Kezdetben az ötlet,<br>s a nyers fogalmazás,<br>mielőtt kezdődhet<br>a komolyabb firkálás.<br><br>Sorok rendezése,<br>szavak választása,<br>egy hosszadalmas munka,<br>akár gyémánt csiszolása.<br><br>De ne add fel a harcot<br>gyors megelégedéssel.<br>Jobb túlzásba vinni<br>Szigorú ítéléssel.<br><br>Ha fénylik mint kristály,<br>ne csáb?tsd el magad,<br>mert büszkeségnek átka<br>könnyen hozzád tapad.<br><br>Oszd meg kivel tudod,<br>Értékeld a bókot,<br>és őrizd meg szívedben,<br>mint illedelmes csókot.

A kezdetben csak egy izzó, <br>folyékony és pörgő massza,<br>mely mint egy bolond kutya saját <br>farkat kergeti és a nap körül forog.<br><br>Ilyen volt kezdetben a földünk, <br>melynek lehűlése milliárd évek<br>hosszú folyamatán jött létre. <br>De hol volt akkor Isten képe?<br><br>Végül a tűz megkövesedett,<br>és a földünk megtestesedett.<br>Ki tudja a víznek eredetét,<br>Mely szűlte az élet leheletét?<br><br>A tény hogy víz nélkül<br>nincs se élet se tudat. <br>Talán a kő lelkében<br>valami titok megmaradt.<br><br>Nyüzsgű, zajos városokban<br>a köveknek nincsen hangja,<br>De ősies, csendes tájakon<br>A kő a szavát visszakapja.<br><br>Ott a földnek vén torkából, <br>mély morajlás megszólal,<br>és a merev, sötét kővek <br>örök szíve megdobban.

A Nap felveszi bíbor köntösét, <br>Földre villantja uccsó mosolyát. <br>A Nap máshol kezdi új életét, <br>A Föld megkezd egy új éjszakát. <br> <br>Erre mondjuk, hogy a naplemente <br>Minden este megelőzi az éjt. <br>Ebben gyönyörködik az ember szeme, <br>Majd elbúcsúzunk egymástól; jó éjt. <br> <br>Budapest, 1997. december 9. – Kustra Ferenc József <br>

Türelmetlenül battyog a kísérő szellemem, <br>Odatartja az arcát, hátha jól pofon verem... <br> <br>Én csak tudom, hogy a lelkem fehéren, vattásan kemény, <br>Rajta meg én vagyok az örökös gombolatlan mellény. <br>A vágyam csak hajt, szorgalmaz, és szinte üldöz, velem küzd! <br>Hiába mondom neki, együtt vagyunk, testemet ne űzd! <br> <br>Emeld az arcot, <br>Közönyöd, magadról le! <br>Béke, szeretet. <br>* <br> <br>Vágy benne örök, <br>Már kívánom a jövőt! <br>Gátmentes létet. <br>* <br> <br>Félsz a jövődtől? <br>Nem kell előítélet. <br>Bontsd le kőfalat. <br>* <br> <br>Akadályon át! <br>Szeretetláng világit. <br>Virágpor illat. <br>* <br> <br>Harc, mit vívni kell. <br>Szabadság. csata heve. <br>Előre, fénybe! <br>* <br> <br>Mely dimenzió <br>Vagy árny vezérli létet? <br>Együtt, végtelen. <br>* <br> <br>Már, hosszú a lét… <br>Sok teher! Évtizedek! <br>Csend magányában. <br> <br>Lelkemben már szúette fává lett a kereszt, <br>Vívódok, hogyan tovább… de, lelkem nem ereszt. <br> <br>Vecsés, 2014. szeptember 30.- Kustra Ferenc József – íródott: versben és Európai stílusú haikuban… <br>

A tavasz, lélekderű fokozó, <br>Tél már elment, ő nem tiltakozó. <br>A léleknek utólagos adó <br>A tavasz… lélekderű fokozó. <br>Nagykabát nem kell már, derű terjed, <br>Meleg közeledik, mustként erjed. <br>Tél már elment, ő nem tiltakozó, <br>A tavasz, lélekderű fokozó… <br> <br>Vecsés, 2019. március 28. – Kustra Ferenc – íródott: triolett versformában <br>