Időm lassan telik, felveszi őszi, aranybarna színét,<br>Ki tudja, még mennyi van, és természet kioltja életét.<br>Avarszőnyeget alkot a sok fű és leesett falevél,<br>És a legszemcsésebb az, amely utolsónak, ki földet ér...<br><br>Meghallod-e, hogy éjjel olyan nagyon horkolok?<br>Meghallod-e, hogy napközben ordítva hallgatok?<br>Meghallod-e, ezt hallgatva csak hallgatnak angyalok?<br>Meghallod-e, mikor néha nagyon bölcsen makogok?<br><br>Látod-e Te, hogy félelmed árva szót sem érdemel,<br>Hogyha már elmentél, nem leszel, a bátorság se kell?<br>Úgy tűnik, hogy csak egy elárvult mindenki senkije vagyok?<br>Szép szó és önérvényesítés helyett csak sok pofont kapok?<br><br>Odakint ömlik az eső, a füvet is tépi a szél<br>És biz' olyan bőszülten tombol, hogy nincs neki ellenfél.<br>Feketék az eső felhők, az ég folyvást dörög?<br>A sáros víz lesz belőle és az... csak hömpölyög.<br><br>Lesz-e még, hogy ébresztőt zeng az erdő-mező?<br>Lesz-e még, hogy trilla száll, fel hol sok a felhő?<br>Foszladozó felhők mögött a Nap kackiásan feláll,<br>Aranysugara rést talál, és boldogan rám kandikál?<br><br>Lassan? sőt gyorsan múlnak el egymás után a nappalok,<br>Jő az éjszaka, abban? előtte a meleg kallódók.<br>A fényből bizony nem igen marad? belőle semmi sem,<br>Csak elképzelt, teljesületlen? eltékozolt életem.<br><br>Ember élete folyamán, éltét, mint önmagát dédelgette,<br>Évekig hitt mindent, ősszel meg felismerte, sors jól rászedte.<br>Ember fia éveken át hitte, élet jó... de komédia,<br>De mikor közelg a halál és felismerés? csak tragédia.<br><br>Lesz olyan, hogy többé már nem is hallom meg élet vezényszavát?<br>Akkor, mikor a sötétség retinámra fotózza éjszakát,<br>Itt bizony nincs ügyvéd, ki megvéd, és én magamat? vádol!<br>Sok lehet a bűnöm és a dac az, ami pluszban gátol?<br><br>Nekem, ahogy öregszem, ez már több mint érthetetlen,<br>És lassan jő az idő? a jövő elérhetetlen?<br>Menj, indulj, ha van még neked szükséged új utakra...<br>Ha eljött az időd, akkor meg szállj oda... magasba?<br><br>Felhők áttetsző árnyéka simogatta erdőt, rétet végig,<br>Hanyatló nap sugarával kanyargott, egészen fel az égig.<br><br>Még a sötétség végleges beállta előtt,<br>Felnézek az égre, hogy még lássam, mielőtt?<br>Ritkás felhőkön Hold ezüstős fénye felsejlő<br>És mint kínai tusjelek olyan szép sok felhő!<br><br>Most még van ezüsthíd és ez csilloghat a sötét éjben,<br>Így aztán még lehet pihenve kelni reggeli fényben.<br>Várok én még sok-sok oly' napfényes reggelt,<br>Mosolygok, hogy mondhassam? a Nap is felkelt.<br><br>Vecsés, 2014. május 6. - Kustra Ferenc József<br>

