Hol vannak a katonák? <br>Mért nincsenek katonák? <br>Meghaltak a katonák! <br>Holtak már a katonák… <br> <br>Elment ő a hazát védeni, <br>De &bdquo;katyusa” válaszolt neki… <br>Nem volt… ideje sem élni, <br>Nem tudott megöregedni. <br> <br>Hol van a sok hős katonánk? <br>Tényleg ott védték a hazánk? <br>Helytálltak Oroszországban, <br>De haltak jégben és sárban… <br> <br>Hazavárta őt a családja, <br>Rövid élte… már nem sajátja. <br> <br>Vecsés, 2012. október 23. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére! <br>

Menetel a katona, egyre távolabb az otthona, <br>Hazamenetelni nem lehet… Talán csak koporsóba. <br>Szeretett feleségem és édesanyám, gyerekeim! <br>Januárban mondták, hogy leváltanak minket, <br>És kapunk ellátmánynak nem tetves inget. <br>Lehet, hogy holnap már nem leszek a lövészárokba, <br>S pár nap múlva meg fölszállok, a hazai vonatra! <br>Tudom, Te, édesanyám, meg a gyerekek otthon nagyon vártok, <br>És hazamenjek ez a leghőbb kívánságom… s Ti kívánságtok. <br>Szólnék én hozzátok, <br>Csókolnám az orcátok, <br>Rátok zúdítanám szeretetem, <br>Élném veletek, boldogan életem. <br> <br>Mi van veletek, hogy éltek, van mit ennetek? <br>A gyerekek az iskolába rendesen mennek? <br>Édesanyám, a tehén, meg a ló megvan-e még? <br>És a learatott termésből nektek van-e elég? <br> <br>Otthon, most mekkora a hó? <br>Ángyoméknál kehes a pejkó? <br>A gyerek, ha megy iskolába, legyen meleg a lába, <br>Ha beteg lesz… nem lesz pénzetek orvosságra. <br>Ma van január tizenegyedike, számolom a napokat, <br>És így még egy napig aggódva figyelem a hangokat, <br>Mik az oroszok felől jőnek, ide hallatszanak <br>És itt-ott mellettünk még aknák is, robbannak! <br>Szemem, kicsit most is könnyes, nézek hazafelé, <br>Ha aknasüvítést hallok, a lelkem hideg lelé. <br>Tegnap eltűnt a Botos Józsi, a nagygazda fia, <br>Egy akna erre süvített és pont telibe találta… <br> <br>Ma reggel a Pista barátom élet nélkül maradt, <br>Mert felállt a távcsövével, és élte megszakadt… <br>Jó lenne, ha volna varázslat, én hazarepülnék, <br>Hozzátok… én ide vissza nem kívánkoznék. <br>Remélem e levelem után, hamar ölellek benneteket, <br>És csókolhatom az engem nagyon váró kezeteket… <br>Szólnék én még hozzátok, de nincsen már hangom, <br>Fegyverropogásban, csak motyogok fennhangon. <br>Itt a hóban a halál pokoli mosolya, mi sokakat elkábít, <br>És ha ránk villantja, akkor gonoszul, sokakat elcsábít. <br>Én majd igyekszem neki ellenállni, nem visszamosolyogni, <br>Ezt inkább nektek hagyom, és rátok fogok mosolyogni… <br>A vég, - figyelem, közeleg -, látom én! <br>De ez, amit a legkevésbé szeretnék én! <br>Inkább otthon csókot lobbantanék az ajkadon, <br>Eldőlnénk közben… a konyhai pamlagon… <br> <br>Várom már a tiszta inget, meg az otthont, <br>Élet, remélem ezen a fronton, ide, átront… <br>Vágyok utánatok kedveskéim, <br>Majd mesélek, a család estéin… <br> <br>A baka, fiú, a férj, az apa, <br>Kit nagyon… nagyon várjatok haza: <br>Szerencsés Pista. <br> <br>Menetelne a katona, menetelnie… már nincs hova. <br>Viszik már a koporsóba, neki más… ez az otthona… <br> <br>Vecsés, 2012. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi emlékezésként és a hőseink tiszteletére. <br>

