Talán, ha egyszer az idő múlása<br>begyógyítja a szíven szúrt sebet,<br>a fájó emlékek halványabbá válnak,<br>még a levegőt is másképpen veszed.<br><br><br>Nem fáj a szíved minden dobbanástól,<br>s messzire oszlanak majd a kételyek,<br>amely benned él, s kínzó fájdalommal<br>fel- feltépi a hegedő sebet.<br><br><br>Melyet most érzel, s bánatod táplálja,<br>s nem is érzed, hogy én is féltelek,<br>hiszen szeretlek! S minden imádságom<br>teérted szól, és téged védelek.<br><br><br>Szeretnék neked sokkal többet adni,<br>de kincseim nekem sajnos nincsenek,<br>csak szeretet, amely olyan mélyről tör fel,<br>hogy megremegteti minden ízemet.<br><br><br>Nem vágyom mást, csak néma pillantásod,<br>amely elárulja, hogy te is szeretsz,<br>s érezni tudjam minden sóhajtásban<br>mennyire fáj, ha nem vagyok veled.

Ne kérdezd tőlem ki vagyok,<br>azt sem, hogy miért jöttem,<br>nem tudom. S nem is akarom,<br>csak itt vagyok, s magam sem értem. <br><br><br>Talán a hangod csábított<br>még hallom fülemben, s érzem,<br>ahogyan halkan duruzsolsz,<br>s fülembe súgsz annyi szépet.<br><br><br>Ne kérdezd, mit is akarok!<br>Nem tudom. Nem értem én sem,<br>de a szerelmed akarom,<br>nem félig, hanem egészen.<br><br><br>Ne kérdezd, miért szeretlek!<br>Nem tudom én sem, de érzem,<br>akarlak, mint egy üstökös,<br>mely mélyre hullik az égen.<br><br><br>Ne kérdezd mi benned a jó!<br>Őrült vagyok. S annyira félszeg.<br>Nem akartam, de itt vagyok,<br>hogy tiéd lehessek egészen.<br><br><br>Ne kérdezd, meddig maradok!<br>Nem tudom. Neked az élet<br>mennyit ér? De én akarom!<br>Örökké veled, míg élek!

Létezik-e véletlen?<br>Vagy hívjuk sorsnak?<br>Véletlenül nem teszünk és mondunk dolgokat!<br>A véletlen nem változtat sorsokat,<br>Se nem ad vívott harcokat!<br>Véletlenül nem tudsz hitben járni,<br>se igaz embernek maradni!<br>Véletlennek hívjuk olykor,<br>mit nem magyarázhatsz sokszor!<br>Isten sem véletlenül,engedte fiát engesztelésül.<br>Ne bízd soha véletlenre a kegyelmet!<br>Tudd, hogy az Úr téged megváltott!<br>Érted mindent odaadott.<br>Nem nézte te mit tettél,<br>Hű voltál-e s szívből szerettél!<br>Mégis elküldte a számára legkedvesebbet.<br>Ki meghúrcolva vitte a terhet!<br>Büneink súlya nyomta a keresztet.<br>A halál sem tántorította meg érted!<br>Ezért hát soha ne bízd véletlenre,<br>mi elvezet a kegyelemre!

Csoda szép nap a mai,<br>Hűvös téli szellő kíséri.<br>Sétálunk boldogan, hisz a hangulata csuda jó.<br>Mihez semmi sem fogható.<br>Veszek egy nagy levegőt, érzem szinte megdermed az arcom.<br>Nem messze tőlünk gyerekek boldog játéka töri meg a csendet.<br>S az apák szelíd hangja,<br>Mivel gyermekeit rendre utasítja.<br>De várj, mi történik? Az ég miért sötétlik?<br> Uram mi történik?<br>Miért sír az ég is?<br>Futva irány haza,<br>Az ártatlannak nincs választása.<br>Nem gyerek nevetés amit hallunk.<br>A szíréna váltja hangjuk.<br>Ember, ember ellen!<br>Istenem ne engedd el kezem.<br>Miért kell a háború?<br>Kinek jó ha a nemzet szomorú?<br>Körbe nézek szívem nagyot dobban.<br>Nem látni már jatszó gyermeket.<br>S a büszke apák is eltűntek.<br>Istenem el ne engedd kezem,<br>Segíts szeretteim megvédenem!<br>Elmúlik majd tudom jól,<br>S nem marad utánna semmi jó.<br>Létezik az igaz megbocsátás?<br>Letenni a terhet mi nyomja szíved,<br>Hogy életed újra felépíthesd?...<br>Istenem el ne engedd kezem, védd meg az ártatlant.

(3 soros-zárttükrös) <br>Van, hogy ülők a tanya melletti padon <br>Holdnézőben vagyok, vaksötétben, vakon! <br>Van, hogy ülők a tanya melletti padon <br>* <br>(senrjú) <br>Jaj! Eszelősen <br>Bámulok a sötétbe. <br>Ugatással jó? <br>* <br>Időmet ezzel töltöm, nyáréji estéken, <br>Nézem, hogy mit látok a mély-sötét kék égen. <br>Időmet ezzel töltöm, nyáréji estéken. <br>* <br>Ha nincsen másom, <br>Csak sötétség bámulás? <br>Csukott szemmel jó? <br>* <br>Ott ülve, a sötét csend átölel sőt, körülvesz. <br>Vetekszik a magányommal, engem bajból elvesz? <br>Így este, ha ülök, és a Holdat nézem, <br>Messzi kutyaugatás is szól! Az nékem? <br>* <br>Ez álomszerű, <br>És kitöltetlen magány. <br>Én… Holdnézőben. <br>* <br>Időm, nem is kitöltetlen, minden percében még élek, <br>Ránézésre kintről úgy tűnik, elfogyástól nem félek. <br>Időm, nem is kitöltetlen, minden percében még élek, <br>* <br>Mi az igazság? <br>A tötyörgő bambulás? <br>Tán’ van igazság? <br>* <br>Kiabálnék én, <br>Megvédeném magamat. <br>Ez, úgysem használ… <br>* <br>Csak ülve nézni <br>A Holdat, felhőben is? <br>Vékony, vagy vastag? <br>* <br>Milyen út az a <br>Holdnézéske a padról? <br>Sötétbe, vakon! <br> <br>Vecsés, 2018. március 17. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. <br>