Rég volt már, de milyen régen<br>Mikor a sparhelt mellett a kis széken<br>Öreganyám mesélt nékem nehéz életéről,<br>Gyermekkoráról, s a család keservéről.<br><br>Az ablak mint egy mozivászon -<br>Jött a sok színeskép, ma is látom.<br>Fantáziám a szemébe, szívébe bújt;<br>Így láthattam, ami szerencsére elmúlt.<br><br>Kertünkben a diófa már száz éve ott állt;<br>Átutazott mégis többször ország határt.<br>Kétszer égett életében ez cudar nagy világ,<br>Mást se kívánt, csak együtt legyen a család. <br><br>Előbb német katonák vertek tanyát náluk,<br>Majd orosz gránáttól repedezett házuk.<br>A jószágot elvitték, mert a fronton enni kell,<br>Kis krumpli mi megmaradt, beérték ennyivel.<br><br>Volt hogy a tányérba olykor más is bekerült;<br>Megesett az is, hogy az éj leplével menekült.<br>A fél falut, mint a marhát beterelték vagonba, <br>Ez volt a magyarnak a béke kollektív jutalma. <br><br>Bűnösnek pecsételt emberek lettek,<br>A mai napig elnézést senkik sem kértek.<br>Hánya-vetett sorsuk ötvenben ért véget<br>Mikor az apám ősei telkén új házat épített.<br><br>Két szoba, s konyha- mind elfértek benne,<br>Három generációnak otthona lett végre.<br>Ki becsülettel dolgozott,szerényen élhetett,<br>És nem volt hogy a család napokig éhezett.<br><br>Az elődök közt voltak kik életüket adták,<br>Nagyanyám csendesen hordozta fájdalmát.<br>Örült hogy unokái most békében élhetnek,<br>Ha a gyomruk megéhezik kenyeret is kérhetnek.<br><br>A jóistent áldottuk, szűzanyát kértük esdekelve,<br>Nagyanyámmal minden este imátkoztunk térdepelve,<br>Hogy kegyetlen sors senkire se várjon már<br>Hiába van a haza a határ túloldalán.<br><br>Régen elment, fenn nyugszik csedes békességbe,<br>De itt lakozik bennem is, a szívem melegébe.<br>Egy-egy szava fülembe cseng szinte most is hallom<br>Hitünkben a jó isten mindnyájunkat áldjon.<br><br>(Nagyszüleim emlékére,kiket a ll.v.háború után deportáltak Csehországba munkára, mint sok annyi magyar családot a kollektív bűnösség szellemében.)

Porzik az út<br>Szárad a kút<br>Csepereghet<br><br>Nedves az út<br>Telik a kút<br>Szomjatoltóan<br><br>Utam a sárban<br>Dagaszt a lábam<br>Zuhogóban<br><br>Ismerős ház<br>Homloka áz<br>Hazaérkeztem<br><br>Ragad a talpam<br>Cipőm az ajtóban<br>Megtisztulóban<br><br>Figyel az ablak<br>Üde fuvallat<br>Simogatóban<br><br>Homlokom láz<br>Már ölel a ház<br>Szunnyadozóban<br><br>Sötét az ablak<br>Csendben maradnak<br>Álomosztóban

A hangban<br>A szóban<br>A hozzád eljutóban-<br><br>Benne van <br>A lélek<br>Egy bonyolult képlet<br>Pillanatnyi része,<br>Hangszálakon rezgő<br>Emberi benső.<br><br>Intonációban rejlő,<br>Mely vonzó,<br>Vagy taszító erő.

A hajnali sötétség<br>Most olyan mint a lelkem<br>Nem látok csak kontúrokat<br>Mélyen a szívemben.<br>Nem mesél a szél sem, <br>Most nagyokat hallgat.<br>Elkerül az álom,<br>Csak a fájdalom vallat.<br><br>Hunyorgó szemem <br>Még álmokat látna,<br>De járkálva könnyebb,<br>Hát kilépek a mába.<br>Reggeli kávém<br>Már gőzölög éppen,<br>S közben e sorokat<br>Pötyögtetem géppel.<br><br>Kerülök még egyet,<br>Szétjárom a lábam.<br>Jobb lesz a pillanat<br>Kávéval a számban.<br>Óvatosan a nap is<br>Megfesti az eget;<br>Tolni kell újra<br>Az élet-szeketet.<br><br>Lassaként enyhül<br>Porcaim kínja,<br>Mert mozgásban a titok;<br>A nagykönyv is ezt írja.<br>Most példája lettem<br>E nagy bölcseletnek,<br>Mozogj te is ha fáj<br>Amennyit teheted !

Úgy fáj az én beteg lelkem,<br>Azt se tudom, mi lesz velem.<br>Ha elhagytál, hát Isten veled,<br>Gyere vissza, ha még szeretsz.<br><br>Fekete felhős esők járnak,<br>Szerelmünkön könnyek áznak.<br>Nézz ide egy pillantással,<br>Béküljünk ki mi egymással.<br><br>Úgysem kell más a világon,<br>Adj egy esélyt, hogy ne fájjon.<br>Más is volt így, és ezt tették,<br>És egymást örökké szerették.<br><br>Úgy fáj az én beteg lelkem,<br>Nem is tudom, mi lesz velem.<br>Hogy ne kelljen külön élni,<br>Gyere vissza, béküljünk ki.