A tegnap már csak képkocka<br>Felrakhatod a polcodra<br>Kiszínezve fényesítve<br>Pár mosollyal jól meghintve<br><br>S amíg tart a festék a papíron<br>Megmarad az elpárolgott alkalom<br><br>Őrizd lelkedben a fényt<br> A vaku-villanást<br>Mely elhozza a reményt<br>A múltba párogott alkalommal<br>Bölcs-tapasztalt tartalommal<br>Mint harmat őszi hajnalon<br>Lecsapódik korosodott arcodon

Bozontos felhők közt<br>Átszűrődik pár foton<br>Vissza verődik az ablakon<br>Integető fák lágy sziluettje.<br><br>Zümmögö szélbe hasít a csend<br>Egy pillanatra<br>S az árnyék megnyúlt alakja<br>Elidőz körülöttem.<br><br>Ringva száll a pára<br>A távoli ismerős tájra<br>Aztán lassan belemosódik az est <br>A holnap hajnalába.<br><br>Dagadó aranyló sarló<br>Ékköve az égnek<br>Ciripelve ébred<br>A hold<br>Megannyi régi képet kiold<br>Lelkemben.

A kávéház ablaküvegén<br>Esővíz s a por elegyén <br>Megtapadva<br>Kinn rekedt a hétköznapi<br>Város szürke zaja.<br>A kőburkolaton <br>Hajnali zápor<br>Nyomain visszaverődnek<br>A délelőtti sietős árnyak<br>Az ásító házak<br><br>Cukorüledék maradt a csésze aljában<br>Édesítve pár gondolatot<br>S a szavak között kávéízzel<br>Keveredik a dohány füst<br><br>Ráérős percek <br>Az asztalra telepednek<br>Könyökölve..<br>Még egy ideig magamban<br>Elidőzök a gondolattal...<br>A duruzsoló embertársaságban<br>...elmondhatom...sziesztáztam<br><br>Rövidesen elballagok<br>A sorok végén kikacsintok

Szeles lehellete ködöt fúj<br>Reggelente<br>Ahogy a kilincset markolja<br>Remegve<br>Hull alá náhány megsárgult<br>Levele<br>A postás lassan kézbesíti<br>Itt az eljövetele<br>S a nyár<br>Becsomagolva vár<br>Hogy jövő tavasz után<br>Új idők postaládáján<br>Villanjon<br>Aranyló partokon<br>Míg ködöt hoz az ősz<br>Párás lehellete<br>Reggelente

Nagyapám apja<br>Szürke kalapja<br>A fogasra felakasztva<br>Az ajtó mögött lógott.<br>Úrnapjára finoman átkefélve a fejére tette,<br>Hogy a felgyülemlett gondokat vele lefedje, <br>s elindult...,<br>hogy lelkében megtisztulva, <br>hitében megerősödve térhessen haza <br>a kályha melegéhez. <br>Vasárnap délelőtt az áhítat ideje volt. <br>A hétköznapi teher nyomasztó súlya<br>Egy napra<br>Félre tevődött egy zug rejtekébe. <br>A templomba belépve <br>kopottas ünneplő kalapját bal kezével <br>leemelte gondterhelt fejéről, <br>s jobb kezének szenteltvízbe mártott <br>öregujjával keresztet rajzolt <br>homlokára, <br>majd ujjai begyét ismét <br>a megszentelt folyadékban benedvesítette, <br>s letérdelve ájtatosan keresztet vetett. <br>A hagyomány nagy dolog. <br>A hagyomány tiszteletre méltó, <br>sérthetetlen, követendő. <br>A hagyomány a szívben dobog,<br>Az ősök vérét emeli<br>Az emlékek homályosult oltárára.<br>Ezt így élték meg akkoriban <br>kicsik s nagyok, ifjak és vének egyaránt. <br>Ez volt a mérvadó, s követendő példa.<br>Az istentisztelet malasztos lelki békét, <br>a fáradság, a gyötrelem enyhülését oltotta <br>az emberekbe. <br>A megbecsülés, az összetartozás, <br>a hit ereje, a kimondott szó súlya <br>természetes, ösztönszerű velejárója volt <br>minden magatartásnak. <br>Az ájtatos közös ima , <br>az orgona kíséretében felhangzó ének <br>összekovácsolta a lelkeket. <br>A kérgesedetteket sajgókat, <br>a közönybe burkoltakat, a frissen sebzetteket, <br>az örömtől duzzadókat.....<br>mind, egy fuvallatba tömörülve feszítették <br>a bizakodás hajójának vitorláját. <br>A megváltó kitárt karja <br>a megbocsájtás, a béke tömjénes párájával ölelte <br>a résztvevőket, <br>hogy szeretettel átitatott<br>áldást vigyenek a betegeknek, <br>az otthon maradottaknak.<br>A remény s a bizakodás az éltető<br>Energiája, motorja minden tettvágynak,<br>Az értelem fonala Ég s Föld között....<br>...........<br>A szív pitvarába, ahol Isten beköltözött<br>A szeretet gyémánttá tömörödött.