Hétköznapi pszichológia… majd sírban sírva… <br> <br>(Önrímes, négyszeres belsőrímes 3 soros zárttükrös, leoninusban írva) <br>Próbálok gondolkozni, de nem tudok sírva olvasni, <br>Éltem próbálom perforálni… nem tudok sírva olvasni… <br>Próbálok gondolkozni, de nem tudok sírva olvasni. <br>* <br>(10 szavas duó) <br>Magány, mint egy féktelenül megveszett, <br>Karmolász a hátamon… éppen eleget… <br> <br>Mellkasomon a szőrt tépi, <br>Így már tudok sírni… <br>Magányban bárki? <br>** <br>(Anaforás, kétsoros duó) <br>Szinte tűz égeti lelkem, hogy magánytalan legyek, <br>Szinte nem adatik meg… erősek magány érzések. <br> <br>[(Leoninusban, önrímesben írva)] <br>Szinte minden reggel letámad a magány, <br>Szinte már reggel érzem, egyrészem magány… <br>* <br>(Septolet duó) <br>Bennem él magány, <br>Miért? Talány? <br>Parányi talány… <br> <br>Magányon nincs dolmány, <br>Minden foszlány, <br>Vagy dágvány? <br>* <br>Bennem élő magány, <br>Tőle bőr, vakarmány, <br>Így vagy úgy, koholmány? <br> <br>Hitvány <br>Parány <br>Talány… <br>Irtvány? <br>** <br>(Anaforás, leoninusban írva) <br>Magányban hátrány, kerti munkában nincs dugvány… <br>Magányban múlt halotthalvány, szinte csak ősmaradvány. <br>Magányban a lét, a saját maga ellensége és szemét. <br>Magányban a szegénység, maga az unott keserűség. <br>Magányban a szerelem zöldtakarmány, ha jönne van elfogadvány… <br>Magányban jó lenne szerelem zálogjának, jönnél befogadványnak. <br>* <br>(&bdquo;Selyemút” Huanxistra – Szótagszám = 7, 7, 7, 7, 7, 7, 7 Rímképlet = aaaaaxa (x = végtelen) <br> <br>Mocskos magány, megvesztél? <br>Végre(!) kényszerítettél? <br>Veszett magány, edzettél? <br>Veszett magány, elvettél? <br>Veszett vagy tán’(?), vetéltél? <br>Veszett! Erőszakos! Pfuj! <br>Mocskos magány: elmentél…(?) <br>* <br>(Anaforás, önrímes sedoka) <br>Úgy reggelenként: <br>Ércesen zúg a dalom, <br>Magányt már nem akarom… <br> <br>Úgy estelenként: <br>Ércesen zúg a dalom, <br>Te ittléted akarom! <br> <br>Vecsés, 2022. január 25. – Kustra Ferenc József <br>

Ez a karácsony másmilyen most,<br>talán mert én is más vagyok,<br>nem vonzanak a csillogó díszek,<br>s az adventi gyertya az asztalon.<br><br><br>Pedig a lángja most is oly szép,<br>s úgy pislákol az asztalon,<br>mintha valami bűvös csillag<br>ragyogna be az ablakon.<br><br><br>Én most valami másra vágyom.<br>Nem kérek drága kincseket,<br>csak meleget, mely a szívekből árad<br>messzire szállva az éteren.<br><br><br>Valami kristálytiszta hangot,<br>mely a légtérben úgy rezeg,<br>mint a legszebben szóló akkord,<br>melyre mindenki felfigyel.<br><br><br>Ez a karácsony más legyen most!<br>Övezze annyi szeretet,<br>melynek melege átjár mindent,<br>messzire űzve a hideget.<br><br><br>Szegénynek adjon terített asztalt,<br>s ki fedél nélkül van, fedelet,<br>Adjon a süketnek tiszta hangot,<br>s a vakoknak végre fényeket.<br><br>Hadd legyen boldog minden ember,<br>aki csak él e földtekén,<br>boldogabb jövőt, édes álmot<br>hozz Uram! S mondd, hogy van remény!

