Ébredek, tétova reggelen. <br>Tovább? Nincs ötletem. <br>Öregen? Az élet kegyetlen. <br>* <br> <br>Öregkor? Manipulált alkonyat <br>Már átértékel dolgokat… <br>Ezekkel ismerkedek, <br>De továbbmegyek. <br>* <br> <br>Nem álomutazás öregség… <br>Fiatal mondja, semmiség! <br>Megtudja, hogy nem csekélység. <br>* <br> <br>Kandallónál ücsörögni; kincs. <br>Hideg van, tűzifa nincs. <br>Pohár bor… sincs. <br>* <br> <br>Varázslat? Lélegzet. <br>Tompult? Képzelet. <br>Tűnnek? Emlékek… <br>Mentek? Visszanéztek, <br>Idővel… enyésztek. <br>* <br> <br>Jó lenne, még egyszer… fiatal lenni. <br>Erre gondolni se semmi. <br>* <br> <br>Bolondos álmok uralják embert, <br>Pedig nyugdíjas letette fegyvert. <br>Keveset keresett. <br>* <br> <br>Öregségre, ember elkopik, <br>Jó ötletből kifogyik… <br>Lehet… újra ujját szopik. <br>* <br> <br>Percek már szétszélednek, <br>Mégis egyfelé mennek. <br>Remegve telnek, lassan felednek… <br>* <br> <br>Öreg élet, már nem kombináció, <br>De tudjuk, nyugdíjas lét, manipuláció. <br>* <br> <br>Menni életúton, amíg lehet. <br>Már ne játszd fenegyereket! <br>Hagyjuk ezeket… <br>* <br> <br>Ember fia és lánya lelkében maradt fiatalos, <br>De azért nem olyan, mint fiatalon, már nem kisokos. <br> <br>Sokaknak öregség lett saját, végzetes magány-sivataga, <br>Meg fájnak ízületei, egyedül él, gazos az udvara… <br> <br>Röhögcsél magán, cikizi magát, jó, ha megmaradt humora. <br>Ez, öregedés és hanyatlás napjainak melodrámája. <br>Lesújtó helyzet, ez lenne az életvég, nagy-cél sármasszája? <br> <br>Mit várhatok én még betöltött hatvanhét évesen? <br>Már annak is örülök, ha nem hűl ki a levesem… <br>* <br> <br>A melodráma is <br>Része az életnek végül. <br>Öreg, kinek kell már? <br>* <br> <br>Természet útja, de <br>Öregembe nem vénember? <br>Kor, annyi amennyi. <br>* <br> <br>Öreges élet, mi <br>Sodorgat a ciklon felé. <br>Túlélés szerencse. <br>* <br> <br>Vonatfütty! Kerekek <br>Ha zakatolnak, haladunk… <br>Öreg-szem, felakad. <br>* <br> <br>Öreg láb már gyenge, <br>Kapaszkodó nincsen. Ez vég? <br>Lét szakadék szélén. <br>* <br> <br>Kenyerem megettem, <br>Már nincsen miért harcolni. <br>Öregkor letaglóz. <br>* <br> <br>Életkörülmények <br>Megváltoztak és elfogynak… <br>Bölcsesség itt kevés. <br>* <br> <br>Ahogyan múlik a lét, az az elkerülhetetlen sietség, <br>Mert, ha életemre gondolok; huh, de ideért az öregség. <br>Fiatalos ember még csak nem is gondol öregségre, <br>Öregen meg folyvást emlékszik fiatal életére. <br> <br>Szép az élet mondják és csodás az öregkor! <br>Mondja fiatal, ki nem is tudja, mi a kor. <br>Kívánom az okosnak, öregséget, így ő megéljen, <br>És akkor majd megtudja… ő is szenvedni fog keményen. <br> <br>Elgondolkoztam és kérdem én, már mi más foglalkoztasson? <br>Csak meditálok, elemzek, ezen a jégpálya- múlt sorson. <br> <br>Öregen már a pissz-fény is sok, <br>Fő kérdés, hogy meddig maradok? <br>* <br> <br>Múltat felzavarja <br>A sok elfeledett emlék. <br>Hangok kavalkádja. <br>Múlt ajtót, sors jól becsapta. <br>Zárt lett. Kilincs kattanása… <br>* <br> <br>Félelem, rettegés, <br>Hogy még mit hozhat a jövő! <br>Ki öreg, félember… <br>Nincs már cél, és nincsen már út! <br>Öregségből, nincsen kiút! <br>* <br> <br>Dőre fiatalság. <br>Másként tennék ennyi ésszel… <br>Utólag már okos. <br>Az eső után köpönyeg… <br>Maradj már magadnak, öreg… <br> <br>Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József – íródott; 10 szavasokban, versben, HIAQ –ban és TANQ –ban… <br>

Ahogy beáll az est, a sok csillag, mint sajka, fölém úszik, <br>És a sejtelmes fényük, kissé vibrálva, lelkembe kúszik. <br>Ha lemegy a nap, éjt, mint fekete köntöst magamra húzom, <br>Már nem látok semmit, sűrű a sötét… benne már csak úszom. <br> <br>Estefelé az égbolt oly' szép, gyönyörű, mámorító, <br>A milliónyi csillag beborító fénye csábító. <br> <br>Holdsugár fény is megérkezett, hozott üzenetet? <br>Legalább remény lenne, gyógyítaná a lelkemet... <br>Valahol egy szép dallam csendül... kitölti lelkemet. <br> <br>Vecsés, 2013. január 2. – Kustra Ferenc József <br>