A januári hold kissé előtűnő, csillogó ezüst fényében, <br>Járőr oson, ellen állások felé, a háború vad örvényében. <br>A megfagyott táj hideg, fehér csillogásában, <br>A halál hideg, ezüst fényű áramlásában… <br> <br>Az éj, maga a fekete árnyék, fényjelenség. <br>Olyan szép, mint eltévedt, idegen jelenség. <br>A sötét álombéli… finoman, puhán suhan. <br>A holdfény ezüstje előtör, majd visszazuhan. <br> <br>Az álombéli, habosan gomolygó pára, <br>Az izzadt testek körül ködlik, arra, rája. <br>Az örvénylő légforgatag elfogyó hőből és nedvből… <br>A párafüggöny a bajuszokra fagy, a lélegzetből. <br> <br>Percek és méterek némán, lassan elmaradnak mögöttük, <br>Sötét, fénytelen, láthatatlan ellen arcvonal, előttük. <br>Távolabb kivehető a nagy jegenyék sora, <br>Olyanok, mint az asztallapba döfött penna. <br> <br>Csupán a varjak ébrednek fel az éji álmukból, <br>De csak félig nyitják szemhéjukat… elég a látványból. <br> <br>Elölről valami zaj hallatszik, felfigyelnek, <br>A csend tovább rezeg a táj felett… igyekeznek. <br>Mennek, a semmi ősi vágtában rohan az éjszakába, <br>Katonák kemények, de a lelkük elbújik önmagába. <br> <br>Most már közelről hallani egy fémes, de halk csattanást, <br>Ez elzúg a hallgatag táj felett, nem nyújt vigasztalást. <br>Itt nem vár tárt kapu az ide érkező vándorokra, <br>Itt a bejárati ajtó… élet és a halál ura! <br> <br>A fagyott hó ezüstösen csillogó pikkelyes körvonalakkal <br>Vonta be a fák, bokrok koronáját, királyi hermelin kerettel. <br>Szemben nem frakkos, komornyikbojtos alakok vannak beásva, <br>Csíkos mellényes lakáj helyett, őket pufajkás orosz várja. <br> <br>A sorban utolsó, kissé hervadt, férfiarc. <br>A sápadt, beesett arcon, sok a gondránc. <br>Majdnem vastag ajkakra ívelő barázdák, inkább koravén fiút, <br>Mint meglett, harcos férfit rajzolnak… az ő lelkének itt már nincs kiút. <br> <br>Szemben velük, tíz lépésre egyszer fölcsattan egy orosz &bdquo;sztoj”! <br>Mind a hatan megdermedtek… a félelemtől lelkük fogoly. <br>Táj, még fagyottabbnak tűnt… katonák reagáltak volna, <br>De idejük már nem volt… a sors keze az ajtót becsukta. <br> <br>Hold elbujt, magyarok arcán a sötét miatt nem látszik a félelem, <br>Nyugtalanító ellentmondás a test és lélek között… lételem. <br>Balról megszólaltak a géppuskák, és kézigránát repült, <br>Magyar katonák arcán félelem és orosz utálat ült. <br> <br>Mindennek hamar vége lett, varjak lecsukták a szemhéjukat, <br>Katonáink hitték, úgy halnak meg, hogy védik hazájukat… <br> <br>Csongrád, 2012. július 29. – Kustra Ferenc József - íródott. Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével + történelmi emlékezésként és a hőseinkre emlékezésből. <br>