Meggyulladt már az utolsó gyertya <br>a díszes adventi koszorún,<br>halvány fényével világítva<br>s oldalán viaszkönnye hull.<br>Sápadt lángjában bűvös fény van,<br>szinte átjárja mindenem,<br>még a szívem is. Szinte lüktet,<br>hiszen az ünnep közel.<br>Szemem ragyog most örömömben,<br>hiszen most itt a gyermekem,<br>akit régóta hazavártam,<br>és végre itt van énvelem.<br>Másik szememből bánatkönny hull,<br>hiszen másik is van nekem,<br>akit ugyanúgy hazavárok,<br>de nem lehet mégsem velem.<br>Úgy szeretnék most kettészakadni,<br>hogy mind a kettővel ott legyek,<br>de nem tudok, pedig úgy szeretném, <br>hogy mindegyik velem legyen.<br>Milyen jó lenne csillaggá válni,<br>amely mindenhol ott ragyog,<br>hogy őrizhessem mindig az álmuk,<br>beragyogva az ablakon.<br>Vagy csak szellőként ott legyezni<br>ameddig el nem alszanak,<br>s álmukban arcuk megsimítni,<br>hogy szebbé tegyem az álmukat.<br>Szeretnék, de nem tudok semmit,<br> csak azt az egyet tudom,<br>amíg a szívem egyet is dobban,<br>ő értük imádkozom.<br>Istenem! Kérlek! Vigyázz rájuk!<br>Hisz én már nem tehetem!<br>Nem kérek semmi ajándékot, <br>csak ezt! Ezt add meg nekem!<br>Nekem az ünnep akkor ünnep,<br>amikor velük vagyok,<br>s szívem melege arra árad,<br>kit szeretek. Nagyon- nagyon.

Ünnep lesz megint. Valahogy mégis<br>csendesebbek a nappalok,<br>nem látok annyi vásárló embert,<br>halványabbak az ablakok.<br><br>Nem világít most annyi izzó,<br>nincsenek díszek az ablakon,<br>pedig az utca fényárban úszik;<br>s a lámpaoszlopon dísz ragyog.<br><br>Hiába vannak nyitva a boltok<br>rogyásig tömve áruval,<br>legtöbben már csak nézelődnek,<br>ökölbe szorítva markukat.<br><br>Pedig dolgoznak éjjel- nappal,<br>mégis: alig van kenyerük,<br>legtöbbjüknek csak éhbért fizetnek,<br>s a bank elveszi mindenük.<br><br>Mért büntetsz annyi ártatlan embert?<br>Mondd meg nekem! Ó! Istenem!<br>Nézz le a földre, hol könnyes arcok<br>viaszfehéren fénylenek.<br><br>Van, kinek szinte két kézzel szórod <br>a pénzt. Ők mért oly kedvesek?<br>Hiszen amíg ők tékozolnak,<br>kik robotolnak, csak tengenek.<br><br>Nézz le a földre, s tégy igazságot,<br>Hozz végre Áldott Ünnepet!<br>Hisz minden ember, akárhol él is,<br>hozzád esd, hisz a te gyermeked!

Barátosném. Szörnyű az élet!<br>Hűvösek már a nappalok,<br>csupasz ágak közt dermedten nézem<br>a padot, hol ültünk. Most fagyos.<br><br>Ülünk e még itt együtt, nevetve?<br>Lesznek e gondtalan napok?<br>Hisz a sors elvett mindent, mi szép volt,<br>csak bút, és fájdalmat hagyott.<br><br>Mennék hozzád, de gyöngül a lábam,<br>addig menni már nem tudok,<br>közel vagy hozzám, mégis oly távol,<br>de most is ugyanúgy gondolok<br><br>rátok, mint mikor bográcsoztunk,<br>s az étel illata megcsapott,<br>gyermekeinknek kacajára,<br>mely a fülemben itt zsibong.<br><br>Az enyéim távol, sorsuk követve,<br>és most egyedül itt vagyok,<br>bár az életnek ez a rendje,<br>mégis: hatalmas űrt hagyott.<br><br>De te ne búsulj! Van, miért küzdj!<br>Amíg körötted ott bolyong<br>gyermeked, és a karodba zárva<br>mind magad mellett tudhatod.<br><br>Más a sorsunk, de anyai szívünk<br>mégis csak őértük dobog!<br>Mit számít az, hogy mi lesz vélünk?<br>Csak ők legyenek boldogok!