A Tisza, óh, édes, szőke Tisza… <br>Megint ott voltunk látogatóba, <br>Mert odamentünk hétvégére pihenni, <br>Erőnket és lelkünket jól összeszedni. <br> <br>Mint vérszomjas vámpír, lerohantam a folyóhoz, <br>Vágytam közelségére, egyenest stég padlóhoz. <br>Ott volt, gyönyörködtem, mélyeket lélegeztem, <br>Jó illata volt, csak néztem… látványt élveztem. <br> <br>Péntek volt, szép őszi napsütött <br>És nekünk meg a tárcsánk sütött, <br>Finom húsi falatokat, kolompért <br>És igen belaktunk megint a hasért. <br> <br>Este nem volt semmi felhő, <br>Csak hűvösödött az idő, <br>Magunkra húztuk göncöt, <br>És csodáltuk a göncölt. <br> <br>Isteni jó érzés volt megint ott lenni <br>És a csendet, teli füllel hallgatni. <br>A szél nem rebbent, levél nem zizzent, <br>Csodáltuk és élveztük e mindent. <br> <br>Egyik íriszem bíboran villan, láncát <br>Széttépi ijedten, keservesen kiált, <br>De a halódó fűszálak nem hallják hangját… <br>Elmúlás kezdete, kongatja vészharangját… <br> <br>Szinte holtnak érzem, látom az élő időt, <br>Elveszek a mindenben, töltjük szabadidőt. <br>Most nincs nappal, éjszaka, csak a képzelet. <br>Talpam cipőn keresztül is érzi füvet. <br> <br>A nappaliban szép, fém kandalló van, <br>Én lettem a tűzmester és sok fa van <br>Amivel raknom kellett a tűzet, mert már <br>Ősz miatt a hideg a lakáson átjár. <br> <br>Volt ott uszadékfa vágva, kiszáradva, meg <br>Bükk fölvágva és ezek barátságos meleg <br>Időt varázsoltak az én segedelmemmel, <br>Mert közöm volt hozzá kezemmel, jellemmel. <br> <br>Szombaton már párás volt az idő, <br>Délutánra csepergett az eső. <br>Borús tájon messzi nem lehetett nézni, <br>Szél gyenge suhallatát alig érezni. <br> <br>Szombaton bogrács alatt is tüzeltem, <br>Marhagulyást főzött a feleségem. <br>Eső előtt éppen készen lettünk, <br>Gulyás olyan jó lett, mind megettük. <br> <br>Vőm a háziúr, vecsési Zoltán Lacika <br>Meg horgászott. Vacsora lett a Tisza hala, <br>Amit bográcsban sütöttünk és finom, <br>Isteni lett, így volt nagy eszem-iszom. <br> <br>Utána pihenésképpen kockáztunk <br>Közben nassolgattunk s iszogattunk. <br>Elsőt nyertem, hogy kell csinálni mutattam, <br>Lacika másikat nyerte, tanítottam. <br> <br>Felriadtam, kinéztem teraszra… éji <br>Sötétben rongyosra szakadt az éjjeli <br>Reccsenő csend, de… sőt ah, süvöltött, <br>Sötétben… a fák hada köszöntött. <br> <br>Tisza is elbujt a sötétben odáig nem láttam, <br>A hajónkkal majd jól meglovagoljuk cikornyátlan. <br>Ne félj, mi megtesszük, az lesz a holnapod. <br>De tudtam folyik és várja a holnapot. <br> <br>A csend nagy paplan formájában állig betakar, <br>Énekes madarak elültek, házat becsavar, <br>De holnap megint mi leszünk a hős a vízen, <br>Elveszünk a gyönyörűben… a valamiben. <br> <br>Sötétben a horizont, metsző élei eltűntek, <br>A ború miatt a vaksötét ágyúi elsültek <br>És vakító sötét csendet csak bámultam; <br>Semmit sem láttam-hallottam, csak ámultam. <br> <br>Másnap a vízen, már Tiszának is áll a csendje, <br>Nyári, nyálkás mámorok elmúló végtelenje… <br>Látszik, lassan hideg kővé dermed a világ, <br>Halkan duruzsol a szél, mesél, lesz új világ… <br> <br>Kis hajónk simán, lágyan ring a Tiszán… <br>Motor hátul dohog s mi haladván <br>Feszített víztükrön nyálkás, párás semmibe, <br>Elmerülünk az őstermészet végtelenbe. <br> <br>Ülök a hajóban, szemeim tapogatják a vizet, <br>Ami alám szalad, ki tudja, uszadékát, mit