Jaj! Te szép, szerelmetes Veca! <br>Hulló erdőm, betakarna ma. <br>Hasadon nyomnálak, <br>Másoktól óvnálak. <br>Erdődbe járnék, mint harcosa… <br> <br>Jaj! Nap már, hágva-égve, végre, <br>Hulló bánattal, mi is végre… <br>Fennkölt lenne hágás, <br>Nem volna kifogás. <br>Lámpanyél heve, heves végre. <br> <br>Jaj! Napnak lehet… nekem Veca? <br>Hulló erőm… ez felturbózza. <br>Hevítené vérünk, <br>Jó kutadba férünk… <br>Kacér húsod, finoman nyalva! <br> <br>Vecsés, 2019. április 26. –Kustra Ferenc József– Anaforás, erotikus LIMERIK csokor <br>

Történelmünk egy szelete… <br> <br>Október huszonharmadika, <br>Az újkori szabadság napja. <br>Fegyvert fogott és harcolt a nép, <br>Két hét után, biz' eljött a vég. <br> <br>Mi, bizony igen jól emlékszünk, <br>Hogy jött a sok-sok tank ellenünk! <br>Gyerekek és nők, kint az utcán, <br>Molotov koktél repült is mán’. <br> <br>Nem hiányzott hazaszeretet, <br>A szabadságvágy hívta népet. <br>Ment, akit érdekelt a haza, <br>Sokan bizony nem tértek haza. <br> <br>Az idegen hatalom tankjai, <br>Tapostak, mint óriás lábai, <br>Nem kímélték a nőt és gyermeket, <br>Irtották a hazafi fejeket. <br> <br>Elbukott a dicső szabadságharc, <br>Őrködjünk, ne legyen már itt több harc! <br>Népünknek ez olyan szép emlékkép… <br>Becsülettel őrizzük emlékét! <br> <br>Budapest, 1997. augusztus 30. - Kustra Ferenc József – íródott; az 1956 -s Forradalom és szabadságharcunk emlékére… <br>

Szívem ritmusa a haza jajszavát visszhangozza. <br>Sok jó és igaz magyar elhullt a véres harcokba! <br>Vörös lett a vértje és fű-zöldje. <br>Győzött harc... az élet fejedelme. <br> <br>El, ne- veszítsd tenmagadat magyar! <br>Onnantól neked, az élet fanyar <br>És nem egyenesíthető kanyar! <br> <br>Szíveink ritmusa visszhangozza, a haza jajszavát! <br>Senki ne feledje jó és igaz, elhullt honfitársát… <br> <br>Vörös lett a kardja és fű-zöldjébe törölte! <br>Hőstetteket... akarta, de biz' el nem törölte... <br>Pedig de, mindent megtett, hogy árokba döfködje... <br> <br>Vecsés, 2014. október 23. – Kustra Ferenc József <br>

A mi zászlónk: piros, fehér és zöld! <br>Magyarnak lenni az érzés: fennkölt! <br> <br>Ide születtünk, miért kellene ezt szégyellni? <br>&bdquo;Másoknak”, "máshol" miért lehet büszkének lenni? <br>Amikor forradalom volt kifolyatták apáink a vérüket, <br>Ezzel megmutatták az igazi, főleg, igaz-magyar lényüket. <br> <br>Túléltük a mongolok kegyetlen támadását, <br>Török sem állította meg a szív dobogását. <br>Folyt bizony a magyar vér, ezernyolcszáz közepén. <br>Sőt, ezerkilencszázban is majdnem a közepén! <br> <br>A magyarnak fontos, hogy a magyar szívek dobogjanak, <br>Meg, hogy mindig megfeleljenek a nagy kihívásoknak! <br>Egy évezrede eleget teszünk... élethullámoknak. <br> <br>Itt élnünk és halnunk is kell! <br>Érdemes légy… az élettel! <br> <br>A mi zászlónk: piros, fehér és zöld! <br>Magyarnak lenni az érzés: fennkölt! <br> <br>Vecsés, 2013. november 7. - Kustra Ferenc József <br>

Aznap reggel mi magyarok nagy napra ébredtünk, <br>De még senki nem tudta, hogy ez lesz az ünnepünk. <br>A kicsi fellázadt, vicsorította fogsorát, <br>A nagy Góliát meg csak állt, nézett napokon át. <br> <br>Jött a nagy hadsereg, tankok, hazánk hős fiai ellen, <br>Kisfiúként láttam százötvenhárom tankot Pest ellen <br>Menni, hogy ott fiainkat leöldököljék… <br>Novemberben rövid szabadságot törölték. <br> <br>Mind, az egész világ rólunk beszélt, <br>Nép örömében vesztette eszét, <br>De vezetőink idegen csicskásai voltak… <br>Idegennek, haza ellenében meghajoltak. <br> <br>Szívünkben az október huszonharmadika <br>Nagy nap volt és marad is, mint jelkép; rabiga. <br>Imádkozzunk, hogy többet ne történjen <br>És tegyünk, hogy a szívünk ne feledjen. <br> <br>Vecsés, 2011. október 15. - Kustra Ferenc József <br>