Van, hogy a gondolat zabolátlan, mint egy csikó! <br>Vibrál és ugrál, kavarog, mint az örvénylő hó! <br>Van, hogy a gondolat zabolátlan, mint egy csikó! <br> <br>Csak <br>Jönnek <br>Mint árvíz. <br>Megfékeznem? <br>Írni sem győzöm. <br>* <br> <br>Nagy dolgok is sűrűn eszembe szoktak jutni, <br>Ha marhaság, akkor érzem, el kéne futni. <br> <br>Nem <br>Írom <br>Mindet, csak <br>Az értékest, <br>Többi hadd fusson. <br>* <br> <br>Egy észrevétlen <br>Pillanat és tovaszáll… <br>Csak úgy elröppent. <br>Egy gondolat... pillanat <br>Alatt elszáll... agylakat. <br>* <br>Ha leköti a <br>Figyelmemet, hajrá-haj! <br>Kivel osszam meg? <br>Egy elcsípett gondolat, <br>Már verset kovácsolhat. <br>* <br>De már öregen, <br>Néha, csak erőlködők! <br>Üres gondolat! <br>Ha már nincsen gondolat, <br>Hiába van akarat. <br>* <br> <br>Figyelem, hogy figyelek én, lelkesen és szinte mindenre, <br>De leragadok már minden emberfeletti ökörségre... <br>Ha már, csak ez érdekel, akkor kell-e gondolkoznom, <br>Vagy nem és lassan, biztosan kezdeni kell halódnom? <br> <br>Még <br>Köti <br>Figyelmem, <br>Ám fonál vész. <br>Ezt hozza vénség? <br>* <br> <br>Huh! Ezt is, hogy végig tudtam gondolni, itt fönt... <br>Az agyam működött, jól van... és visszaköszönt... <br>Huh! Ezt is, hogy végig tudtam gondolni, itt fönt... <br> <br>Vecsés, 2017. december 31. – Szabadka, 2018. február 17. – Kustra Ferenc – A verseket és a haikukat én írtam, az apevákat és a tankák versét, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ,,Egy elcsípett gondolat’’ <br>

Hétköznapi pszichológia… <br> <br>Hatvan felett, állítják, hogy szép lehet az élet. <br>Mondják ezt azok, kiket még nem gyötört az élet, <br>Akikben még nem járt le, elkopva, ennyi élet. <br> <br>Hittem... idősen gondtalan az élet, <br>Évekkel hátamon, nem találok szépet. <br>* <br> <br>Aki fiatalabb, az állítja, hogy csodálatos az öregkor, <br>És nagyon szép lehet, hogy minden napra jut egy kortynyi pimpós bor. <br>Ez már nem az őszöm, de biz' a telem kezdete, itt már nincs por… <br> <br>Fiatalon nem voltam tisztában, <br>Mit jelent lenni gyászban, <br>Élni levélhullásban. <br>* <br> <br>Hatvan után, az ember újra végigjárja, a járt utat, <br>És ismét számba-sorba veszi, mi az mi múltjában maradt… <br>Hatvan után, mese vágyad már nem repít boldog-havas hegyeken át, <br>Már csak fotelban ülve mulasztod, igen lassan a havas éjszakát. <br> <br>Múltbanézek, számadásba kezdek... <br>Találok-e érdemeset, amiért élni muszáj... imába kezdek. <br>* <br> <br>Hatvan után, jól megdobál a sors, de száraz kenyérrel, <br>Sőt, hozzád vágott igen élhetetlen, véges élettel… <br>Idősen az agy már meddősködik, a kéz enyhén remegő, <br>Ahogy írok, a toll is hebegő, tenta pacacseppentő… <br> <br>Életem már nehézkes, <br>Kezem zsibbad, agyam kihagy, létem már véges. <br>* <br> <br>A telemben még megvan a megvett, ingyen bérletem, <br>De nincs pénzem, nincsen tűzifám, bár még van tűzhelyem… <br>Körülöttem van levegő, de hideg, nem élvezem… <br> <br>Csonka létem tengetem, <br>Időmet lassan pergetem, <br>Értelmetlen... elveszett álmokat kergetem. <br>* <br> <br>Hah! Juj, de régen én már rájöttem, nem csak a szeretet számít, <br>Bár én is tudtam régen, de hatvan után már, miért is csábít? <br> <br>Öregségem monoton, <br>Mennék... sorsom kegyetlen, visszatart konokon. <br>Még létezek... romokon. <br>* <br> <br>Az udvaron, már éles a levegő, sötét felhők a horizontom felett, <br>Ha még sokáig maradok, betegséget kapok, és nem élvezem kellemet. <br>Remény, honnan és minek, mihez? Örülök, ha így élhetem az életemet… <br> <br>Vecsés, 2011. március 1. – Szabadka, 2018. február 20. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, a 10 szavasokat, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A 10 szavasok címe: ’Még létezek... romokon’ <br>