görget? <br>Felszínén oly’ borús pára libben, úgy illan el, <br>Ami az előbb itten volt, tovatűnve megy el. <br> <br>Nézem a partot, átszűrődik a napfény <br>A part dzsungelében… Felszakad a remény, <br>Hogy onnan ők is láthatnak, kileshetnek, <br>Mesés hajónkra, ahogy siklunk, nézhetnek. <br> <br>A lelkem örül, az arcom nevet <br>Bámul, néz rám a kíváncsi tömeg. <br>Vízzel, síri csenddel egy vagyok, <br>Fák, bokrok; a tömeg Ti vagytok. <br> <br>Ó Ti tömeg, látszik rajtatok az elmúlás <br>Jele, de a szép színetek még csak csúsztatás. <br>Most zöldből még csak sárgultok, <br>Rozsdabarnák még nem vagytok. <br> <br>Hajónk előtt, minden sima, mögöttünk hullámok <br>Ezzel jól fel vannak zavarva… víz és álmok. <br>Csak motor dohog, beleolvadunk a békés csendbe. <br>Belesiklunk a párás őstermészet végtelenbe <br> <br>Nézem a folyóba hullt esőcseppek, <br>Ezernyi pici hullámot keltenek… <br>A tér párája fátyolként fellibben, <br>Amint az esőcsepp a vízre csebben. <br> <br>Hajónk legyőzi a folyam arctalan hatalmát, <br>Állandó vízcsepp függönyt, természet könnypatakját. <br>Óh, nagy tiszteletet kérő természeti erő <br>Folyóban! Hosszú útján feltámad a Teremtő! <br> <br>Vízen nem voltunk sokáig, hideg volt, esett, <br>De nem érdekelt, mert az ekhó ponyva védett. <br>Az alól néztük a hullámtalan, sima vizet, <br>Meg a párában változatlan őstermészetet. <br> <br>Mikor kiszálltunk, telve megújuló erővel, <br>Stégen csodálattal fejet hajtva köszöntünk el. <br>Emberi életünk folyó sodrában éreztük, <br>Olyan, mint folyónk a Tisza, ugyanígy létezünk. <br> <br>Indulnál, elmennél, csak egy utat ismersz, <br>Be nem teljesült, elmúlt álmokat kergetsz. <br>Tisza! Vállalnád könnyeid értem, és érted; <br>Vagy nem tudod, nem akarod adni a szíved? <br> <br>Hajnali harmat könnyezte imáját malaszttal. <br>Félárbocon csüngő csönd az ebédnél marasztal. <br>Reszketve szeretnék… keresnék még új reményt, <br>Megállnék én hallgatva… hogy lássam az új fényt. <br> <br>Az ősz már a levélkönnyét elhullajtja, <br>Fűszálak közt ködöt görget hajnalba. <br>Büszke sudár fák, majdnem kopáran állnak, <br>Lassan eljő ideje havas világnak. <br> <br>Megint jó volt, jó vejem jól kitett magáért <br>És megdicsért a jó, mesteri tűzrakásért. <br>Mondta, hogy itt még olyan tűzmester nem volt, <br>Kinek keze alatt tűz, három napig nem holt. <br> <br>Idénre ez volt, hajó megy téli álomra, <br>Mi meg álmodozunk… vágyok a jó álomra. <br>Köszönöm Vejkóm a hétvége jól esett, <br>Bízok, hogy jövőre is meghívsz… tán’ lehet? <br> <br>Vecsés, 2011. október 24. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás. <br>

A Tisza, óh, édes, szőke Tisza… <br>Féltem tőle, mint a bor nem issza <br>Lerészegedéstől, csiga a sietéstől. <br>Ez megváltozott személyes megítélésből! <br> <br>Zoltán Lacika a vejem Isten kegyelméből, <br>Neki van parti telke, Isten segedelméből. <br>Őstermészet! Telek belelóg a vízbe, <br>Nincs kerítés, korlát, nincs útba semmi se. <br> <br>Háromezer négyzetméter telek, füvesítve, <br>Van rajta ház, kis faház, az egész istenítve. <br>Gondoltam is, hogy majd én ezt magamnak megnézem, <br>S amit láttam, fölséges, isteni, úgy néztem. <br> <br>Induláskor bizony több fenntartásom volt, <br>Hogy majd vízhez megyek, nemigen volt szándékolt, <br>De mondták, van ott két motorcsónak is, ránk várnak <br>A saját stégen kikötve, ők lesznek társak… <br> <br>Hú, vízre menni