A Tisza, óh, édes, szőke Tisza… <br>Féltem tőle, mint a bor nem issza <br>Lerészegedéstől, csiga a sietéstől. <br>Ez megváltozott személyes megítélésből! <br> <br>Zoltán Lacika a vejem Isten kegyelméből, <br>Neki van parti telke, Isten segedelméből. <br>Őstermészet! Telek belelóg a vízbe, <br>Nincs kerítés, korlát, nincs útba semmi se. <br> <br>Háromezer négyzetméter telek, füvesítve, <br>Van rajta ház, kis faház, az egész istenítve. <br>Gondoltam is, hogy majd én ezt magamnak megnézem, <br>S amit láttam, fölséges, isteni, úgy néztem. <br> <br>Induláskor bizony több fenntartásom volt, <br>Hogy majd vízhez megyek, nemigen volt szándékolt, <br>De mondták, van ott két motorcsónak is, ránk várnak <br>A saját stégen kikötve, ők lesznek társak… <br> <br>Hú, vízre menni csónakkal, úszni meg nem tudok? <br>Nem baj mondták, majd nagy, modern úszómellényt kapok. <br>Ez rögtön segített a megítélésben, fölvettem <br>Pántokat befűztem, madzagokat összekötöztem. <br> <br>Stégnél volt abszolút egyedi építésű kishajó <br>Fából készült fülkével, Lacikánknak ez álomhajó. <br>Gyönyörű szép, egészen, teljesen kézi munka. <br>Huszonhat lóerős kétütemű motor hajtja. <br> <br>A kishajó inkább siklott komótosan, szépen ment, <br>Csak néztük a tájat, mi ősrengeteg… a víz folyt lent. <br>Mértük a mélységet, hol hat, hol tizenhárom méter <br>De mellényben ez nem izgatott, e pár deciméter… <br> <br>A másik motorcsónak, mivel vízisít is húznak. <br>Ebben dohog-, dohog, nem nevezhető öregúrnak <br>A nyolchengeres kétszázhatvan lóerős motor <br>Hetvennel is megy, és nagy hullámokat szétsodor. <br> <br>Ez a kishajó méretű motorcsónak, szilaj csikó, <br>De nem Lacié, hanem barátjáé, kinek origó! <br>Gondoltam ezzel nem süllyedünk el, és nem zavart <br>A víz, mert volt rajtam mellény, hazaviszi magyart. <br> <br>Átültünk a gyors csónakba… nos, az már aztán döfi! <br>Ennek bizony a vérmérséklete, hát… melegövi! <br>Gázkar előre! Motor dübörög, eleje ágaskodik, <br>Víz szétfröccsen, kinyílik, csónak belevág, előre siklik! <br> <br>Azt hittem rodeó lovas lettem, de megültem. <br>Víz jól az arcomba fröccsent, ennek is örültem. <br>Nincs engedélyem, de oda ülhettem, a gázkart <br>Próbálgattam, tologattam… egész ménest uralt. <br> <br>Este lett, este… víz, pázsit, fák nyugalomban, <br>Készültünk vacsorázni, túlélő bandában. <br>Van ott tűzrakhely, vastag faasztal, székek, <br>Mestermunka, vas nélkül, bennük faékek. <br> <br>Nagy szervező vagyok, vittem magammal sütő tárcsát, <br>Ki nem akar enni, éhezzen, maga lássa kárát. <br>No, hát, de ilyen nem volt, sütögettünk, csak vadul faltak, <br>Ettek nagy húsokat, sok mustárral arcukba raktak! <br> <br>Ez volt első este tizenkilencedikén. Másnap <br>Megint hajókáztunk, így az életemben határnap. <br>Már nem is tudom, mi vagyok, kapitány, kormányos, <br>Hajómentő, vagy nem tudom; de igen talányos. <br> <br>Hajózni micsoda élmény és micsoda élvezet, <br>Ki gondolta, hogy másnap ezt még fokozni is lehet. <br>Stég alatt voltunk kb. háromszáz métere <br>És elfogyott a benzin… víz sodort lefele. <br> <br>Érdekes, hogy eszembe nem jutott megijedni, <br>Mondtam, hogy most csurgunk messzire kirándulni. <br>Megnézzük a török ostromot Nándorfehérvárnál, <br>Majd az egy evezővel adunk mi nekik a várfalnál. <br> <br>Jött egy motoros csónak, elvitte Lacit benzinért, <br>Mi meg sodródtunk, igen ácsingóztunk segítségért. <br>Csónak tele volt… és valamit vitt a víz lefelé. <br>Megállást partnál evező és uszadék segíté. <br> <br>Én lettem a kapitány, Edina meg evezett, <br>Csónakunk így kikötve, az uszadék fába lett. <br>De jött ám föntről lefelé egy nálunk is nagyobb <br>És gyorsabb csónak, utunk így immár séta galopp. <br> <br>Leintettük, megállt, egy kis benzint kértünk. <br>Be tudtam tölteni, meg lett mentve létünk. <br>Mivel előtte éppen tanultam vezetni, <br>Már nem volt oly’ nehéz könnyű szívvel nevetni. <br> <br>Úgy irányítottam a ménest, mint tengeri medve, <br>Szembe jött a Lacika benzinnel… nézett elképedve. <br>Átintettünk, mondtuk: töröknek jó utat kívántunk <br>És mentünk haza stégre, és ott örömmel beálltunk! <br> <br>Este már bográcsoztunk, főtt a szarvas pörkölt, <br>Ebből úgy beettünk, hogy szinte földbe döngölt. <br>Vasárnap is jobbára Tisza vízén telt a napunk, <br>Még kihasználtuk a lehetőséget, nem rohantunk. <br> <br>A Tisza két oldala, mint amazonasi dzsungel, <br>Fák, bokrok, uszadék, találkozás a Teremtővel. <br>Őseink ezer éve ezt láthatták! E természet <br>A maga nemében, hamisítatlan őstermészet. <br> <br>Megragadott még a ház körül a hallható csönd! <br>Egy szomszéd van, de nem jár ki, nem zajong senki… csönd <br>Uralja a tájat, melyet szinte hallani. <br>Vízen mi ezt megtöri, vízzúgást hallani. <br> <br>Vecsési Zoltán László; köszönöm neked vejem <br>E hétvégét, megígérem, soha nem felejtem. <br>Három napig csak csend volt, pihenés, csónakázás, <br>Víz, őstermészet, abbahagyni istengyalázás. <br> <br>Három napig nem jutottak eszembe a gondok, <br>Nem kérdezte senki, ezekről most mit gondolok. <br>Lacikánk! Nagyszerű, feledhetetlen hétvégét adtál, <br>Isten éltessen! Köszönjük, örök élményhez juttattál. <br> <br>Vecsés, 2011. augusztus 22. - Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás. <br>

