Vad az éj, csöndje suhan nesztelen, <br>Éjszaka ember, állat meztelen, <br>De mit számít az, amikor alszunk, <br>Csak álmokban éldegél tudatunk. <br> <br>Éjszaka sötét van, nem látunk, <br>Bár a csend miatt jobban hallunk. <br>Meztelenség az összes ruhánk, <br>Nem tudjuk reggel mi vár miránk. <br> <br>Álmodunk vagy sem, eljő a reggel, <br>A virradat tele új élettel. <br>Mai borús napot másként látjuk, <br>Holnapi nap is a mi világunk. <br> <br>Részben kialusszuk a fájdalmat, <br>Így is regeneráljuk magunkat. <br>Mit tehetünk, biz' tovább kell élni, <br>Jó lenne teljes életet élni... <br> <br>Budapest, 1997. június 8. – Kustra Ferenc József <br>

A sorsunk nem volt hozzánk oly' nagyon kegyes, <br>Lehet, hogy gonosz eredőn’ volt élelmes? <br>A sorsunk nem volt hozzánk oly' nagyon kegyes. <br> <br>Nem bántottál engemet vagy anyámat, de nagyon beteg volt… <br>Így aztán minden állatisággal, ösztönnel előrukkolt. <br>Ennek lettünk mi ketten örök áldozatai, <br>Aztán meg még az élet külön áldozatai… <br> <br>Szerettelek, jó volt veled, <br>De sors mást akar teveled… <br>Szerettelek, jó volt veled. <br> <br>A Te utad új feleséghez alakult, ki engem gyűlölt, mert volt két gyermeke, <br>Ez a féltékenység aztán bosszú lett, a békességből lett nagyon is elege… <br>Sok éjszakát átsírtam, mert hiányoztál… Én nem tettem rosszat, <br>De nagyon is hiányoltalak, szinte mindig több utca hosszat. <br> <br>A feleségnek az örökségem ára kellett, harcolt is, mert azt így kapta meg, <br>De eladtátok anyámmal, idegeneknek, örökségemtől fosztottatok meg. <br> <br>Ilyen volt az életem, <br>Utálom is kellőn, de nincs más… <br>Lassan letelik… <br> <br>Vecsés, 2024. június 13. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. <br>

Benned, Apám… <br> <br>Míg serdülő nem voltam <br>Addig csak csodáltalak apám. <br>Te voltál Isten! <br>* <br>Meg egy kicsit tovább is! <br>Majd’ tizennégyéves koromig… <br>Akkor ébredt baj. <br>* <br>Anyám, csak úgy elzavart, <br>Te jobb híján elmentél… végleg. <br>Fölébredt végleg! <br>* <br>Ettől kezdve, más úton <br>Jártunk, Te távolodtál tőlem. <br>Új feleség lett! <br>* <br>Ő képmutatóskodott, <br>De rád hatott, tőlem üldözött. <br>Mért hittél neki? <br>* <br>Életünk eltelt lassan, <br>A végén, még tán’ gyűlöltél is… <br>Nem adtam okot! <br> <br>Vecsés, 2021. december 29. – Kustra Ferenc József – íródott senrjon csokorban. <br>

Nem tudnék különbséget tenni<br>soha a gyermekek között,<br>hiszen a testemből jöttek,<br>keserves fájdalmak között.<br><br><br>Nem tudnék különbséget tenni,<br>hiszen a szívem úgy remeg,<br>mindegyikért, mert nem lehet itt,<br>s nem mutatom, de szenvedek.<br><br><br>Nem tudnék különbséget tenni,<br>hiszen nélkülük oly üres<br>minden, akár a polcon álló<br>áttetsző kristályüvegek,<br><br><br>melyeknek fénye oly vakító,<br>és mégis olyan hideg,<br>mint a jég, amelytől fázol,<br>s vörösre marja a kezed.<br><br><br>Nem tudnék különbséget tenni,<br>hiszen egyformán szenvedek<br>Mindegyikért, hisz annyira fáj,<br>amikor nem segíthetek.<br><br><br>Nem tudnék különbséget tenni,<br>s szívemben olyan heves<br>a fájdalom, amelyet érzek,<br>úgy érzem: széjjelreped.<br><br><br>Nem tudnék, s nem is szeretnék.<br>Szívem csak értük dobog,<br>s nem kérek mást, csak hogy lássam,<br>hogy végre ők is boldogok.

Akik sodródnak csak az árral<br>sírva keresve kiutat,<br>azok tudják csak mi a bánat,<br>ajkukon még sincsen panasz.<br><br>Hallgatnak csöndben. Mit se várva,<br>összeszorítva ajkukat,<br>bármily nehéz is, nem adják fel<br>oly féltve őrzött álmukat.<br><br><br>Befelé csordult könnyeikből,<br>amely a lelkükből fakadt,<br>nem tudja senki mennyi folyt el,<br>s mennyi bánat, mi ott maradt.<br><br><br>Mégis erősek, mint a tölgyfa,<br>mely a viharban ott marad,<br>erős szele hiába tépi<br>ellenáll, s egyenes marad.<br><br><br>Bárhogy égeti tűző napfény,<br>gyökere nedvességet ad,<br>hiszen messzire nyúl a földben,<br>s táplálja hűs vizű patak.<br><br><br>Erős marad, ahogyan ők is,<br>kiket oly sokan bántanak,<br>pedig a lelkük oly törékeny,<br>akár egy porcelánbaba.<br><br><br>Hiszen épp attól ember az ember,<br>hogy van benne annyi akarat,<br>mely elsöpör minden nehézséget,<br>és azért is felül marad.