtelen megfogta a vállam és észrevettem, <br>Hogy csak a szél simogat. <br><br>Érezni, ahogy a lelkedet két kezembe odaadod, <br>Én pedig lehetőséget megragadva<br>képre festem,<br>Ahogy elméd elmémmel iszogat. <br><br>Ó, ahogy fantomodból a fekete festéket kitagadod, <br>Higgy bennem kedvesem, mondtam és térdre estem, <br>bebizonyítom, hogy hiányod iszonyat.

Zászlót bont az égi sereg<br>árnyéka ránk vetül,<br>gyülekező hadak felett<br>Turulmadár repül.<br><br>Alászállnak Hunniába<br>eljött az ideje,<br>jelet adott végre nekik<br>a magyarok Istene.<br><br>Döngő lépteik nyomán az<br>egész föld megreszket,<br>újra egybeforr testvérként<br>szétszakított nemzet.<br><br>Fent a magyar menyországban<br>meglásd édesapám,<br>itt az idő, rövidesen<br>újra nagy lesz hazánk.