A villám, váratlanul lecsapott a csendes eső csendjébe, <br>Idegingerlő élességgel és dermesztően... fényességbe! <br>Füstdrapériák lógtak, de eső lemosta őket a földbe… <br> <br>Aludtam a csendes eső, halk, motoszkáló neszezésébe, <br>Tette álmot pihentetővé, földöntúli létezésébe. <br>Fránya villám, neveletlen, zajong, a maga nyerseségébe. <br> <br>Rosszul ébredtem, felijedtem, hirtelen éltem... létezésben, <br>Mert az ébredésem gyors volt, álmom elmerült a feledésben. <br>Villám, több nem jött, elment az eső, feloldódott semmiségben. <br> <br>Ekkora villámcsapástól vegyes érzéssel lehet ébredni, <br>És emberben, ijedtében, gyorsan, félelem kezd gyülemleni. <br>Fokozatos ébredés híján, kell oly' terebélyesen kelni. <br> <br>Vecsés, 2015. február 28. – Kustra Ferenc József <br>

Nyári viharban… <br> <br>Ég, már messziig <br>Elsötétült, vihar lesz. <br>Felhőzet vastag. <br>* <br>Nap, elmenekült, <br>Sötétség ül a tájon. <br>Árnyak baljósak. <br>* <br>Minden nesztelen, <br>Kutya bebujt házába. <br>Égető villám! <br>* <br>Rettenetes csatt! <br>Kutya fél, felnyüszített! <br>Vihar lecsapott! <br>* <br>Kezdődő eső, <br>Átcsapott özönvízbe. <br>Mennydörgés ijeszt... <br>* <br>Tyúkok, kárálnak <br>Az ólban, most nem tojnak. <br>Villám versenyek… <br>* <br>Eső illata, <br>Betölti a légteret. <br>Felhőkönny zuhog. <br>* <br>Kis-patak duzzad, <br>Kerti növények vígak! <br>Mező ismét él. <br>* <br>Égi háború <br>Oly’ kemény, rettegtető. <br>Csatorna dugult! <br>* <br>Taroló vihar, <br>Ágat tördel, tetőt tép! <br>Itt nincs ellenfél… <br>* <br>Tombolás vége! <br>Ahogy jött, úgy el is ment. <br>Tiszta, kék égbolt… <br>* <br>Tájon friss illat… <br>Aszály volt, kutya ugrál. <br>Szivárvány ívek! <br> <br>Vecsés, 2015. március 7. – Kustra Ferenc József - A viharról, eredeti Bashó stílusú írt haikuban. <br>5-600 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester! <br>

Idő, folyamatosan halad, a múlt már csak nyomokban… <br>Elillant az élet, mint a kiloccsant víz a homokban. <br>Sivatagban víz nélkül, embernek minden eszébe jut, <br>Még a múltja is, de nem tudja, hogy víz nélkül meddig jut… <br> <br>Száraz erdőben a kirándulás nagyon veszélyes is lehet, <br>Ha rossz emberek mindent gyújtogatnak, nem kímélik életet… <br>Ősembernek valaha a tűz, életet, védelmet jelentett. <br> <br>Érzem, hogy a napfény öregedő, barázdált arcomon szökdécsel... <br>Már minek, amikor az éveim száma a fülembe énekel… <br> <br>* <br> <br>Időm, elmúlt már, <br>Vissza semmi nem hozza. <br>Virradat már nincs. <br> <br>* <br> <br>Kikelet oly’ szép, <br>Dúsacskán napsugaras. <br>Öreg csak nézi. <br> <br>* <br> <br>Tavasz is az ősz <br>Felé megy, lesz lombhullás. <br>Jó időt zár… tél. <br> <br>* <br> <br>Vidám madárdal <br>Öregnek? Új életnek? <br>Vég ajándéka… <br> <br>Vecsés, 2015. június 3. – Kustra Ferenc József – versben és senrjúban. Csak úgy, egyszerűen leszögeztem a tényeket… <br>

Reggel van, pihent vagyok, lehet, hogy el is megyek a napba… <br>Reggeli, öltözködök, más nincs, indulok… bízok a papba. <br> <br>Felnézek, fehér-fodros, vagy szürke felhőt nem látok, <br>Azt meg nem vállalmom, míg jönnek, csak fél lábon álok. <br> <br>Csodaszép az elterülő égbolt, végtelen kékségébe, <br>Földre vetül ez a szépség… út a végtelen mindenségbe. <br> <br>Lengén, nyárin öltözve megyek, hogy beszívjam a napsugarakat, <br>Korán indultam, hűvösben rövidnadrág, nem védi lábszárakat… <br> <br>Én csak vakon megyek, szembe vele… belemegyek bele, fénybe, <br>Átélem, mit őseink, több ezer éve, Aton szellemébe. <br> <br>Ez most egy nagy felüdülés, csak megyek előre a fénybe… <br>Átölel, körül ölel… Hagyom, felrepít a mindenségbe. <br>Aton szelleme él és uralkodik rajtam, <br>Vezet, utat mutat, fénybe vezeti utam. <br> <br>Egyedül megyek a mindenségbe, fény vezet az utamon, <br>Benne megyek, vele haladok, nem gondolkozok múltamon. <br>A fény, látom, nagyon erőlködik is, nap már erőteljesen tűz, <br>Sugarai belém hatolnak, magáévá tesz, minket összefűz. <br> <br>Már majdnem felemelkedtem, de még éreztem, hogy felrepülők! <br>Később arra aléltam, hogy kérdezgetnek, míg a földön ülök. <br>Felnéztem, láttam arcokat és megjelentek felhő kezdemények… <br>Mesélték, mint bolond sétáltam, autó elütött… fejlemények... <br> <br>Vecsés, 2015. június 25. – Kustra Ferenc József <br>

Este, már jó sötétbe, <br>Túrázunk az erdőbe… <br>Bátran megyünk, látó szemektől tartani nem kell, <br>Kis fény is elég, megyünk együtt a csillagfénnyel. <br> <br>Este, már jó sötétbe, <br>Túrázunk az erdőbe… <br>Erdő, szundikáló magányában tapossuk a füvet, <br>Erdő csendjét nem zavarjuk, azt biz' szépen úgysem lehet… <br> <br>Este, már jó sötétbe, <br>Túrázunk az erdőbe… <br>Kuvik sötétben is lát, egyedül, csendben ő figyel minket, <br>Majd szem elől téveszt, mert a faárnyak ölelnek át minket. <br> <br>Este, már jó sötétbe, <br>Túrázunk az erdőbe… <br>Mi sem beszélgetünk, csak mutogatunk, mint harci kommandósok, <br>Kis tisztáson nézzük, de nem tudjuk milyenek a sok virágok. <br> <br>Este, már jó sötétbe, <br>Túrázunk az erdőbe… <br>A jó levegő, tisztítja a tüdőnket, <br>A homály meg edzi a fáradt szemünket. <br> <br>Este, már jó sötétbe, <br>Túrázunk az erdőbe… <br>Nem volt olyan nagy ez erdő, már épp át is értünk rajta, <br>Nem volt olyan nagy ez erdő, sétánkkal túl vagyunk rajta. <br> <br>Vecsés, 2021. május 9. – Kustra Ferenc József – a túránk leírása… anaforásban. <br>