A télről, versben és tankában írt a szerzőpáros… <br> <br>Szél úrfi pejként, <br>Zabolátlan, mint vadló. <br>Patanyom, hóban. <br>Hópihékkel érkeztem. <br>Ő vár! Tudtam, éreztem. <br>* <br>Látom, hogy a szél, a kert fái között vircsafttól, olyan, mint egy rítus! <br>Lehet, hogy buta, mint a sötét éj, ő azt hiszi, hogy ilyen a virtus. <br>* <br>Kis hópelyhekkel <br>Tangózik a forgószél. <br>Zúzmarás minden. <br>Hó hullott, Ő táncra kért, <br>Ölelt s testünk összeért. <br>* <br>Látom a milliónyi, szép hó-szemcsét, <br>Nem veszik figyelembe a leesést <br>De, csoportokba verődve argentin tangót táncolnak <br>Mert, ez a megveszekedett szél, ezt nyújtja a bátraknak. <br>* <br>Szabadság mámor <br>Áthatja, zúgó szelet! <br>Jégcsapot tördel. <br>Fordított jobbra, balra, <br>Szívünk vert a ritmusra. <br>* <br>Süvöltő szelek <br>Eltapossák lágy szellőt. <br>Jég uralkodik. <br>Magához húz s felemel, <br>Vágy kél, lelki eledel. <br>* <br>Vad szél játszik az <br>Ágakkal, sokat letör. <br>Hó is leesik… <br>Édes álom... túl kevés, <br>Széttépte az ébredés. <br> <br>Vecsés, 2017. december 3. – Szabadka, 2017. december 4. - Kustra Ferenc József – A verset és a haikukat én írtam, a haikuk alá a verset, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ”Álom tánc” <br>

Két kis kecske sétált a hegyen<br>lent alattuk a nagy mélység,<br>csak ámult- bámult mindkét kecske<br>milyen sok ott lenn a szépség.<br><br>Odalenn gyönyörű szép a táj<br>az egész egy dús legelő,<br>sziklás hegyormuk csupán kopár<br>a napsugár is perzselő.<br><br>Hej, de jó lenne ott lent élni<br>az élet ott biztosan jó,<br>búzaföldön készülne ágyuk<br>szénából lenne takaró.<br><br>Gyorsan döntött a két kis buta<br>elindulnak ők a rétre,<br>belevágnak a nagy kalandba<br>nem gondolva a veszélyre.<br><br>A fűben lapult lent a farkas<br>nyál csorgatva nézte őket,<br>régen várta hogy megehesse<br>vacsorára érkezőket.<br><br>A hegyre nem tudott felmászni<br>ott nem érte el a kecskét,<br>most jönnek hát látogatóba<br>velük tölti így az estét.<br><br>Jöttök vissza ti kis buták!<br>Öreg bak kiállt a hegyről.<br>Farkas farka látszik a fűben<br>két kis kecske rohan egyből.<br><br>Bár van a világon sokkal szebb,<br>mint ahol éled életed,<br>becsüld meg jól az otthonodat<br>jobb nem lehet máshol neked.

Végtelen tereken<br>Tereken a csend,<br>A lámpa fénysugara,<br>Néma alak a padon.<br>Lehet, már ott sincs!<br><br>Csak a nyugalom...<br>A tereken megvillannak<br>Egy percre az arcok,<br>Átsuhannak az alakok.<br><br>Otthagynak némi érzést,<br>Felejtést, szerelmi tűnődést.<br>Padra vésett nevek, üzenetek,<br>Idézetek...<br>Mindez a városi vándor érzéseit<br>Erősíti meg.<br><br>Kopott köveken a felejtés<br>Arca jelenik meg...<br>A nap ezeréves csendjeibe<br>Veszik el a múlt.<br><br>Végtelen tereken a hajnal is<br>Már csak vándor.<br>Harmatcseppjei könnyeket vázol,<br>Hogy eljön a holnap...<br><br>És a ma gyenge színterek<br>Előadásában jelenik meg!<br>Jelein, mint a keselyűmadár,<br>Tort ül a múlt!