Álltam, néztem, előttem Gibraltár sziklája emelkedett, <br>Lent a tengerszoros kék vize oly' sejtelmesen csillogott, <br>A játékos hullámokon afrikai napfény ugrándozott. <br>Belenéztem a kékes verőfénybe... lélek énekelgetett. <br> <br>Jó mélyen beszívtam a sós tengeri levegőt, <br>Megcsodáltam szemben lévő hegylánc szép vonalát. <br>Levegő varázslatos, élvezem a lágyságát. <br>De megyek tovább, várok még élményt... a következőt. <br> <br>Vecsés, 2014. november 21. - Kustra Ferenc József <br>

Septolet) <br>Világ oly’, mintha <br>Züllötten aranyos, <br>Tán’ kapatos <br>Is volna… <br> <br>Min mulatott? <br>Vagy múlatott? <br>Elhagyott? <br>* <br> <br>(Anaforás, 10 szavas duó) <br>Megoldás: életállást kellene változtatni, <br>Megoldás nem lehet, újra kellene születni… <br>* <br>Világ oly’ nekünk, amilyenbe születtünk, <br>Világot… sorséknál kik rendelték nekünk? <br> <br>Vecsés, 2021. január 31. – Kustra Ferenc József – íródott: önéletrajzi írásként. <br>

Halkan lép az ősz,<br>Csetres a mezei út.<br>Szürke köd pancsol.<br><br>Zúzmarás fákon<br>Széttörik a napsugár-<br>Szilánkos reggel.<br><br>Párás tó tükrén<br>Kopottas árnyék csillan,<br>Dermedő idő.<br><br>Harmatos szőlő<br>Lehajló venyigéken,<br>Édesded teher.<br><br>Határ kebelén<br>Szundikál a vetett mag,<br>Tavaszt álmodja.<br><br>Ősznek zamata<br>Már gyümölcskosárban van-<br>Ízharmónia.<br><br>Ágak közt a szél<br>Végigsuhan csendesen.<br>Mint bennem a múlt.

Aki reggel leveri a harmatot,<br>S öntözi meg véle virágok szirmait,<br>Szebbé tenné szűk szemű hajnalod,<br>Feltárná előtted az éjszaka titkait!<br><br>Akinek kávéillat kíséri lépteit!<br>S nyikorgó cipőben sietve odébbáll,<br>Ki mindennap felveszi súlyos terheit,<br>Mi az esti imával végre tovaszáll!<br><br>Az angyalok helyett is vigyázza álmod!<br>Minden óhajtást teljesíteni vágy,<br>Ne kelljen célja vesztetté válnod,<br>Én csupán az vagyok, aki álmodik tovább!

Ha pillangó lennék, feletted repdesnék,<br>a virágos réteken lépteid keresném,<br>pitypang-koszorúdra szállnék, a fejed tetejére,<br>és néha, hogy megérints; a kezed-tenyerére.<br><br>Ha szellő lennék, a bőröd simogatnám,<br>a hajad közt járnék, s az ajkad csókolgatnám,<br>kebleid közt suhannék a hasad hajlatáig,<br>az éjszakán át a vágyad hajnaláig!<br><br>Ha kósza felhő lennék a zivatar után,<br>s rohannék a réten feletted sután,<br>minden egyes esőcsepp a szádra hullna,<br>olyan lenne, mintha az ég néha megcsókolna!