Az emberek halandóak <br>Amíg élnek, de gyarlóak. <br>Tarol az emberi butaság, <br>Sajnos ez az alapigazság. <br> <br>Az emberek érdektelenek, <br>Büszkék rá tán', hogy képzetlenek... <br>Legalább autodidakta <br>Képzettségük, igen jó volna. <br> <br>Nem kerülne nagyon sokba, <br>Csak pici kis olvasásba, <br>Legyőzni butaságot <br>És felvenni, új tempót. <br> <br>Buta ember bölcs nem lehet, <br>Ez nem olyan, mint kikelet. <br>Ki hanyag s nem ad magára, <br>Lecsúszik tömeg aljára. <br> <br>Tucat ember van épp elég, <br>Ne növeljük a szellemét. <br>Miért hagyjátok el magatokat? <br>Emberek fenjétek vasatokat... <br> <br>Budapest, 1997. április 4. – Kustra Ferenc József <br>

Hétköznapi pszichológia… <br> <br>Van-e még árny a falon és mekkora? <br>Mint a kiváltója, van-e akkora? <br>Az árny-kiváltója mozdulatlan, <br>Maga az árny, több mint nyughatatlan… <br> <br>Ha mulasztasz, és valami későn jut az eszedbe, <br>Akkor a problémák elő is jönnek, nagy hegyekbe. <br>De ami már elmúlt, azt biz' visszahozni nem lehet, <br>Ezért inkább korán tedd, azokat, amiket lehet! <br> <br>Ha ébredek, mert nyakamba csókolt a hajnal, <br>Az villan be, friss pirítóst eszek pudginggal. <br>De aztán az villan be, a &bdquo;hajnal” csókja tőled ered, <br>A vágy rögvest föltolul, lehet, hogy engem vár az öled? <br>Maradjak? Ki tudja, hogy jobb-e későn kelni, mint korán? <br>Hajnalpirkadatot elmulasztani, veszett… vágy okán? <br>Túlontúl későn &bdquo;ébredni” jó hajnali szórakozás? <br>Jobb későn, mint soha, és még ez talán nem botorkodás. <br> <br>Fiatalon voltam én fronton, szennyben és mocsokban, <br>Sokszor lőttek rám, nem gyönyörködtem barát-halottban… <br>Ott az élet, több mint rossz, egyenesen kegyetlen… <br>Ott csak parancs van, megváltoztatni lehetetlen. <br>Ott, ha későn van korán, akkor lehet az is, hogy mi meghalunk, <br>De lehet korán is késő, és dúdolhatjuk a végső dalunk! <br>Fronton a semmi, lehet, hogy a legjobb jó, az a valami! <br>Harcolni a halálért? Erre ad ki parancsot, valaki! <br>Nagy döntéseket is meglehet hozni későn, <br>A fronton, senki nem gondol rád, semmi-féltőn! <br> <br>Ha, a komplikáció előtérbe kerül és túl korán, <br>Lehet, hogy "elaludtunk", nem is vettük észre, elég korán! <br>Ha, a komplikáció csak túl-későn, lassan kerül elő, <br>A vágyott sikert, te már ne várd, ő már nem lesz neked fedő! <br> <br>Tested vágyón lüktet, eme testbe <br>Akarlak téged, most és egyszerre <br>Vagy túl későn jutott az eszembe? <br>Tán’ piszkálok a lehetetlenbe? <br> <br>Már késő van, vagy még oly' korán? <br>Tán’ mindegy is… a semmi okán… <br> <br>Az éjszaka összeszakad, ha a gyertyám leég, szinte hallhatón, <br>A spiccesen dülöngélő árny szétmállik, szinte… tűnik a falon. <br> <br>Vecsés, 2013. november 9. – Kustra Ferenc József <br>

