A gitározás és éneklés mellett<br>más terveid is voltak.<br>Úgy tűnt hogy néha<br>a szíved ajtaján <br>az angyalok kopogtak.<br><br>De sajnos szerződésnek<br>a rabja voltál mely <br>életed végéig már<br>nem ad, hanem csak kér,<br>míg végül is tönkretesz,<br>és elapad az utolsó csöpp vér.

Hogy mondjam el, hogy mit érzek éppen,<br>úgy felbolydult most ez a világ,<br>eddig örökös magányban éltem,<br>olyan üres volt ez a világ.<br>Nem érdekelt, hogy nyílik a rózsa,<br>nem vágytam régen az illatát,<br>Nem várt rám senki, mégis oly jó volt.<br>Olyan kerek volt ez a világ.<br>Nem akartam, de úgy felkavartál,<br>lelkem most mélyen izzó parázs,<br>dübörgő vonatként zakatol szívem,<br>teérted dobog. Miattad fáj.<br>Nem akartam a karod ölelését,<br> simogatásod, csókjaid hadát,<br>s mégis érzem: ha végigsimítasz,<br>lelkemben fellobban minden parázs.<br>Szemedben fénylő csillagot látok,<br>olyan fényesen ragyog reám,<br>elvakít. Szinte magam sem értem.<br>Szemed tükrében szép a világ.

Írtam egy pár sort, bár nem vagyok nő,<br>de belegondoltam mit érezhetett ő.<br><br>Sétálva este a parkban <br>egy fekvő férfit láttam a bokorban.<br>Jól van uram? Kérdeztem tőle,<br>de válasz helyett arcomban volt ökle.<br>Ugrott vágyával durván énrám,<br>magját belémlökte, s hörgött némán,<br>és jött a másik élveteg barom,<br>úgy éreztem jobb ha most hagyom,<br>mert szabad csak akkor leszek,<br>ha e szörnyűségbe beleegyezek.<br>Négyszer-ötször tették meg velem,<br>a fájdalomtól felejtettem nevem.<br>Mikor ott hagytak a fűben pihegve<br>felhúztam bugyimat lassan remegve,<br>szégyenérzettel telve indultam haza,<br>úgy döntöttem ezt nem mondom el soha.

Pottyantott a toppantó<br>lepotyogott pettye,<br>panyókában pityereg<br>pettyet akaszt szegre.<br><br>Pottyantottra toppantott<br>pottyos lett a pettye,<br>pottyos pettyét most hogyan<br>akassza a szegre?

Mikor én gyermek voltam<br>volt egy csendes világ,<br>legyél jó, büszke fiam<br>így nevelt az apám.<br><br>Forradalom borzalma<br>vette el a hitét,<br>vörös, pufajkás barmok<br>megkínozták szegényt.<br><br>Gyermekként nem értettem<br>mi az a gyűlölet,<br>nem mesélt el nekem<br>éjsötét bűnöket.<br><br>Lubickoltam a létben<br>vidám gyermekkorban,<br>szabadságra leltem, mint<br>apám ötvennyolcban.<br><br>Becsülettel nevelt fel<br>erőt adott nekem,<br>ha csetlettem – botlottam<br>megfogta a kezem.<br><br>Mit tőle a vörös szél<br>elfújt mindörökre,<br>egyszer én visszasöpröm<br>szívvel megjelölve.