Tacsi csontját elkaparta<br>Érlelődni egypár napra,<br>Milyen jó lesz-mondjuk keddre,<br>Ha csemegézni támad kedve.<br><br>Kemény fejű, makacs, s konok<br>Nevetgélnek a rokonok.<br>Nem láttak még ilyen kutyát,<br>Ki elmenekül ha pórázt lát.<br><br>Az utca ajtónál lecövegel,<br>És egy tapodtat sem mozdul el.<br>Durcaságán nem fog ki a jófalat,<br>Ilyen erős kutyánknál az akarat.<br><br>Nagy jellem és egyéniség nem vitás,<br>Büszke tacskó vére bizony nem hibás.<br>Nem marad más-elfogadjuk ahogy van,<br>És örülönk,hogy össze-vissza nem kapar<br><br>Jutalmul a hűségéért csontot kap,<br>Jó velőset, amit szívvel rágcsálgat,<br>S ha elkaparja holnapra hát az se baj<br>Huncut fején ilyen nagy lett az a vaj.

Láttam már embert<br>Ki éberen<br>Nyögte kínjait keservesen. <br>Vagy ki zavart elmével<br>Üvöltözött eufóriás képzeletével, <br>És még sokakat a végletek között<br>Kiknek teste s lelke kórba ütközött. <br><br>Volt olyan is ki kómában<br>Lebegett felettünk, <br>Elmondta: vele mit tettünk. <br>És azt is elmesélte-<br>Már úton volt, -fény ölelte<br>Míg a defibrillátor <br>Vissza nem lökte-<br><br>Ebbe az életbe. <br>Hol sok a titok, a rejtelem<br>Amivel az elme képtelen<br>Megbírkózni<br>.... Talán a hit s a bizalom<br>Ha elfogadom<br>S lelkemet kitárom... <br>Esetleg megtalálom.

Lazítani-<br>Hátra dőlve <br>A karos székben<br>Lágy zene szó kíséretében<br>Gyakran járok <br>Felfedezésre<br>A versek kiállító termébe.<br><br>Arra amerre-<br>Ízes szavak, <br>Finom falat<br>Közben okít a tapasztalat.<br>Öröm óda cseng, <br>És fájó sorsok,<br>Szépre festett letűnt korok. <br>Jó emberek, <br>Tiszta lelkek;<br>Így boldogítva üldögélek.<br><br>Ilyenkor-<br>Két strófa közt <br>Mélyen elmerülve<br>Megtisztulok a szívembe. <br>Béke honol <br>Körülöttem, <br>Dalos madár szól kertemben. <br><br>Itt nincs-<br>Szószátyár felesleg<br>Csak a precízen írt lényeg.<br>Minden egyes <br>Történetben<br>Poéták szelleme ölel engem. <br><br>Így aztán<br>Megpihenve<br>Öröm kedvvel <br>Felvértezve<br>Kiléphetek az életbe.

Ez a fészek csuda kerek<br>Örömömben kelepelek<br>Mert befogadott Kelep Elek<br>Szétkürtölöm az embereknek.<br><br>Tudják meg hogy gólyalábon<br>Fészket rakott a garázson.<br>Tavasszal ott várt a padláson-<br>Szavakkal ezt ki sem mondhatom.<br><br>Ezért már csak kelepelek<br>Remek ember Kelep Elek.

Jövő nélkül nincsen élet, embernek nincs reménye, <br>Szilveszterkor ember kérdezi: a jövő enyém-e? <br>Mint egy szárnyaló, szabad madár, repül életünk tova… <br>Így aztán vele növekszik rég múltunk, éveink sora. <br> <br>Újévkor az új álmok tüzei fellobbannak, <br>Lélektüzeink, mint az új álmok, felrobbannak. <br>Óh, Te hóesés és udvari nagy fenyő, <br>Ti maradtok, de jön egy újabb esztendő! <br> <br>A szilveszter, ha megjön, az egy nagy változás varázs, <br>Mert eltűnik az óév! Az újév olyan zúzmarás… <br>No, mi majd koccintunk jövőre, mindannyiunk egészségére <br>És élvezzük az évváltást, mindenki olyan nagy örömére. <br> <br>Vecsés, 2013. december 20. – Kustra Ferenc József <br>