Lobognak a tüzek odaát,<br>vajon mit jelentenek?<br>Barát emeli rám poharát,<br>vagy tán veszekszenek?<br><br>Olyan távol van tőlem e fény<br>nem látom az árnyakat,<br>sötétségben nem látszik ösvény<br>a kétség rám szakad.<br><br>Féljek hát a távoli tűztől,<br>vagy jó barátom talán?<br>Nem tudok olvasni a füstből,<br>lehet, hogy jobb is talán.

Drága Asszonyom, Antónia! <br>Régóta tudom: özvegy-árva… <br>Mélázgatok magán, <br>Csúszok a vágy-talpfán. <br>Meg kén’ szereznem Antónia. <br> <br>Kérek egy randevút Asszonyság! <br>Ott ébredhetne, kis csókosság. <br>Koccintnánk’ kávéval, <br>Frisses lélekhúrral… <br>Egyeztetnénk, hogy mi valóság... <br> <br>Drágám! Vágyottam! Antónia! <br>Legyen az oldalbordám még ma! <br>Ó, ha együtt élnénk, <br>Egymást éltethetnénk… <br>Szívboldogságom, Antónia! <br> <br>Vecsés, 2021. március 4. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban. <br>

Fura jégábrák, <br>Láthatóan virágok. <br>Locsolni nem kell. <br>* <br>Ablak befagyott, <br>Jégvirág elágazik. <br>Hideg egyveleg. <br>* <br>Jégvirág jégből, <br>Ablaktábla üvegből. <br>Hógolyó repül. <br>* <br>Jégvirág csokor <br>Díszíti ablakokat. <br>Meleg kandalló. <br>* <br>Jégből virágszál, <br>Repedt ablaküvegen. <br>Üveg melegszik. <br>* <br>Jégből virágok, <br>Időszakos élmények. <br>Nem szárad, folyik. <br> <br>Vecsés, 2015. december 18. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjú csokorban. <br>

Vágyakozás… amit levélben küldtem haza. <br> <br>Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk, <br>Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk! <br>* <br>Csak <br>Messzi <br>Távolból <br>Vagy Te velem! <br>De, szívem Tied! <br>* <br>Itt <br>Van még <br>Illatod, <br>Rám ölelted! <br>Vágylak, de nagyon! <br>* <br>Juj, de szeretnélek szeretni, <br>Könnyes szemeidet csókolni! <br>Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet <br>Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet… <br> <br>Már, hónapok óta csak lőnek ránk, <br>Nem számít, hogy otthon vár a babánk! <br> <br>Itt az élet, roppantul kemény, <br>Itt nem ismerik, mi az erény! <br>Itt nincsen más, csak pokol-fény… <br> <br>Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed… <br>De telik a képzeletbeli vér-edényed… <br>Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed… <br> <br>Hiányom van a szépséges mosolyodban, <br>Nagyon vágynék bele az ölelő karodban <br>Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban… <br> <br>Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre, <br>Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése. <br>Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre? <br> <br>Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant, <br>Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant. <br>A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta, <br>Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya…. <br> <br>Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke, <br>Imához, folyton csak leesni térdre? <br>Keresnék én valami mosolyt, <br>De, nincs! Legalább egy félmosolyt! <br> <br>Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek, <br>Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek. <br> <br>Félek a megfagyástól, <br>Félek egy robbanástól, <br>Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól, <br>Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól, <br>* <br>Emlékszem, még rád, <br>Illatod, még orromban. <br>Lőporfüst szaga. <br>* <br>Mosolyod, veszett <br>Emlék, Felidézni, hogy? <br>Sebesült arcok. <br>* <br>Hóember van itt! <br>Katonák építették. <br>Halál, erre járt… <br>* <br>Már, <br>Nagyon <br>Vágyok én <br>Hozzád, haza. <br>Úgy ölelnélek. <br>* <br>Mosolyod újra <br>Tanulnám rögvest, legott! <br>Ölelő karok. <br>* <br>Közös fényképünk <br>Már, gyűrött, töredezett! <br>Nekem, drága kincs! <br>* <br>Üvöltenék én <br>Feléd, de Te nem hallod… <br>Névtelen vagyok? <br>* <br>Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján, <br>Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után? <br> <br>Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt, <br>A szomszéd bunkerben tarolt <br>És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem… <br>Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem. <br> <br>Jézusom, riadó van <br>A közelben halál van. <br>Orosz támadás van! <br> <br>Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester, <br>Majd folytatom folytonos szeretettel… <br> <br>Vecsés, 2017. április 12. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, apevában, haikuban. <br>[Don-kanyarban 1943. január 12. –n indult meg a végzetes –orosz- ellentámadás, de a nagy roham; 17 órakor.] <br>

