Városunkban tegnap<br> Besétált egy elefánt. <br>Elhagyta távoli otthonát,<br>Mert egy kis változást kívánt.<br><br>Leállt az összes forgalom,<br>De ő viszont tovább haladt.<br>Itt-ott egy jót trombitált,<br>És a nép megriadva szerte szaladt.<br><br>A városligetben lelassult,<br>Aztán nyugodtan megállt,<br>És bármi habozás nélkül<br>Feldöntött egy pálma fát.<br><br>Az egyéb fáknak lombozatát<br>Buzgón kezdte legelni,<br>Aztán a szökőkút tartalmát<br>Mohón kezdte kiüríteni.<br><br>Már kijött a rendőrség,<br>És nyomában a katonaság,<br>Az állatvédők viszont kérték,<br>Hogy az elefántot ne bántsák.<br><br>Végül is e testes vendég <br>Szépen el lett kábítva,<br>És egy daru segítségével<br>Egy teherkocsira felrakva.<br><br>Aztán visszakerült a vadonba,<br>Mert ott volt igaz otthona,<br>Hol boldogan élt míg meg nem halt,<br>De de inspirált egy gyerekdalt.

Verset írok monotonon,<br>Zakatolunk vonatokon.<br>Utazzunk, és lássunk világot,<br>Ismerjük meg, egész világot.<br><br>Jó dolog menni, kirándulni,<br>Ismeretlen tájat is látni.<br>Embereket megismerni,<br>Az újba belemélyülni.<br><br>Van világba sok látni való,<br>Van világnak sok csodája, ó!<br>Minél többet lát az ember,<br>Annál inkább "igaz" ember.<br><br>Persze más a finn vagy olasz,<br>Lehetőséget ne szalassz!<br>Meg kell nézni, amit lehet,<br>Ha tudod, járd be az eget.<br><br>Budapest, 1998. július 29. ? Kustra Ferenc József<br>

Vágtat a holdfény éjlován, <br>Nekimegy valaminek tán’? <br>Nyáron jó az éj sötét tán’, <br>Télen meg köd a paraván. <br> <br>Nappal pihen sötét lova, <br>Ő igazak álmát alussza. <br>Este újra vágta keletről, <br>Mi őt látjuk sötétből. <br> <br>Budapest, 1997. június 15. – Kustra Ferenc József <br>

A hajnal nem vörös, de szép citromsárga. <br>A kelő nap sugara, mint több szál spárga <br>Kihúzva fölöttünk bizonyítja… új napra virradtunk. <br>Mi, jól kihúzzuk magunk, még a Nap is felkelt miattunk! <br> <br>Csendesen kel, de nem pirul a hajnal, <br>Aranyosan ébreszt, lágy madárdallal. <br>Sötétség megszűnik, mérgesen, búcsú nélkül megy el, <br>Felkel a nap és a sugara… lágyan, de átölel. <br> <br>Vecsés, 2012. augusztus 5. - Kustra Ferenc József <br>

A villám, váratlanul lecsapott a csendes eső csendjébe, <br>Idegingerlő élességgel és dermesztően... fényességbe! <br>Füstdrapériák lógtak, de eső lemosta őket a földbe… <br> <br>Aludtam a csendes eső, halk, motoszkáló neszezésébe, <br>Tette álmot pihentetővé, földöntúli létezésébe. <br>Fránya villám, neveletlen, zajong, a maga nyerseségébe. <br> <br>Rosszul ébredtem, felijedtem, hirtelen éltem... létezésben, <br>Mert az ébredésem gyors volt, álmom elmerült a feledésben. <br>Villám, több nem jött, elment az eső, feloldódott semmiségben. <br> <br>Ekkora villámcsapástól vegyes érzéssel lehet ébredni, <br>És emberben, ijedtében, gyorsan, félelem kezd gyülemleni. <br>Fokozatos ébredés híján, kell oly' terebélyesen kelni. <br> <br>Vecsés, 2015. február 28. – Kustra Ferenc József <br>