Lelkemben a múlt a kincs, de szépség sosem tart örökké, <br>Ahogy öregszek, több a múltam, út így válik rögössé… <br> <br>Életünk a múlt, a jelen és a várva várt jövő! <br>Olykor kínos, javíthatatlan, lehet, ökörködő. <br>Van bizony, ha ideért, akkor rögvest irgalmatlan, <br>Máskor meg sokszor oly' felemelő, sőt szakadatlan. <br> <br>A jövő, az maga a múltat elsöprő, <br>És van, amikor olyan, mint lélekvesztő! <br>A jövő, az eljövendők meghozója, <br>Meg van, amikor a kóma okozója. <br> <br>Az élet bizony, hihetetlen gyorsan elmúlik, <br>Mikor fejed felett az időoszlop lehullik… <br>Merenghetsz az élet csendjében de, összeomlik. <br> <br>Elmélkedni az élet múlásán, annyi, mint múltba menni, <br>Idő múlik, rohan a világ, és ez ellen nincs mit tenni. <br>Ami elmúlt, késő bánat, vissza nem jön, kár keseregni. <br> <br>A múlt aurája, szinte minden elől védelmez, <br>De gondolkozz, nem mindegy a lelked miként vélelmez. <br>* <br>Érzed, betemet <br>A múlt, csak rosszabb lehet. <br>Nem, mert csak jobb lesz. <br>* <br>Múlt, húz és taszít. <br>Maradj Te igaz ember. <br>Út… csak előre! <br> <br>Ha merengek, a csend üzenetet is küld nekem, <br>Tudom, hogy enyém a saját múlt, nyugszik a lelkem. <br>A múlt-erő körülvesz, mert ez az én életem… <br> <br>A múltamon, ha elmerengek, közben megszűnik az idő, <br>Ilyenkor velem van az emlékem és ebben van az erő... <br>Merengésem is véget ér, bármennyi a reá szánt idő! <br> <br>Miközben merengek, el is bambulok, de megy az idő, <br>Marad a csend, nyugalom, szeretet, ez akkor elő jő! <br>Megnyugszik a lelkem tőle, mert érzem, ebben a jövő! <br> <br>Repül az időm, a múltam nekem is folyvást csak nő, <br>Érzem én, egyre többször kell merengésre az idő. <br>* <br>Kopott fényképek… <br>Pótolhatatlan érték. <br>Személyes emlék. <br>* <br>Emlék értékek, <br>Múlt idő kitöltői. <br>Ősiség álom. <br> <br>Vecsés, 2015. szeptember 30. - Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban. <br>

A természet mesteri szín orgiáját, szépséget látok, <br>Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok. <br>A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat, <br>Mintának, és sietek ugyanilyenné tenni a mákat! <br> <br>Bárhol élsz is, veled van, ott él a múltad, <br>Voltál Te falevél, lengtél, de meguntad? <br>Múlt, kergetve üldöz amerre a jövőd? <br>Lesodort az ősz, növő múltad… üldöződ. <br>* <br>A kifakult múlt, <br>Tüllfüggöny mögött zokog. <br>Álom elmúlt, nincs! <br>* <br>Bámul lefelé a múltad, libabőrösen, <br>Csak remeg ott fent magas esőfellegekben. <br>Mese, hogy a múltunk nagyon szép és maga a szeretet, <br>De ott laknak az öregjeink, mind sokat emlegetett. <br>A múlt tudja, hogy tőle semmilyen visszaút nincsen, <br>De, ha belemerülök, talán vigaszt nyújt emlékem… <br> <br>Az új napunk ha, megvirrad, <br>Kitárul, mint egy vádirat. <br>Lelked, ha üres és nem ismeri a múltad, <br>Sepri legalább út porát, mert ez az utad? <br> <br>Rengeteget gyötrődök, nagy kín szaggatja a lelkemet, <br>A régen volt múltban, egész másnak képzeltem életet. <br>Megannyi szépet álmodtam, de közben életet, <br>A sors nélkülem, egy pillanat alatt… tönkretett. <br> <br>Ha úgy érzed, fojtogat a múlttól való félelem, <br>Akkor vagy Te, aki a saját múltadtól védtelen. <br>Érdek szülötte a sok érvek, mint falon a régi képek, <br>Lelkedet lehet, hogy nagyon kitöltik a hiány-érzések? <br> <br>Van rajtad valami, amire szüksége van a jövőnek? <br>A gyávaság börtönéből a hamis arcok előjönnek! <br>A múltam fehér, izzított acélként köröttem tekereg, <br>Kerítést döntenék, jéghegyet, de, mit akarok… gyermeteg. <br>* <br>Jelentős homály <br>Felfedése… tisztázás. <br>Fáklyalengetés. <br>* <br>Az összetört lélek aprócskára tört darabjai, <br>Az enyémek, örökre, én vagyok a sehonnai… <br>Itt már a szeretet, együttműködés nem tud adni. <br> <br>A jövő ködében majd látni, hamis árnyak tűnnek föl, <br>A szívedet lenyúzza, és a véredet borzolja föl… <br> <br>Ha, este a kertbe a csillagok bámulnak rám. <br>Látom, nincsenek is egymás mellett, csak úgy lazán… <br>Minket ilyenkor nagyon összeköt a múlt-magány. <br> <br>Reggel, ha felébredek, hallom, vannak kis neszek, <br>Próbálom megfejteni, ettől aztán felkelek… <br>Minden fel is merül benne, mit hoznak reggelek. <br> <br>Vecsés, 2015. szeptember 30. - Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban. <br>

