Nem így akartam elköszönni,<br>amikor végleg elmegyek<br>tőletek, hiszen hittem abban:<br>talán köztetek van helyem.<br><br>Elhittem azt, hogy szorgos munkáért<br>kijár majd annyi tisztelet,<br>mint annak, ki más után áskálódva<br>árulkodik, és hízeleg.<br><br>Tisztes munkának kevés a bére.<br>És már tudom, hogy nincs helyem<br>azok között, kik átgázolnak<br>érzéketlenül mindenen.<br><br>Elmegyek, ahol nekem is jut majd<br>egy talpalatnyi kis földdarab,<br>s elfogadnak majd ily szegényen,<br>hiszen a lelkem gazdagabb.<br><br>Nem így akartam elköszönni!<br>El sem akartam menni sem.<br>Hiszen a föld a talpam alatt itt<br>puha bársonyként omlik el.<br><br>Hiányzik majd, de mégse bánom.<br>Máshol talán majd kedvesebb<br>szavakkal várnak, megszeretnek,<br>s örülnek annak, ha ott leszek.

Nem érdekel, hogy mit mondanak rólam,<br>hisz csak én tudom, mit, miért teszek,<br>nem érdekel, ha durva szavak szólnak,<br>meg sem hallja már rég, süket fülem.<br><br>Nem érdekel, ha sunyin meglapulva<br>gonosz pletykákat súgnak, mert lehet,<br>talán ennyi csak minden boldogságuk,<br>s minden csapástól erősebb leszek.<br><br>Nem érdekel, ha hosszú éjszakákon<br>magányod oly nagy, s hiányzom neked,<br>mikor ott voltam darabokra törve,<br>te sem kerestél. Nem voltál velem.<br><br>Nem érdekel, ha könnyeidnek árja<br>patakként folyik szét az arcodon,<br> neked sem fájt, mikor miattad sírtam,<br>s könnyektől ázott hűvös vánkosom.<br><br>Nem törölte le senki, ha sírtam,<br>s lelkemre hullott pergő gyöngyszeme,<br>apránként, lassan kristályosodva,<br>amíg szívemen burkot képzenek.<br><br>Körbevonva, hogy ne fájjon semmi,<br>s valahol mélyen mégis megrepedt,<br>s hiába hívsz, és hiába jönnél,<br>szakadt szívemben nincs többé helyed.

Lassan szeretnék megöregedni,<br>ahogy a felhő a fák felett<br>halad el, szinte nem is látni,<br>hogy megy, csak azt, hogy ott lebeg.<br><br><br>Feslett ruháját szétterítve<br>az égen, álmosan integet,<br>olyan fehéres- halványszürkén,<br>amilyen most az én fejem.<br><br><br>Lassan szeretnék megöregedni,<br>hogy sokáig legyek köztetek,<br>látni, érezni: milyen érzés,<br>ahogy nőnek a gyermekek.<br><br><br>Kopott szívemben annyi érzés,<br>amely átjárja mindenem,<br>s hozzátok száll. Szinte hallhatjátok,<br>ahogy boldogan megremeg.<br><br><br>Mint a nyárfa, mely meg-megzizzen,<br>ahogy a széltől megremeg,<br>én is épp olyan remegve várom,<br>hogy ott legyek végre köztetek.<br><br><br>S ha majd az éjjel hideg csókja<br>fáradt szememet zárja le,<br>hadd mondhassam, hogy boldog voltam,<br>amíg itt voltam köztetek.

Egy elhagyatott teleken állok,<br>mely régen az otthonom volt.<br>Csak egy üres lyuk tátong<br>ahol valaha egy kút mormolt.<br><br>A régi házat lebontották,<br>már csak gaz nő helyében,<br>régi lakói már elhunytak,<br>de rájuk még jól emlékszem.<br><br>A homokozó, hol játszottam,<br>nem más mint kísérteties üreg,<br>nem nő benne más mint <br>csalán, bogáncs s vadfüvek.<br><br>De egy gyám itt még őrködik<br>mintha óvva nézne le reánk -<br>volt otthonunk drága kincse –<br>az a régi, szeretett diófánk.

Ugrándozik a kenguru<br>Vele szalad egy kis emu<br>Lihegve fut lemaradva a zebu<br>Feje felett elröppent hét kakadu<br><br>Fűerdőben csendben oson a koma<br>Rókáéknál mi lesz ma a lakoma?<br>Egér, hörcsög , tyúk vagy galamb<br>Csak ne riassza fel egy harang. <br><br>De nézz csak oda a patakba<br>Bajszát mossa a harcsa.<br>Kifényezi meg is pödri<br>Majd kiugrik a partra.<br><br>Szökken szépen ágról ágra<br>Fürge mókus és a párja.<br>Mikor közeleg a nyugvó óra<br>Készülődnek nyugovóra.<br><br>Foltos zsiráf ha inni akar<br>Nem könnyű azt hosszú nyakkal.<br>Nevetnek a pimasz majmok<br>A teknős sem lesz futó bajnok.<br><br>Falevelet majszol a bozontos koala,<br>Ő is maci , mint a barna rokona.<br>Álmos lajhár lustán csüng le az ágról<br>Olyan rest hogy , megse mozdul magától.<br><br>Bezzeg a méh meg a hangya<br>Egész nap csak robotolna.<br>Olyan szorgos mind a kettő<br>Egy nap nem is elegendő.<br><br>A sarokban pókuraság<br>Egy nagy hálót szövöget<br>Míg a tűznél póknéasszony<br>Hat légycombot sütöget<br><br>Sítalpat vett pupu teve<br>Homok dombon csúszik vele<br>Nem baj ha nincs hali-hó<br>A homokban is csuda jó.<br><br>Nézi csacsi irigykedve<br>Földig lóg a szamár füle<br>Hogy képzeli ezt a teve<br>A méregtől fő a feje.<br><br>Harkály úrnak munka közben<br>Fába szorult a csőre.<br>Bizony bizony szólt a bagoly<br>Szükség van itt mentőre.<br><br>Vakaródzna a kígyó<br>Mert viszket a talpa.<br>Már csak sziszeg olyan beteg<br>Alig maradt hangja.<br><br>Kezét lábát elkoptatta<br>De úszni tud még a sikló.<br>Tudja ő hogy nem lesz soha<br>Aranyérmes műlesikló.<br><br>Ele Fáni igen büszke<br>Lesi magát a tükörbe<br>De az orra nagyon görbe<br>Ilyen marad mindörökre.<br><br>Nagyot ásít brumi medve<br>Mintha a tél közeledne<br>Elnyúlik a domb oldalon<br>Aludni ez jó alkalom<br><br>Az erdő felől vészjóslóan<br>Krákog károg a varjú<br>Gyászhuszárnak hívják sokan<br>Ezért olyan szomorú<br><br>A határban seregestől<br>Tanácskoznak a nyulak<br>Milyen legyen a taktika<br>Ha vadásznak a nagyurak<br><br>Ha össze szedjük szépen sorban<br>Lassan egész állatkert van<br>De mostanra csak ennyi tellett<br>Ezzel legyél elégedett.