csónakkal, úszni meg nem tudok? <br>Nem baj mondták, majd nagy, modern úszómellényt kapok. <br>Ez rögtön segített a megítélésben, fölvettem <br>Pántokat befűztem, madzagokat összekötöztem. <br> <br>Stégnél volt abszolút egyedi építésű kishajó <br>Fából készült fülkével, Lacikánknak ez álomhajó. <br>Gyönyörű szép, egészen, teljesen kézi munka. <br>Huszonhat lóerős kétütemű motor hajtja. <br> <br>A kishajó inkább siklott komótosan, szépen ment, <br>Csak néztük a tájat, mi ősrengeteg… a víz folyt lent. <br>Mértük a mélységet, hol hat, hol tizenhárom méter <br>De mellényben ez nem izgatott, e pár deciméter… <br> <br>A másik motorcsónak, mivel vízisít is húznak. <br>Ebben dohog-, dohog, nem nevezhető öregúrnak <br>A nyolchengeres kétszázhatvan lóerős motor <br>Hetvennel is megy, és nagy hullámokat szétsodor. <br> <br>Ez a kishajó méretű motorcsónak, szilaj csikó, <br>De nem Lacié, hanem barátjáé, kinek origó! <br>Gondoltam ezzel nem süllyedünk el, és nem zavart <br>A víz, mert volt rajtam mellény, hazaviszi magyart. <br> <br>Átültünk a gyors csónakba… nos, az már aztán döfi! <br>Ennek bizony a vérmérséklete, hát… melegövi! <br>Gázkar előre! Motor dübörög, eleje ágaskodik, <br>Víz szétfröccsen, kinyílik, csónak belevág, előre siklik! <br> <br>Azt hittem rodeó lovas lettem, de megültem. <br>Víz jól az arcomba fröccsent, ennek is örültem. <br>Nincs engedélyem, de oda ülhettem, a gázkart <br>Próbálgattam, tologattam… egész ménest uralt. <br> <br>Este lett, este… víz, pázsit, fák nyugalomban, <br>Készültünk vacsorázni, túlélő bandában. <br>Van ott tűzrakhely, vastag faasztal, székek, <br>Mestermunka, vas nélkül, bennük faékek. <br> <br>Nagy szervező vagyok, vittem magammal sütő tárcsát, <br>Ki nem akar enni, éhezzen, maga lássa kárát. <br>No, hát, de ilyen nem volt, sütögettünk, csak vadul faltak, <br>Ettek nagy húsokat, sok mustárral arcukba raktak! <br> <br>Ez volt első este tizenkilencedikén. Másnap <br>Megint hajókáztunk, így az életemben határnap. <br>Már nem is tudom, mi vagyok, kapitány, kormányos, <br>Hajómentő, vagy nem tudom; de igen talányos. <br> <br>Hajózni micsoda élmény és micsoda élvezet, <br>Ki gondolta, hogy másnap ezt még fokozni is lehet. <br>Stég alatt voltunk kb. háromszáz métere <br>És elfogyott a benzin… víz sodort lefele. <br> <br>Érdekes, hogy eszembe nem jutott megijedni, <br>Mondtam, hogy most csurgunk messzire kirándulni. <br>Megnézzük a török ostromot Nándorfehérvárnál, <br>Majd az egy evezővel adunk mi nekik a várfalnál. <br> <br>Jött egy motoros csónak, elvitte Lacit benzinért, <br>Mi meg sodródtunk, igen ácsingóztunk segítségért. <br>Csónak tele volt… és valamit vitt a víz lefelé. <br>Megállást partnál evező és uszadék segíté. <br> <br>Én lettem a kapitány, Edina meg evezett, <br>Csónakunk így kikötve, az uszadék fába lett. <br>De jött ám föntről lefelé egy nálunk is nagyobb <br>És gyorsabb csónak, utunk így immár séta galopp. <br> <br>Leintettük, megállt, egy kis benzint kértünk. <br>Be tudtam tölteni, meg lett mentve létünk. <br>Mivel előtte éppen tanultam vezetni, <br>Már nem volt oly’ nehéz könnyű szívvel nevetni. <br> <br>Úgy irányítottam a ménest, mint tengeri medve, <br>Szembe jött a Lacika benzinnel… nézett elképedve. <br>Átintettünk, mondtuk: töröknek jó utat kívántunk <br>És mentünk haza stégre, és ott örömmel beálltunk! <br> <br>Este már bográcsoztunk, főtt a szarvas pörkölt, <br>Ebből