Szófelhő » B » 463. oldal
Idő    Értékelés
Széltől rezdülő suttogó nyárfák,<br>mért nem mondjátok meg nekem,<br>mit suttognak a rezzenő ágak?<br>Merre menjek, hogy jobb legyen?<br><br>Menjek kavicsos folyóparton?<br>Véresre szúrja talpamat!<br>Vagy csak sodródjak messze az árral,<br>mint egy tétova gondolat?<br><br>Menjek lenyúló ágatok közt,<br>melyet a vihar hajtogat?<br>A hajló ágak, mik sírva nyögnek,<br>megkarcolják az arcomat.<br><br>Magasra nyúló, suttogó nyárfák,<br>ti már sok mindent láttatok!<br>Merre van fény, mely rám világít,<br>keresztültörve az ágakon?<br><br>Merre van tűz, mely melegít engem?<br>Hisz nektek érzi az ágatok!<br>De én itt vagyok nyirkos hidegben,<br>s ha nem segítetek, megfagyok.<br><br>Széltől rezdülő suttogó nyárfák!<br>Mondjátok meg, hogy mit tegyek!<br>Ne hagyjatok itt ázva-, fázva,<br>hol már nem maradt semmi sem.<br><br>Vigyetek el a zúgó széllel,<br>amely tépi az ágatok,<br>olyan gyorsan, hogy ne tudjon fájni<br>semmi, amit most itt hagyok!
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1424
Hol van már az a kristálytiszta dallam,<br>amit még akkor dúdoltál nekem,<br>Amikor először kértél fel táncra,<br>s félénken fogtad a kezem?<br><br>Hol vannak azok a kristálytiszta hangok,<br>melyek oly szépen hangzottak nekem,<br>valahol eltűntek messze a térben,<br> már a hangod is olyan rekedt.<br><br>Hol van már az az őszinte érzés,<br>hová tűnt az a nagy szerelem?<br>Magával vitte az idő múlása?<br>Szinte már alig emlékezem.<br><br>Nincsen már szó, és elhalt a dallam,<br>a messzeségben már elveszett,<br>de az emlékét ma is úgy őrzöm<br>lelkemben, mint a kincseket.<br><br>Szerettelek. És oly forró tűzzel,<br>mit feledni nem tudok sosem,<br>pedig az óta ki tudja hol vagy?<br>Már senki sem fogja a kezem.<br><br>Ma már a lelkem annyira más lett,<br>nem vágyom rád, már messze vagy,<br>annyira szép volt, mit nékem ígértél,<br>de ígéret volt csak, üres szavak.<br><br>Messziről mégis azt kívánom néked,<br>találd meg majd a tiszta hangokat,<br>amely a tested, lelkedet átjárva<br>bűvös szavakkal utat mutat.<br><br>Találd meg azt az elmúlt boldogságot,<br>mi egykor valahol félbeszakadt,<br>s őrizz meg engem szíved mélyében,<br>mint emléket, amely tiszta maradt.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1616
Mit bánom én azt, hogy kik voltak ősei,<br>És hogy milyen nyelven beszélnek szülei.<br><br>Lépjen szembe velem mosolygó arcával,<br>Fogadjon el engem erénnyel, hibával.<br><br>Süllyedő világban együtt botladozzunk,<br>bármily nehézségben mi együtt maradjunk.<br><br>Csak legyen mellettem, kinek szép erénye,<br>csillogjon szemében megértésnek fénye.<br><br>Legyenek alkalmak, mikor szépet mondunk,<br>melytől tiszta szívből elcsuklik a hangunk.<br><br>Életünk teljen el egymás mellett állva,<br>végzet által legyen bármelyikünk árva.<br><br>Sírig megmaradjunk egymásnak támasza,<br>közös boldogságunk igaz varázslata.
Beküldő: Kovacs Ivan
Olvasták: 1066
Tehetsége csodálatos<br>És nevéhez fűződik a világirodalom,<br>melyről bölcsen s bőven írt,<br>Színesen és szabadon.<br><br>Az idegenben, és az angolok közt,<br>Mégis magyar maradt,<br>Még akkor is ha irodalmuk<br>Jóval hozzá ragadt.<br><br>Saját regényei csodás események.<br>Búval és örömmel zajlik bennük élet.<br>Vannak bennük remények,<br>És lappang bennük végzet.<br><br>Mire barátai már menekvést ajánltak,<br>Ő hűséges maradt szokott hazájának.<br>De sajnos a végén minden csak hiába! <br>A megbolondult nemzet nem hitt hű fiába.<br><br>Letartóztatták, aztán elcipelték.<br>Az utolsó reményét végleg megszüntették.<br>Durván, eszetlenül verték szegényt agyon,<br>És teste halkan, bénán, feküdt az avaron.
Beküldő: Kovacs Ivan
Olvasták: 1386
Majd később, mikor ébren ér a hajnal,<br>s nem talál már fátyolos szemed,<br>akkor érzed, mit jelentett néked,<br>s milyen szép volt ez a szerelem.<br>Majd később. Most nem értenéd úgysem,<br>milyen sokat ártottál nekem,<br>nem láttad az arcom könnyben úszva,<br>s mily fájdalmat okoztál nekem.<br>Majd később. Ha majd álmodból felébredsz,<br>s keresnél, de nem leszek veled,<br>bús magányban, éji sötétségben<br>nem lesz, aki ott legyen veled.<br>Majd később. Mikor annyira hiányzom,<br>hogy a lélegzet is fáj már nélkülem,<br>akkor fogod megérteni végre,<br>mért mentem el tőled hirtelen.<br>Majd később. Mikor leszáll majd az este<br>rád terítve égi köpenyét,<br>nehéz súlyként vállaidat húzva,<br>sötétbe ránt, s nem látod a fényt.<br>Mikor majd a kezedet kinyújtod,<br>s nem érint csak nyirkos kőfalat,<br>melyről könnyként gyöngyözik a pára,<br>könnyeivel mosva ujjadat.<br>Akkor fogod megérteni végre,<br>hogy magad vagy, s nem lesz senki sem,<br>s mennyire fáj egyetlen egy szó is,<br> éles tőrként szúrva szívedet. <br>Majd később. Ha már visszasírnál engem,<br>s könnyeidben szinte elveszel,<br>akkor bánod mért hagytál elmenni, <br>de akkor már késő. Nem leszek.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1223