Tudom mami, hogy messze vagy tőlem,<br>de azért most is gondolok reád,<br>amikor este a meséket nézve, <br>látom a helyed, <br>s oly üres az ágy.<br><br>Tudom, mami, hogy amikor megjössz,<br>mindig van nálad<br>egy kis finomság, <br>bár anyu is megvesz mindent, mit kérünk,<br>de tőled kapni, az mindig olyan más.<br><br>Tudom mami, hogy nem jöhetsz mindig,<br>hisz hosszú az út, míg ideérsz hozzánk,<br>de csöppnyi kis szívünk boldogan dobban,<br>amikor végre karjaidba zársz.<br><br>Tudom mami, hogy úgy szeretsz minket,<br>ahogyan minket az édesanyám,<br>hiszen látom a szemeid tükrében,<br>ha átölelsz minket, milyen boldogság.<br><br>Éppen úgy aggódsz, ha valami baj van,<br>s szemedben ott a könnyes ragyogás,<br>bánt, ha nem lehetsz közöttünk mindig,<br>s nincs drágább néked, mint az unokák.<br><br>Igen kicsim. Hisz ti vagytok nékem<br>a legdrágább kincs, mit adhat a világ,<br>s amíg a szívem egyet is dobban,<br>tihozzátok száll minden dobbanás.

Talán a sok fény volt a végzeted,<br>Kezdve mikor szobádban <br>a napraforgókat festetted.<br>Ez volt a te varázslatos vágyad,<br>olyan szemekkel nézve, <br>amelyek túl fényesnek látták a világot,<br>s megvonta a józan érzéseid,<br>melyek ellen senki s semmi sem segít.<br><br>Kóborló különc voltál, <br>aki átölelte a mindenséget.<br>Pazar álmaid lettek a véged.<br>A föld már nem volt elég – <br>szíved csillagok után vágyott.<br>Nem engedtél magadnak egyetlen korlátot, <br>s nem ismertél el bármi gátló rácsot,<br>mintha azok a csodás napraforgók <br>az apró, bérelt szobádban<br>soha el nem hervadtak, <br>de örökké eszmédben virultak,<br><br>és megtalálták magasztosabb helyük <br>egy ragyogó és csillagos éjszakán,<br>s vakító sárga fénnyel töltötték be az eget.<br>Alatta a falu álomba burkolódzott,<br>de a templomtorony és a karcsú ciprus<br>a varázslatos magasságok felé ágaskodtak<br>mintha részesei lennének a csodás csillagoknak.<br><br>Borzongok amint sóvárgó szívedbe nézek –<br>ott található szenvedélyed és a fények.

Ó, ti nők! Kell-e nektek vigasz, amiért megjön már az idei tavasz? <br>Ó, ti nők! Bízok, hogy mindannyiunk lelkébe holnap bizony lesz új tavasz… <br>Ó, ti nők! Kell-e nektek vigasz, amiért megjön már az idei tavasz? <br> <br>Bízok abban is, hogy holnap remek lesz a nőnapon, <br>Majd leülünk és merengve szippantunk virágokon… <br>Bízok abban is, hogy holnap remek lesz a nőnapon. <br> <br>Már azt is elhatároztam, hogy reggel kapsz egy pazar ébresztőt, <br>De előbb adok neked friss kávét, meg is kell innod mindkettőt… <br>Délután felé elmegyünk le ellenőrizzük, erdőt, mezőt, <br>Majd napfényt és tavaszi illatot legelünk, jó sokat… kellőt. <br> <br>Majd ketten közben erősítjük a pozitív gondolatok seregét, <br>Meg eme tavasszal felújítjuk az az otthonunk örök melegét. <br>Majd ketten közben erősítjük a pozitív gondolatok seregét. <br> <br>Holnap, rólad szól minden, <br>Szeretet(!), más gondunk úgy sincsen… <br>Üdv! Minden nőnek! <br> <br>Vecsés, 2023. március 7. Kustra Ferenc József <br>

(Leoninus) <br>Én ennek nagyon örülök, ez elől nem menekülök. <br>Ünnepelnünk kell a nőket, a nem is menekülőket! <br> <br>(3 soros-zárttükrös trió) <br>Ilyenkor már kezdődik a természet virágba borulása, <br>Nekem a lelkem is, mert holnap van drágáink... mi nőink napja… <br>Ilyenkor már kezdődik a természet virágba borulása. <br> <br>Hozok haza virágot a nőimnek, <br>Ez jót tesz a lelkemnek, a szívüknek… <br>Hozok haza virágot a nőimnek. <br> <br>Éljen a nők napja, éljenek a nők! <br>Lelkünk felkentjei, szerettei ők… <br>Éljen a nők napja, éljenek a nők. <br> <br>Vecsés, 2023. március 5. – Kustra Ferenc József <br>

Gyere szerelem… <br> <br>A játszótér melletti árnyas padon, <br>Elvájkálgatok volton, a múltunkon. <br>Közben meg csak Tégedet várlak, mert Te vagy a jövőm, <br>Hiányzol, itt lehetnél már… mikor jössz, érdeklődőm? <br> <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Szívre nincs is amúgy szükség, ha ketten vagyunk átölelkezve élednek, <br>Mi akkor együtt örülünk a fák lombján épphogy átszüremlő fényeknek… <br>Szívre nincs is amúgy szükség, ha ketten vagyunk átölelkezve élednek. <br> <br>(Senrjon duó) <br>Most nem vagy itt, röpködnek <br>Az üres, el nem mondott szavak. <br>Árnyak, még várnak! <br>* <br>Szeretlek… vezekelek? <br>Mi oka lehet magányomnak? <br>Kitartón várlak! <br>* <br> <br>(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös) <br>Élményként nézem közben, ahogy a gyerekek játszanak, <br>Élményként nézem, hogy a homokozóban már alkotnak… <br>Élményként nézem közben, ahogy a gyerekek játszanak. <br> <br>(Senrjú) <br>A szív még remél, <br>Múltunk bennem, oly’ régen. <br>Gyere, hiányzol! <br>* <br> <br>(Septolet) <br>Életem a pokol, <br>Hiányzol, <br>Gyere... hibázol. <br> <br>Meztelennek születtünk, <br>Hibás a lelkünk... <br>Szenvedélybeteged vagyok. <br>Hótorlaszok? <br>* <br> <br>(3 soros-zárttükrös, bokorrímes) <br>Csak várlak, hosszan várlak… <br>Ölelve csókolnálak… <br>Csak várlak, hosszan várlak… <br> <br>Vecsés, 2020. szeptember 3. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában. <br>