úgy beettünk, hogy szinte földbe döngölt. <br>Vasárnap is jobbára Tisza vízén telt a napunk, <br>Még kihasználtuk a lehetőséget, nem rohantunk. <br> <br>A Tisza két oldala, mint amazonasi dzsungel, <br>Fák, bokrok, uszadék, találkozás a Teremtővel. <br>Őseink ezer éve ezt láthatták! E természet <br>A maga nemében, hamisítatlan őstermészet. <br> <br>Megragadott még a ház körül a hallható csönd! <br>Egy szomszéd van, de nem jár ki, nem zajong senki… csönd <br>Uralja a tájat, melyet szinte hallani. <br>Vízen mi ezt megtöri, vízzúgást hallani. <br> <br>Vecsési Zoltán László; köszönöm neked vejem <br>E hétvégét, megígérem, soha nem felejtem. <br>Három napig csak csend volt, pihenés, csónakázás, <br>Víz, őstermészet, abbahagyni istengyalázás. <br> <br>Három napig nem jutottak eszembe a gondok, <br>Nem kérdezte senki, ezekről most mit gondolok. <br>Lacikánk! Nagyszerű, feledhetetlen hétvégét adtál, <br>Isten éltessen! Köszönjük, örök élményhez juttattál. <br> <br>Vecsés, 2011. augusztus 22. - Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás. <br>

Visszatekintek a semmire… <br> <br>A régmúlt időmben, hősi várban laktam, <br>Ez volt a sorsom, sikerült, jól belaktam… <br>A régmúlt időmben, hősi várban laktam. <br> <br>Ez azonban már igen régen volt, <br>Emlékeim szépsége már ki holt… <br>Ez azonban már igen régen volt. <br> <br>Váramban, már nincs meg az öreg szálkás padló, <br>Összeomlott az istálló, jó, hogy már nincs ló… <br>Váramban, már nincs meg az öreg szálkás padló. <br> <br>Üvegeket az idő, dühében kitörhette, <br>De most meg, sok pók dolgozik, a fonál mestere… <br>Üvegeket az idő, dühében kitörhette. <br> <br>Az elmúlás némasága szinte zúg, és így jól kihallatszik, <br>Az én lerongyolódott váramba, már árva gyermek sem játszik… <br>Az elmúlás némasága szinte zúg, és így jól kihallatszik. <br> <br>A régi udvarban volt fák, látom kórók, mert mind villámsújtottak, <br>Így éltem vége felé, bizony a látottak nem csodálatosak… <br>A régi udvarban volt fák, látom kórók, mert mind villámsújtottak. <br> <br>Az én ódon rég' váram, már csak elmálló kövek nagy halmaza, <br>Amiről beszéltem, már csak ballada, a múltamnak ablaka… <br>Az én ódon rég' váram, már csak elmálló kövek nagy halmaza. <br> <br>Vecsés, 2020. június 11. – Kustra Ferenc József - íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!) <br>

Ügyetlenűl evet,<br>és leette magát,<br>Sokszor megbotlott,<br>és néha bepisált.<br><br>Rossz volt a hallása,<br>és már alig látott.<br>Láttál te már ilyen <br>rút kutyavilágot?<br><br>Felesége szidta,<br>vagy sírva menekült,<br>ő viszont vakon,<br>süketen csak ült.<br><br>Egy öröme maradt,<br>hű és vén kutyája,<br>mely lábánál feküdt, <br>s éberen vigyázta.

Sivatagnak homokszemcséi csak peregnek... <br>Itt-ott flikk-flakkos dűnék csak keletkezgetnek. <br> <br>Tevekaraván évezredek óta jár arra, <br>Szél, homokkal néha, őket bizony betakarja <br> <br>Az ottani kopárság, maga a hőség dölyfössége, <br>Itt a semminek a melegét, a vad szél hozza össze. <br> <br>Kik itt laknak, főleg szép kék turbánt hordanak. <br>Hajnalban lélekfagyasztó hidegek vannak! <br> <br>Nincs itt végzetes üresség, nincs lakatlanság, <br>Az élet nyomát felfedezni, nem badarság. <br> <br>Azért itt, védekezni kell a homok viharától, <br>Reményt is meríthetünk egy oázis vigaszától... <br> <br>Vecsés, 2016. november 25. – Kustra Ferenc József <br>