mert az a poéta szívlapátja… <br> <br>Gyertyám lobogó fénye igen eltorzította, <br>Kisimított, elfödte, sőt, jobban kirajzolta <br>A méreteket, mélységeket, mint alak-forma… <br> <br>Nem látszik a szám szélén, hogy tükörtojást ettem, <br>Az sem, hogy az előbb jó forró gyógyfürdőt vettem… <br>De látszik, hogy a pennámat kezembe szereztem. <br> <br>Árnyékomban nem látszik sem szeretet, sem gyűlölet, <br>De látszik, mint fényjáték… oly’ változatos az élet. <br>Az sem látszik, hogy létem ilyen 'szakadt rongy', miként lett! <br> <br>Falon, árnyékom le-föl, jobbra-balra ugrál, kisebb és nagyobb is vagyok, <br>Mert izgek-mozgok… erre megaktiválnak a legnagyszerűbb gondolatok. <br>Szerencsére ezekben nincsen hiány, kezemben a pennával, alkotok. <br> <br>Vecsés, 2022. október 30. – Kustra Ferenc József <br>

Annyi minden felkavar<br>A belváros nyugtalan<br>Forgatagában, éjjeli bárok<br>Fényei, a villamos nyikorgása...<br><br>Mulatnak! Éjjeli szerenádok<br>Hangjai hatnak rám, csendes lelkemben<br>Kavarognak még a hajdani Budapest<br>Régi macskaköves utcái.<br><br>A Móricz Zsigmondi megálló,<br>Ponyvaregény, a könyvszekrények,<br>Gyertyák leégett csonkjai.<br>Az a pince még talán azóta is engem vár!<br><br>Az ottfelejtett álmok, éjszakai látomások<br>Hangjai visszhangoznak a múlton<br>Keresztül, és én a jelenben kapom el...<br>Sorokká formálom, ez egy régi álmom.<br><br>Mindig megihlet ez a város,<br>Lélekben Budapest utcáin járok...<br>Az éjszaka fényei ilyenkor a legszebbek,<br>Most is hív, látom már, felvette fényes ruháit.<br><br>Énekek, dalok szólnak, szerenádok<br>A szívekbe lopnak a jelenből a<br>Múltba áthaladó régi, szép emléket.<br>S én csak nézek, már értem a fényeket.<br><br>Amik megigéznek, a most gyönyörű<br>Pillanataiba átnyúl a jövő, s talán a<br>Képeken látjuk majd múltunkat és a<br>Jelenünk ép felvillanó fényeit.<br><br>Elkapjuk, s rútul vad élményeket<br>Temetünk el, mik ott voltak,<br>De igazán senkit meg nem hatottak.<br>Azok a régi emlékekbe temetve ottmaradtak.

Kellesz nekünk, karácsony!<br><br><br>Kihalt utcákon pislákol a remény,<br>feldíszített tereken csak szél zenél,<br>hó sem esik, szürkén ásít a város,<br>- én halkan kérdezem hol a karácsony?<br>Ott van, nézd!- ott hol a szeretet nyílik,<br>zárt ablakok mögött aranylón izzik,<br>nem kell a pompa, elég a pillanat,<br>melenget, izzik karácsony csillaga.<br><br>Mézillatú szobákban mosoly ragyog,<br>fenyőágon gyertyalángú csillagok,<br>gondbarázdált arcokon éledő hit,<br>angyalkezek hintik remény gyöngyeit.<br>Lassan szétterül lelkünkben a béke,<br>ezüstfehérben újra jóság ébred,<br>- és súgva kérdezem ez a karácsony,<br>ez, mikor az ünnep ölel magához?<br><br>Lassul a világ, az idő szinte áll,<br>a félelem, aggódás még meg-megáll,<br>temérdek könny, és fájdalom kíséri,<br>halvány még a remény, mégis megérint.<br>Szívünkben békésen szuszog az ünnep,<br>szelíd csend vigyázza meghitt percünket,<br>- mégis kérdezem, hol van a varázslat?<br>Fehérlő függönyök rejtik a választ.<br><br>Fűtött szobákban a lebbenő árnyak,<br>dobbanó szeretetgömbökké válnak,<br>pillanatokba karcolva a csodát,<br>ajkak rebegik a hálatelt fohászt.<br>Zúzmarás éjben, fenn a bársony égen,<br>feldereng egy csillag tündöklő fénnyel,<br>- ilyen a karácsony,- csendes békesség,<br>vele hit, remény, szeretet lépdel még.<br><br><br>2020.12.15.