Imádkozunk, reméljük a jövőt,<br>Majdcsak végre meglátjuk eljövőt?<br>Imádkozunk, reméljük a jövőt.<br><br>Múltunk egy már elérhetetlen, biztosan fel nem dolgozott,<br>Mi benne volt, az mára már a semmibe elkalandozott?<br>Múltunk egy már elérhetetlen, biztosan fel nem dolgozott.<br><br>Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör,<br>A sok tíz év, már nem mond semmit, már az öregség, végesen gyötör?<br>Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör.<br><br>Ami már elmúlt, azzal nem tudunk, nincsen mit kezdeni,<br>De jő jövő oly' ahogy ideér, kezd a jelen lenni?<br>Ami már elmúlt, azzal nem tudunk, nincsen mit kezdeni.<br><br>Mindig új a feladat, ahogy a jövő lesz, mint átlényegült jelen,<br>Ezen el-filozofálva el is lehet mélyedni, de ez már jelen?<br>Mindig új a feladat, ahogy a jövő lesz, mint átlényegült jelen.<br><br>Feladat, nem kell -búban- a múltba tévedve révedni,<br>Feladat, hogy a jövőnek kell maradékát leélni?<br>Feladat, nem kell -búban- a múltba tévedve révedni.<br><br>Vecsés, 2021. november 30. - Kustra Ferenc József ? íródott 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)<br>

Csermely az élet, botorkálunk,<br>Bár a kövek közt meg- meg állunk.<br>Messze van, nem látjuk ér végét,<br>Ki, hogy fogja élni életét?<br><br>Kinek élete hosszan folyik,<br>Ő az életével jól játszik.<br>De, élete széles is lesz?<br>Ez nem tudni, hogyan is lesz...<br><br>Az életnek is van hordaléka,<br>Mi lerakódik a folyópartra.<br>Úsznak benne motoros hajók,<br>És csorognak rakott uszályok.<br><br>Vagy kanális, vagy Amazonas,<br>Vagy csak banális, vagy hatalmas.<br>De mindenképpen tovább kell élünk,<br>Medrében, továbbfolyik életünk...<br><br>Budapest, 1997. augusztus 30. ? Kustra Ferenc József<br>

A hajnali köd nesztelenül, lassú léptekkel <br>Oson át a nyálkás, a nedvességtől csöpögő <br>Útszéli fák között, versenyez a kikelettel <br>És a betonúton mutatta, hogy ő az erő. <br> <br>Az út olyan lett, mintha egy termoszból <br>Gőzölgő, forró kávét kilocsoltak <br>Volna, hogy ki ne lássunk a köd sugarából <br>És az úti vándorok lassacskán haladtak. <br> <br>Korán keltem, úton voltam <br>Suhantam a célom felé. <br>Jött a pirkadat, haladtam <br>Mint, ahogy a vándor teszé. <br> <br>Kísértetként lebegve suhanok az úton, <br>Opel Zafirából a szememet meresztem, <br>Hogy jól lássak a sötét, ködárnyék monoton <br>Sötétjében… kormányt, félelmet nem eresztem. <br> <br>Suhanok ködbeveszően, mint ninja… <br>A sötét és nyálkás út nem akadály. <br>Én vagyok a sötétség eltűnő harcosa, <br>Repülök előre, mint a tengeri sirály. <br> <br>Olyan volt, mint háború vérgőzös ködje, <br>Én suhantam, hogy odaérjek mielőbb. <br>Csak attak volt és rohantam előre, <br>Bennem volt az, hogy mi lehet, lesz később… <br> <br>Épp, hogy észrevettem, az átvágó vaddisznókat, <br>Libasorban meneteltek, mint köd katonái… <br>Tapostam a féket, koptattam a gumikat, <br>Sikerült… áldom Urunkat, jók az imáim! <br> <br>A hátamon nem volt batyu pogácsával, <br>Mentem dolgozni, kávét vittem magammal. <br>Ködös hajnalon róttam a betont kocsival, <br>Lett napfelkelte… napfényt is vittem magammal. <br> <br>Budapest, 2011. november 14. – Kustra Ferenc József <br>

Bánatosan mormolt, nyájas, halk szavak, <br>Viharban is repülnek a madarak… <br> <br>Siránkozó lőrések vágyják a harcot, <br>Én mikor vághatok csodálkozó arcot? <br> <br>Sokan várjuk, eljön az idén is a tavasz, <br>Bár a zord tél, még hamiskás, sőt talán ravasz. <br> <br>Gügye álmából, bízzunk, felébred a világ, <br>Lesz még itt jó lét, akarjuk… lesz még boldogság. <br> <br>Vecsés, 2013. március 12. – Kustra Ferenc József <br>