betonfalakba zárt csendem<br>meg nem osztom senkivel<br>néha mégis szólok a falhoz<br>bár tudom hogy úgysem felel<br>magányom magam választottam<br>ahhoz senkinek sincs köze<br>miként mikor és hogyan szállt rám<br>a világ rettenetes összes közönye<br>voltam forró vérű ifjú én is<br>dacoltam a hétfejűekkel<br>azt hittem dicső a harcom<br>s a nap csak miattam kel fel<br>szerencsétlen faltörő kos én<br>nyitott volt előttem minden kapu<br>hiába intettek a felnőttek<br>és sírt miattam szegény anyu<br>konokságom lett a vesztem<br>a sok pofára esés fájt<br>meg nem hajoltam eltörtem<br>s most alig cipelem a mát<br>azt hiszem egy lesz a sorsom<br>a tehetetlenné vált vénekkel<br>feketében templomba járok<br>s fohászkodom gajdoló énekkel<br>már mindegy miként miért<br>utam vége közeleg<br>annak is ez lesz a sorsa<br>aki lelkében sosem volt beteg

Tavasszal <br> <br>A híd, csak ott áll, <br>Átnézek, ott tavasz van. <br>Itt szívem az úr! <br>* <br>A híd följáró <br>Elfalazott, ajtó nincs. <br>Szívem megbékélt. <br>* <br>A híd láthatón <br>Korhadt, vasa mér rozsdás. <br>Szívem csak ketyeg. <br>* <br>A híd nem fogad, <br>Önző! Én nem számítok. <br>Szívem bim-bamoz. <br>* <br>A híd megremeg, <br>Hídlábnál a víz pezseg… <br>Szívem csak úgy ver! <br>* <br>A híd, dülöngél. <br>Látom, tavasz már zöldül. <br>Szívem oly’ heves. <br>* <br>A híd már lerogy! <br>Tavaszban rügyfakadás… <br>Szívem sír! Maradt. <br>* <br>A híd víz alatt! <br>Mindig is az enyém volt… <br>Szívem félős lett. <br>* <br>A híd, vízen nincs… <br>Tavasz már nem az enyém. <br>Szívem mégis küzd… <br> <br>Vecsés, 2020. április 19. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás senrjú csokorban. <br>

Egész életemben hógolyóznom kellett tavaszi virágnyílásban, <br>Ám csak virtuálisan, mert hógolyóm, sem más nem volt a tavaszságban. <br>Mindig, jól át is éltem, hogy na -kesztyű nélkül- a kezem most lefagyott, <br>Aztán a semmiből a semmibe, de a testem csak alkalmazkodott. <br>Lelkemben azonban... örökösek maradtak a fagynyomok. <br>Kertészhez sem járok, de megmaradtak éjjel kínzó álmok… <br> <br>Vecsés, 2021. november 17. – Kustra Ferenc József <br>

Évszakváltás… <br> <br>Nem kétségtelen, hogy jön-e a tavasz. És vajh' mikor érkezik? <br>Vagy fáradt még a tél, mi kétségtelen! Jó idők már fékezik. <br>Látom a kutya bundája sem nő már, minek is.. annyira, <br>Szamarunk is sokat iázik, csak telne már egy pacira… <br> <br>Még a télen nem hógolyóztam, és ez nagyon hiányzik, <br>Ami nem csoda, ha a tél olyan, hogy a hó hiánycikk. <br>Ehelyett, majd kimegyek a zöld rétre, és szedek vadvirágot, <br>Csokorral, kedvesemmel bejárom... tanyám körüli világot. <br> <br>Vecsés, 2015. február 26. – Kustra Ferenc József <br>

(Bokorrímes) <br>Vaddisznók kóricálnak az erdőszélen, <br>Boldogan röfögnek és túrnak serényen. <br>Visit a sok malac, tanulnak keményen. <br> <br>Az agancsosok, vad ösztönharcban kimerültek, <br>Nagy testek egymásnak feszültek, majd, lemerültek… <br>Pár hónap múlva lőn… és a borjak megszülettek! <br> <br>Erdőnek, sötét mélyén őzikék, hólé-sárban járnak, <br>És nagyon unják már, de örülnek a tavaszi mának! <br>* <br>(Haiku) <br>Hullámos dombsor <br>Legelővel borított. <br>Virágok nyílnak. <br>* <br>Szelek már frissek, <br>Felszárítják utakat. <br>Új jövő-remény. <br>* <br>Nap melegen süti az erdőt, mezőt, a kopasz rétet, <br>De éled már a héthatár, kezdi kivirítani a létet. <br> <br>Jöjj már, hozzánk tavasz, légy illatokkal teli, <br>Közben nagyon jó, ha zápor a port elveri. <br>Tél tábornokunk az örökös harcban már elfáradt, <br>El is ment, itt épít az új tavasz, legújabb mákat. <br>Most már látjuk, hogy igyekszik a felébredt nap, <br>Sugara is éled, látni, szinte lángra kap. <br>A fák, ha beszélnének, sóhajtva nyújtózkodnának, <br>Ez a szép tavasz bizony tevékeny, rügyet bont ágnak. <br>* <br>Leszálló estben, <br>Felhőfüggöny ég elé. <br>Tápláló zápor. <br>* <br>A búvóhelyén telelt, de most kibujt a róka, a ravasz, <br>Ebből is tudhatjuk, hogy már bizony itt van az igaz tavasz. <br>* <br>Kóbor kikelet <br>Is jelzi, itt a tavasz. <br>Zöld szín kavalkád. <br>* <br>A madárodúk <br>Fiókákkal telnek meg. <br>Csivitelés zúg. <br>* <br>Falevél zöldell, <br>Virág szórja illatát. <br>Növés már serkend. <br>* <br>A maradék tél, még elrepül a friss szellők szárnyán. <br>Kismadarak meg faágakon ülnek, mint a vártán… <br> <br>A tavaszi szél, a kertbe is bejön, <br>Kicsit bénán, és szinte ökörködön… <br> <br>Vecsés, 2016. február 18. – Kustra Ferenc József – íródott; haikuban és vegyes versszakokban. <br>