Mikor megszülettem, nagy vár állott, <br>Megöregedtem, már majd' elmállott. <br>Nincsen már belőle, csak kőhalom, <br>Ahogy nincs menedék… csak fájdalom. <br> <br>Komor, háborús éveket éltem meg, <br>Nem volt benne mese, csak élet… beteg. <br>Pedig váram oltalmat adhatott volna, <br>Ha hagyják, hogy éljek, mint a magam ura! <br> <br>Már tudom, nekem csak kaloda jutott, <br>Meg pofon és elviseltem, mint kokott. <br>Nem lázadtam, azt hittem, ez így van jól, <br>Már tudom, együttműködtem, de nem jól. <br> <br>Együttműködésből alávetettségem lett <br>És ez a mocskos élet nyakig eltemetett. <br>Így mindig alulról szemléltem a világot, <br>De ott lenn bizony nem osszák a boldogságot. <br> <br>Korlátlanul együttműködni dőreség, hiba. <br>Más igazának alá vetni magad, balgaság. <br>Egyensúlyt keresni tudni kell, hogy kalyiba <br>Ne dőljön össze, ne legyen ez a csalfaság. <br> <br>Még élek? Főm felett, ah, a sírhantom tornyosul? <br>Élet kérdésein merengek, filozofálok. <br>Élet zaját még hallom, ez látomásomul <br>Szolgál, ihlet, hogy még élek, s valaki vagyok? <br> <br>Lelkemnek égő éhe kerget a térre, <br>Hogy ott tán’ hátha, friss levegőt kaphatok, <br>De sohasem… ott sem nézhetek az égre, <br>Mert így vagyok, levegőt sem igen kapok. <br> <br>Kiégett lelkem, majd összerogy és vége, <br>De sorsom még van, életben, a mában tart. <br>Nekem a saját rom életem a kolonca, része, <br>Élettől jussot nem is kapok, csak folytonos vihart. <br> <br>Még a téren sem nézhetek fel az égre <br>Én balga, itt sem nézek mélyen másoknak <br>Mert így alakult az én sorsom… a szemébe! <br>Nincs holnapom… megfelelek elvárásoknak. <br> <br>Már tudom, nekem csak kaloda jutott, <br>Meg pofon és elviseltem, mint kokott. <br>De sorsom még van, életben a mában tart. <br>Bár jussot nem kapok, csak folytonos vihart. <br> <br>Lelkemnek égő éhe kerget a térre… <br>Még a téren sem nézhetek fel az égre… <br> <br>Vecsés, 2011. október 17. - Kustra Ferenc József <br>

A nyelv egy hű szerető,<br>És remek a szolgálata,<br>Hát jól vigyázzunk rá,<br>Mert az emberiség diadala.<br><br>A költő ajkán édesítve<br>Messze hangzik zenéje,<br>Tisztelettel bánjál vele<br>Hogy minden ember megértse.<br><br>Bárhova magaddal viheted,<br>Mert a szép szó igaz szeretet.<br>Bája nélkül mit is tennénk?<br>Mint majmok az ágak kőzt lézengnénk.

Minden évben, ha égnek a gyertyák, s eljön az advent ünnepe,<br>imádkozom, és azt kívánom, ez az ünnep most más legyen.<br>Legyen melegebb. Úgy, mint régen, mikor mi voltunk gyermekek,<br>s gyertyafény mellett üldögélve úgy vártuk ezt az ünnepet.<br>Visszagondolok mikor még nem süvített így a tél szele,<br>s lázasan vártuk, vajon mit hoz majd a szeretet ünnepe.<br>Tavaly még jó anyám is itt volt. Ősz haján ült a tél dere,<br>s most a magasból kíván nékünk áldott és békés ünnepet.<br>Mit kérjek én most? Ajándékot? Nem hoz oly örömet nekem,<br>hiszen üres lett szinte minden, nem vonz már néha semmi sem.<br>S mégis: ahogy a gyertya csonkja viasztól csordul, meglelem<br>magamban azt a békességet, amit régóta keresek.<br>Meleget érzek, ami fűti kóbor, megfáradt szívemet,<br>s úgy érzem minden dobbanásban, ez az ünnep most más lehet.<br>Mindig lesz szép, és mindig lesz jó is, csak akarnunk kell, hogy így legyen!<br>Szeressünk! Bízzunk! Ne adjuk fel! Kell, hogy győzzön az értelem!