Visszatekintek a semmire… <br> <br>A régmúlt időmben, hősi várban laktam, <br>Ez volt a sorsom, sikerült, jól belaktam… <br>A régmúlt időmben, hősi várban laktam. <br> <br>Ez azonban már igen régen volt, <br>Emlékeim szépsége már ki holt… <br>Ez azonban már igen régen volt. <br> <br>Váramban, már nincs meg az öreg szálkás padló, <br>Összeomlott az istálló, jó, hogy már nincs ló… <br>Váramban, már nincs meg az öreg szálkás padló. <br> <br>Üvegeket az idő, dühében kitörhette, <br>De most meg, sok pók dolgozik, a fonál mestere… <br>Üvegeket az idő, dühében kitörhette. <br> <br>Az elmúlás némasága szinte zúg, és így jól kihallatszik, <br>Az én lerongyolódott váramba, már árva gyermek sem játszik… <br>Az elmúlás némasága szinte zúg, és így jól kihallatszik. <br> <br>A régi udvarban volt fák, látom kórók, mert mind villámsújtottak, <br>Így éltem vége felé, bizony a látottak nem csodálatosak… <br>A régi udvarban volt fák, látom kórók, mert mind villámsújtottak. <br> <br>Az én ódon rég' váram, már csak elmálló kövek nagy halmaza, <br>Amiről beszéltem, már csak ballada, a múltamnak ablaka… <br>Az én ódon rég' váram, már csak elmálló kövek nagy halmaza. <br> <br>Vecsés, 2020. június 11. – Kustra Ferenc József - íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!) <br>

Ügyetlenűl evet,<br>és leette magát,<br>Sokszor megbotlott,<br>és néha bepisált.<br><br>Rossz volt a hallása,<br>és már alig látott.<br>Láttál te már ilyen <br>rút kutyavilágot?<br><br>Felesége szidta,<br>vagy sírva menekült,<br>ő viszont vakon,<br>süketen csak ült.<br><br>Egy öröme maradt,<br>hű és vén kutyája,<br>mely lábánál feküdt, <br>s éberen vigyázta.

Sivatagnak homokszemcséi csak peregnek... <br>Itt-ott flikk-flakkos dűnék csak keletkezgetnek. <br> <br>Tevekaraván évezredek óta jár arra, <br>Szél, homokkal néha, őket bizony betakarja <br> <br>Az ottani kopárság, maga a hőség dölyfössége, <br>Itt a semminek a melegét, a vad szél hozza össze. <br> <br>Kik itt laknak, főleg szép kék turbánt hordanak. <br>Hajnalban lélekfagyasztó hidegek vannak! <br> <br>Nincs itt végzetes üresség, nincs lakatlanság, <br>Az élet nyomát felfedezni, nem badarság. <br> <br>Azért itt, védekezni kell a homok viharától, <br>Reményt is meríthetünk egy oázis vigaszától... <br> <br>Vecsés, 2016. november 25. – Kustra Ferenc József <br>

Egy szomorú gyereket ismertem, mely túl korán bölcsé lett. <br>Öleltem és ringattam, <br>ezért ő is szeretett. <br>Most már férfi lett belőle,<br>de nem akar soha elhagyni,<br>hanem mint egy iker testvér<br>szívemben kíván zárkózni.