A hadtáp őrmester tíz hete, szakaszparancsnokként szolgált <br>Egy majorban, az Ukrajnai Proszkurovnál a Bug partján. <br>Meglátott egy parasztasszonyt. Barázdában poroszkált, <br>Lassan, egy nagyobb rongyba csavart batyuval a hátán. <br> <br>Akkoriban sok parasztasszonyt elfogtak, aki orosz kém volt. <br>Ők, otthonosan, fesztelenül járkáltak át a frontvonalon. <br>Szól legényeinek, akik elfogták. Mutogatva magyarázott. <br>Úgy negyven körüli lehetett, mutatta, tejet visz lenn a parton. <br> <br>Féltek tőle, rögtön le is vetkőztették, <br>Levetették pruszlikját, pendelyét, ingit, <br>Tejesköcsögöket, mind kiöntötték, gondosan átnézték, <br>Végigtapogatták a legények, de nem találtak semmit. <br> <br>Nem találtak rejtett vázlatot, írást, bizonyítékot, hogy spion. <br>Mivel nem találtak semmi gyanúsat, azt gondolták, elengedik. <br>Hevenyén magára kapta a holmiját, eliszkolt zokogón, <br>Kézben tartotta a könnyített batyuját, látszott iparkodik. <br> <br>Az értelem rejtett bugyrában győzött a félelem, <br>A hadapród őrmester nézte a távolodó nőt. <br>Harci körülmények között nem első az értelem, <br>Nagy paraszti hátát megcélozva… közepébe lőtt… <br> <br>Csongrád, 2012. július 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével. + Történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére! <br>

Keserv öntötte el a szívemet, <br>De utálom én ezt a harcteret. <br> <br>Nem jöttem én ide magamtól, <br>Elszakítottak a családtól. <br>Otthon nincs, ki munkálja, a földet, <br>Család nélkülem kínban… üvölthet. <br> <br>Riska tehén lassan megellik, <br>Ki lesz az, ki neki ott segít. <br>Karácsony jő, otthon akartunk lenni, <br>De… itt vagyunk, erre kell, rádöbbenni. <br> <br>Keserv öntötte el a szívemet, <br>De utálom már ezt a harcteret. <br> <br>Szegény hazám… óh, hazám, te mindenem, <br>Érted adom orosznak az életem? <br>A családom meg árva marad, <br>S nincsen nekik betevő falat. <br> <br>Itt minden tiszta jég és hó, <br>Mi szép látvány… nekünk nem jó. <br>Oroszok lőnek ránk, folytonosan, <br>Mondják is, támadnak hamarosan. <br> <br>Keserv öntötte el a szívemet, <br>Nagyon utálom ezt a harcteret. <br> <br>Nem messze itt, most lecsapott egy akna, <br>Félek, megremegett a bunker fala. <br>Mit vétettem és az oroszoknak? <br>Miért szemeltek ki ide harcosnak? <br> <br>Ki fog otthon tavasszal szántani, vetni, <br>Ki fogja a kis szőlőmet megművelni? <br>A gyerekeknek este ki fog mesélni, <br>Fehérnépet este ki fogja szeretni? <br> <br>Keserv járja át a szívemet, <br>Úgy utálom ezt a harcteret… <br>Gyűlölőm az orosz harcteret! <br> <br>Most szólt nekünk Tímár őrmester, <br>Hajnal négykor megyünk, frontmester <br>Társaságában oroszokhoz, &bdquo;nyelvet” fogni… <br>Magyarok Istene segítsen visszajönni. <br> <br>Vajon holnap reggel, mire felvirrad a nap, <br>Visszajöttünk, vagy imát mormol értünk a pap, <br>És a százados küldi-e haza a kis motyónkat… <br>Az oroszok lelőttek, mint ellenséges lotyókat? <br> <br>Keserv járja át teljesen a szívemet, <br>Úgy utálom már ezt a rothadt harcteret… <br>Gyűlölőm én nagyon az orosz harcteret! <br>Istenem engedd még élni a szívemet… <br> <br>Vecsés, 2012. április 29. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére! <br>