Csendnek örültem… <br> <br>Tavasszal a szép megújhodásnak örültem, <br>Nyáron a barnító napsugárnak örültem, <br>Ősszel a színkavalkádok örültem, <br>Télen hidegnek, hónak is örültem… <br> <br>Tavasszag egy jó kis románcnak örültem, <br>Nyáron az együtt strandolásnak örültem, <br>Ősszel, lelkem szelek szárnyán… örültem, <br>Télen, testem jégen csúszkált… örültem… <br> <br>Minden évszakban voltak viharok, de örültem, <br>Minden évszakban voltak szép napok, de örültem… <br> <br>Tavasszal hallgattam lelkem megújhodásának zaját, örültem, <br>Nyáron alálltam, hallgattam a pára kapunak zaját, örültem, <br>Ősszel szélvihar elsodorta sityakomat, nevetve örültem, <br>Télen ritka hóviharban sétáltam egy jó nagyot és örültem… <br> <br>A lelkem, csendben volt, de velem volt én meg csak örültem, <br>A lelkem nem üvöltözött, csendben jött, ennek örültem… <br> <br>Manapság már a világ... lelkem is megbolondult, rájöttem, ennek nem örültem, <br>De hiába, mert észrevettem, hogy régi fájdalmakat énekel… nem örültem. <br> <br>Vecsés, 2020 május 9. – Kustra Ferenc József – íródott: önrímesben. <br>

Már a Hold is csak az udvarban, kertben pásztáz, <br>Szobám ablakán nem jő be, engem nem rámáz… <br>Ez nekem nagy-nagy hiány, a lelkemnek ádáz. <br> <br>Ülök a kis asztalnál a papír lap üres, de a toll tentás, <br>Én már rónám a sok-sok sorokat… teát iszok, az jó mentás… <br>Hold! Éppen rólad akartam írni… Nekem a fényed, legendás. <br> <br>No, de csendben összeszedem én magamat <br>Nézem a kertben a fényjáték-árnyakat… <br>Tenta lecseppen, így jelzi a vágyakat. <br> <br>Ha nem jöttél be szobámba, megnézem a kerti árnyjátékodat. <br>Hold! Jól játssz nekem, az egy-szál közönségnek, pazar pantomimokat… <br>Nézem előadást… csepeg a tenta, a sok árny szinte riogat. <br> <br>Kár, hogy egyedül vagyok, de én azért, neked, tapsolok! <br>Hold! Mestere vagy a szakmádnak, ámulva elalélok… <br>Írásban örökítem, hátha örülnek az olvasók… <br> <br>Vecsés, 2016. január 3. – Kustra Ferenc József <br>

Hétköznapi pszichológia… <br> <br>(Bokorrímes – önrímes) <br>A jó és párban együttélés, kemény együttműködés kérdése… <br>Mai társadalomban legfontosabb talán, szeretet kérdése… <br> <br>Vecsés, 2022. május 21. – Kustra Ferenc József – a szakmámból kifolyólag írtam… ott mindig beigazolódott! (Se rövidebben, se hosszabban nem lehet összefoglalni…) <br>

(3 soros-zártükrös trió) <br>Szélvihar, öt ujjal tépdesi az erdőt, <br>Döntené a sziklát… de nem éri át őt... <br>Szélvihar, öt ujjal tépdesi az erdőt. <br> <br>Hűsége töretlen, minden évben visszatér, <br>Elmeséli nagy hangon, téli nyugvás mit ér… <br>Hűsége töretlen, minden évben visszatér. <br> <br>Most, hogy megjött, vasaltsarkú, döngő léptekkel, <br>Egyből dühöngött, nem törődött erényekkel… <br>Most, hogy megjött, vasaltsarkú, döngő léptekkel. <br> <br>* <br>(HIAQ duó) <br>Kimérten, csak döng a <br>Lépte, szűzies mosollyal. <br>Fegyvere; a vadság. <br>* <br>Erdőnek könnycseppje, <br>Megsokasodva hull égből. <br>Ez; zuhé fergeteg. <br>* <br> <br>(Septolet) <br>Templom-szerelem <br>Tisztáson; <br>Itt is ijedelem! <br> <br>Nyavíkolva bokor alatt, <br>Ott sündisznócsapat. <br>Gondolatok... elhallgat! <br>Összehordtak, hetet-havat… <br> <br>Vecsés, 2019. április 26. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában. <br>

Jeges a hajnal, <br>Ködfátyol-bajjal. <br>Trén-ló reszketve fázik. <br>Orosz… orgonán játszik. <br> <br>Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott. <br>Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott. <br>Sok az orosz rohamozó, <br>Lépése nem rogyadozó... <br>Aknavetős zárótűz, <br>És nehézágyú-sortűz. <br> <br>Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés. <br>Priccsen gondolat nélküli képzelődés… <br>Behallik a hó reccsenés, <br>Itt biz' nincsen víz csöppenés. <br> <br>Kintről hallani a hó roppanást, <br>Bent át kell élni az álmodozást. <br>Abba kéne már hagyni mocorgást. <br> <br>Kis elalvás… <br>Kis álmodás… <br>Priccsnyikorgás. <br> <br>Orosz oldalról máris lőnek, <br>Kiket eltaláltak hörögnek. <br> <br>Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés, <br>Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés, <br>Negyvenhárom nagyon télies januárja van, <br>Szomorúság ural minket… már, ki életben van… <br>Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet, <br>Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget. <br>Ami itt van, jeges és vérfagyasztó, <br>Mert, még van itt a derékig érő hó… <br> <br>Végtelen hómező hímjén állok, <br>Látom, nem létező padkán várok, <br>Itt várni valamire... az átok. <br> <br>Kellenének magyaros sült hús szeletek. <br>A fronton nincs, így bánatosak a szemek. <br>Hiába akarnék én fény lenni az orcádon, <br>Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon. <br> <br>A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek, <br>Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek. <br>Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba, <br>Mind benne szorultak a nagy jégakolba... <br> <br>Egy pillanat csak az élet. <br>Az előbb láttam, hogy nevet. <br>Most-már épp’ halálba megyen… <br> <br>Az otthon emléke a vastag hóban hever, <br>A vad hideg, vadul rajta még egyet teker. <br> <br>Hideg a hajnal, <br>Hideg az alkony… <br>Frontharcos lába már megfeketedett, <br>A halál szerint: éltél már eleget? <br> <br>Zúgón csendes imákban, hol van a menny? <br>Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny! <br>* <br>Lét homokóra <br>Itt, sokaknak befagyott! <br>Már, örök idők… <br> <br>Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra! <br>