Mostanában kapcsolja át magát egy ütemben, őszre a természet! <br>Az meg lehet, hogy nincs is tudatában: közben meg ránk dől az enyészet… <br>Az ősz, jól ledobálja magáról színkavalkádos levélruháját, <br>Ezzel meg a télnek már átadja a kopasz, sok, ágas-bogas ágát… <br> <br>(Senrjon) <br>Földben már őszi vetés, <br>Sok hóval, téli táj is mesés… <br>Évszak nem áll meg… <br> <br>Vecsés, 2021. szeptember 7. – Kustra Ferenc József – íródott: az aktuális természetről. <br>

(3 soros-zárttükrös) <br>Kacagva lengedez az őszeleji szellő, <br>Bár tán' jól tudja, még nem a legerősebb ő… <br>Kacagva lengedez az őszeleji szellő. <br>* <br>(Senrjon) <br>Kis szellőnek nincs hangja, <br>Ha lesz, vágyik, nagyon mutassa. <br>Eljő ideje! <br>* <br>(10 szavas) <br>Felhők nem nyári koszorúban vannak, <br>Őszre vastagodnak és torlódva tolakszanak. <br>* <br>(15 szavas, 6 sorban) <br>Szívem kalapál, <br>Közeledik ősz… <br>Maradjál. <br>Szívem pumpálja véremet, <br>Teljesen kitölti ereimet, <br>Ezzel erősíti a lényemet. <br>* <br>(Senrjú csokor) <br>Fák között sunnyog <br>És közelít új őszünk. <br>Lesz avargyártás. <br>* <br>A kopaszodó <br>Ágak közt morog a szél. <br>Ködöt utálja. <br>* <br>Ködgomolyban éj <br>Vaksizik sötétjével. <br>Pirkadat-homály. <br>* <br>Besárgult levél, <br>Amorf ködből márványfal. <br>Valahol varjak… <br>* <br>Csermely partokon, <br>Meztelen fák és bokrok. <br>Ruhájuk, lehullt… <br>* <br>A hűvös betört, <br>Sajátos, halk suhogás. <br>Kecses pörgések. <br>* <br>Sok levél járja <br>Örült, zuhanó táncát. <br>Szél csúszdán csúsznak. <br>* <br>Rozsdabarnás az <br>Út, mi levezet völgybe. <br>Puha az avar. <br>* <br>Az ázott fákról, <br>Hullanak a levelek. <br>Már nem zizegnek. <br>* <br>Csendesen pergő <br>Ázott levél, lehullik. <br>Leesés, csendes. <br>* <br>Lyukas ereszből <br>Kopognak esőcseppek… <br>Reménytelenség. <br>* <br>Vízcsepp simogat <br>Szemerkélő esőben. <br>Ernyő, beázik. <br>* <br>Balladát zengő <br>Hideg közeleg, fájón. <br>Meleg eső nincs. <br>* <br>Fákon a szilva, <br>Már felvette a hamvát. <br>Eső nem mossa. <br>* <br>Sárban kalucsni, <br>Segít kerülni, ázást. <br>Eső is hideg. <br>* <br>De jó, már nem is kell kis-gatyában járni, úgyis mindig bajosan kilógott <br>Belőle a zsebem, így aztán a papírzsepit oda bizony nem tehettem. <br>Most már majd, rendesnek mondott nadrágból nem lesz olyan, hogy kilógott <br>A zseb belem, így nagy gondom megoldódik, zsepit oda tehetem. <br> <br>Vecsés, 2021. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában és senrjú csokorban. <br>

Mennyi érzelemmel <br>gondolok vissza az idődre,<br>amikor még hajómnak<br>nem volt biztos kikötője!<br><br>Dobáltak a hullámok,<br>és tombolt a zivatar.<br>Mit is törődtem azzal,<br>hogy a hatóság mit akar.<br><br>Lázadás forrt fel véremben<br>és ámulat uralta az agyam.<br>Csatatér volt az életem,<br>és nem kíméltem magam.<br><br>Úgy néztem szembe a világgal,<br>mintha nekem lenne teremtve.<br>Éjjel-nappal, szűntelenűl,<br>popzene bömbölt fülembe.<br><br>Nem a szüleim dirigáltak,<br>S még kevésbé az iskola.<br>Mint forradalmár működtem,<br>Mert ez volt korom jelszava.<br><br>Egy új rendszer ígérete<br>lazította láncaimat,<br>egy olyan világ melyben<br>mindenhol mindent szabad.<br><br>Mi is volt a remélt célunk?<br>Talán egy jobb diktatúra?<br>Nem, hanem hol szeretettel<br>mindenki a maga ura!<br><br>És mond, kik és mik vagyunk,<br>hogy olyan lett a világunk,<br>hol mindenkivel s mindenhol<br>arany borjút imádunk?<br><br>Tovább mit is mondhatok?<br>Mi voltunk csak szabadok?<br>Világunk végre kezd beérni,<br>hogy mit is tudnánk elérni!<br><br>Ezért szándékomnál maradok<br>hogy hogyan és mit is akarok, <br>és még mai napig harcolok,<br>mert szép, új világ fia vagyok.<br>