Erre senki nem <br>Készült! Ez újszerű tél… <br>Fagyasztó kamra! <br>* <br>Orgonabokrok <br>Illata, úgy rám terül… <br>Épp, ezt álmodtam… <br>Kérges fa lombja alatt, <br>Illatos árnyék maradt. <br>* <br>Fuvallat, lágyan <br>Suhan kopasz fák alatt. <br>Jégkéreg, zörög. <br>* <br>Felkúszott a Hold, <br>Föntről figyeli tájat. <br>Minden jégbordás. <br>* <br>Lő <br>Orosz, <br>Épp’ felém… <br>Hidegben is <br>Célba találhat. <br>* <br>Jégcsap lóg ágról, <br>Táncolva öleli szél. <br>Magas hang… dallam. <br>* <br>Nincs otthonom és már tán' nincs is haza… <br>Futva kéne megkeresni, még tán’ ma! <br>De a nagy hóban… neki van hatalma! <br> <br>Jéghideg az én váram, tornya a lövészárok, <br>Fagyos időben én már csak kis melegre várok… <br>Itt ülök lekuporodva, dideregve és fázva, <br>Testemet az ittléttől való undor láza, rázza... <br> <br>Még csak január van, itt vagyok a jeges hidegben, jégben. <br>Jó lenne, ha március lenne már és lennék napsütésben… <br>Itt a mély hóban, nincs, ami melegítse a testet, <br>Minden tagom rég' libabőrös, szinte csonttá dermedt… <br>Fagyos itt az űr, ami körülvesz, körül ölelget, <br>A hajszálam is jégcsappal együtt letöredezget. <br>* <br>Bumm! <br>Ágyú <br>Lövése <br>Szemből hallik! <br>Még ideérhet! <br>* <br>Negyven fok alatt hideg test <br>Ad lakást, tűri a lelket. <br>* <br>Táj, beöltözött <br>Az ólomszínű ködbe. <br>Fagyhalál… vágtat. <br>* <br>Felkúszott a Hold, <br>Föntről figyeli tájat. <br>Minden jégbordás. <br>* <br>Alattomos fagy, <br>Cikázik este után. <br>Reggelre jégcsap. <br>* <br>Hideg, csillogó <br>Hó, belefagyott tájba. <br>Sikamlós minden. <br>* <br>Otthon, nagy jégszekrényben kamrában tároltuk a húsokat! <br>Itt minden maga a jég! Majd leeszi rólunk a húsunkat… <br>Itt már nem is mosolyog rám a táncoló ezüst-hold, <br>Negyven fok alatt az ember itt csak, jég-kínokat hord. <br>* <br>Bumm! <br>Akna <br>Becsapott. <br>De, messzire <br>Elkalandozott. <br>* <br>Lassan már január közepe van, majd jön a vége, <br>Nekünk a táj állandóra öltözött szűz-fehérbe. <br>Otthon az ara... menyasszony fehér ruhába bújik, <br>Itt a katona, fehér álcalepelben… elbújik. <br>De az a vaksi lövedék, mint a vak vakond halad előre, <br>Katona addig él, míg az életet ki nem lövik belőle. <br> <br>Én azért szeretem a telet, de, nem ezt a bősz jegeset! <br>Én azért szeretem a hideget, de nem ezt a negyvenet. <br>Én azért szeretem a hó, fehér színét... bokáig érhet. <br>* <br>Jég, <br>Hideg, <br>Hóesés! <br>Metsző, jeges <br>Húsfagyasztó szél! <br>* <br>Tiszteknek meleg <br>Bunkerük van. Bírható! <br>Kevesen fagynak! <br>* <br>A katonai ígéret, itt maga a mézesmadzag. <br>A titkok homályos ködén átnézve, nagy csatornaszag. <br> <br>A rövidke életünk, szűkmarkúan méri magát, <br>A hidegben nem érezni a kemény jégcsap szagát… <br>Pedig… krisztusi szögek! &bdquo;Ezzel” öli ember magát… <br> <br>Én a jégnek tükrében önmagam látom, arcom esdő, <br>Vajh’ életbe maradunk-e? Életvonatunk veszteglő… <br> <br>Vecsés, 2017. április 1. - Kustra Ferenc József – íródott: a legvadabb doni hidegről versben, senrjú - ban, tankában, apevában, 10 szavasokban. <br>