Még mindíg érzem álmomban<br>szőke hajad illatát,<br>álmaimban minden éjjel<br>te vagy nekem a világ.<br><br>Zilált ágyban felébredve<br>rám rohan a valóság,<br>már nem vagy te itt mellettem<br>otthonod a menyország.<br><br>Bárcsak ébren is álmodnék<br>foghatnám a kis kezed,<br>könnyes szemmel égre nézve<br>suttogom a te neved.

Függőágyat font az éjjel<br>kis holdfényből a pára,<br>felakasztja csillagfényben<br>egy ködben úszó fára.<br><br>Csend dermesztett pillanatot<br>hímzett rá az ágyra,<br>holdfénypaplan borítja be<br>egy csendes éjszakára.

Szép szemeit látván, azon gondolkodám,<br>Hogy eme leány szívét, nagyon elrabolnám.<br>Hogy lehet még szingli egy ilyen leányzó?<br>Számomra e rejtély, továbbra is megrázó.<br><br>Mikor szemeibe nézek, nem tudom ki vagyok,<br>Csak annyit látok, hogy körbeveszik csillagok.<br>Szebben ragyog nékem, mint a nap az égen,<br>Próbálom felfogni, hogy nézhet ily szépen.<br><br>Csak mosolyogni fogok, ha egyszer majd rájövök,<br>Nem állít meg engem se ember, se háztömbök.<br>Akadályt én akkor, már nem fogok ismerni,<br>Belém fog szeretni, egy kis madár csicsergi.<br><br>Honnan jött a madár? Sajnos azt nem tudom.<br>De itt hagyott egy cetlit, amitől megnyugszom.<br>A cetlin csak annyi áll, hogy ő lesz az én párom,<br>A napot, mikor beteljesül, már alig várom.<br><br>Hiszek a madárnak és szívből remélem,<br>Hogy ő nála egyszer lesz nekem esélyem.<br>Bevallom most neki, hogy belé szerettem,<br>A többi lány fűzését mától már felejtem.

Kint az apró falu szélén<br>szél cibálja a fenyvest,<br>háza előtt idős asszony<br>teregeti a szennyest.<br><br>Ráncos arcán könnye folyik,<br>ám derű látszik rajta,<br>nem sokára drága fiát<br>ölelheti a karja.<br><br>Visszatér a kicsi házba<br>véget ért a háború,<br>elhagyva a csatateret<br>ottmaradt a bú, ború.

Pirkadatkor a hegyfokon<br>honnan látszik a tenger,<br>borús arccal távolba néz<br>egy apró, szürke ember.<br><br>Felmászva a hegytetőre<br>felvíve bút, bánatot,<br>kitárt karral könnyes szemmel<br>köszöntve kelő napot.<br><br>Összetört szíve azt érzi<br>elveszett már a remény,<br>itt hagyta őt a szerelme<br>tengerbe veszett szegény.<br><br>Arra gondol összetörve<br>utána vetem magam,<br>nincsen nekem miért élni<br>bocsáss hát meg én Uram.<br><br>Égi hang szól – Nem vagy magad,<br>fordítsd meg a léptedet,<br>az ő emlékével élve<br>még életed szép lehet.<br><br>Menj haza most jó anyádhoz<br>ne hagyd életkedvedet,<br>gondolj a szép családodra<br>téged itt más is szeret.