Oly békésen pihen a táj,<br>a hó alatt álomba ringatta magát.<br>Csend van mindenhol,<br>Éjszakába sötétjébe burkolózva alszik minden.<br>Néhány szív nem pihen mégse.<br>Szív mi megszakadt ,<br>Mi békében nem nyughat.<br>A mosoly mögött ezer könnybe fakadt.<br>Ha felnézünk az égre látnak vajon?<br>Látják a nem szűnő bánatot.<br>A mérhetetlen hiányukot.<br>Te ígéretet tettél, hogy élsz,<br>S kit szeretsz pihenni engedtél.<br>Én ordítva kértem maradjon, viselje tovább mi megtörte.<br>Az ő fájdalmával nem törődve.<br>S elment... egyszer talán magára gondolt .<br>S nekünk csak fájdalmat hagyott.<br>Bástyának lenni jó, mert más csak azt látja mennyit küzd, mennyi erő van benne.<br>De ki látja mi van mögötte?<br>Hisz a magány szívének bérlője.<br>Legyen hát erős mi most törött?<br>Lehet elengedni ki pihenni akar?<br>Biztosan tudod mi a válasz?<br>A szívben van elrejtve<br>A szeretteink emléke?<br>Elég ez egy lépésre előre?

Milyen gyakran gondoltam: „Elég volt! Nincs több!”<br>ahogy néztem az élet hullámai törését <br> határtalan és örök partján, a boldogság csúcsait,<br>a kétségbeesés völgyeit és a perzselő bánatot<br>amely folyton azt ismételte: „Nincs holnap”.<br><br>Hányszor éreztem a testem terhét, Súlyának észlelését, <br>az élet burkolat varratainak foszlásait, és a hiábavalóság <br>és üresség éjszakáit, amelyek csak szabálytalan <br>és kaotikus álmokat okoztak. Mégis, a sors kereke <br>könyörtelenül forgolódott szélsőséges adagokban.<br><br>De aztán a habozás, a csábítás és a bukás:<br>-Várjatok! Még nem végeztem. Még éberen élni akarok!<br>A megváltás pillanatai, mint egy fuvola távoli dallama,<br>a fiatalságból feltámadt illat, egy érintés, amely elnémít.<br>Ezek azok a ritka esetek, amikor a csoda belopja magát a lélekbe,<br><br>és határozottan kijelenti, hogy nincsen végleges cél.

Éjnek sötétjét suvickolja<br>Az ébredő nappal.<br>Lecsapódott harmatban mosdik<br>Az ásító hajnal,<br>Majd harsányan kukorékol<br>Frissen mosott arccal.

Mogorva felhők<br>Narancsos horizonton<br>Napkebelezők.<br><br>Végtelen határ<br>Cikcakkos íve pislant,<br>Még visszakacsint.<br><br>Liluló homály<br>Párolog a vidéken...<br>Hangokat fullaszt.<br><br>Hűvös dunszt libeg<br>Dermedő fotonok közt.<br>Köd vaksága rejt.<br><br>Nyirkos szürkület<br>Ragad a sáros földbe,<br>Elveszett árnyék.<br><br>Mint a verejték,<br>Avarra cseppen a lé...<br>Könnyes napnyugta.<br><br>Dagad a mély csönd<br>Karöltve sötétséggel...<br>Lopakodó est.

Fák koronája <br>Csillag-pelyhektől ékes,<br>Deres varázslat.<br><br>Csipkézett fátyolt<br>Ködpára gyarapítja,<br>Tündérek bája.<br><br>Ropogós szellő<br>Csillámot szór a földre,<br>Kristályos álmot.<br><br>Téli hangulat<br>Pille szárnyon szerte száll,<br>Hűvös érintés.<br><br>Hófehér béke<br>Pihen zúzmarás tájon,<br>Fagyos nyugalom.