Folyvást hátat fordítanék az időnek… <br>Velem szembe percek, persze csak úgy jönnek! <br>Mostanra már megint egy évvel idősebb vagyok… <br>A szembekúszó másodpercek lélekmarkolók! <br> <br>Emlékszem, régen volt mikor zúgott a harang… <br>Az óta fa is korhadt, nincs már csak tárcsahang. <br>Régen a fakopáncs dolgozott egész nap, sőt este… <br>Ma már nem hallatszik, csak éhes fa-szú percegése. <br> <br>Az is lehet, idő maga a perpetuum mobile… <br>Eme idő lehet a világmindenség csillagfénye? <br>Mások felett sem állt meg az idő, látom, öregszenek… <br>Én meg a sírig érzem, hogy ketyegnek a másodpercek. <br> <br>Az idő végül is nem más, mint a gyarló ember élete… <br>Embert építő kudarcokkal gyarapodó bölcsessége? <br>Ha kutakodsz és megnyitod, ami emlékeid börtöne <br>És ha találsz jót is a polcokon… az a lelked öröme. <br> <br>Tudd azt is, hogy ha polcról felemeled, és az újra szabad, <br>Akkor bizony a feledett múltad jó vagy rossz, de rád szakad! <br> <br>Vecsés, 2014. január 2. – Kustra Ferenc József – pályázati anyagnak készült… <br>

(Bokorrímes) <br>Létünkről -nagyon hamarosan- az emberek már nem beszélnek, <br>Nagyjából unokák életében ismertségek véget érnek… <br>Ezt sokszor végig gondoltam -az éber éjszakákon- álmomban <br>És a lehetőségekkel keményen vitatkoztam kánonban. <br> <br>(3 soros-zárttükrös duó) <br>Ma már nem van divat a megdicsőítő tettekről, hősi dalt írni, <br>Mert e modern világ erre nem alkalmas, de okos telefonozni… <br>Ma már nem van divat a megdicsőítő tettekről, hősi dalt írni. <br> <br>Majd rólunk az ismert, tudott-közös emlékek, élet-tengerben elsodródók <br>Meg ismerősök, rokonok is felejtenek, életviharban elsodródók… <br>Majd rólunk az ismert, tudott-közös emlékek, élet-tengerben elsodródók. <br> <br>(Bokorrímes duó <br>Gondold meg, Te is a rokonokat végleg elveszetted, <br>Emlékeid meg kopnak, más nem festi újra helyetted! <br>Egy ötvenéves távlat, emberi létben már ősidő, <br>Job b emlékezéshez újabb muníció nem lelhető! <br> <br>{… önrímes} <br>Múlt emlékezettel szemben, hiába akartad, soha nem volt hatalmad, <br>Jelen, holnap már múlt lesz, az új nap a jövő, de hiányos a hatalmad… <br>Múlt emlékezettel szemben, hiába akartad, soha nem volt hatalmad. <br>E tág kérdéskörben a saját akaratod mit sem számít, nincs hatalmad. <br>Nincs olyan, hogy a köd egyszer csak átlátható lesz, nincs hatalmad. <br>Nincs olyan, hogy vaksötét éjben egyszer-csak látsz, ha nincs hatalmad. <br> <br>Vecsés, 2021. február 1. – Kustra Ferenc József <br>

A magam látója vagyok… <br> <br>Ha majd pennám szárazon <br>Sercegve, csak karcolja papírt… <br>Ezt már többszőr nem! <br> <br>Sercegés, törik csenden, <br>A pennácskám kap az alkalmon… <br>Csend… kiűzetik! <br> <br>Csend sem lesz már, jól elment. <br>Értem imádkoznak, már végsőn… <br>Imát mormolják! <br> <br>A szóló imahalmaz, <br>Temetőben zavarja csendet… <br>Madár zajongás! <br> <br>Fény, nekem is csak kihuny, <br>A fránya, megy a csendem után… <br>Koromsötétség! <br> <br>Az időm távlatában <br>Képzelem… mélyül a sötétség… <br>Élő vaksötét! <br> <br>Ha majd eljön az időm, <br>Polcon megáll a vekker óra! <br>Nem lesz fölhúzva! <br> <br>Ha majd eljön én időm, <br>Sírlakó leszek, örök időn’… <br>Feltámadáskor? <br> <br>Vecsés, 2022. november 7. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjon csokorban. <br>

Lásd csak kicsilány, szép zöld mára már a sóska, <br>I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska! <br>Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek, <br>Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek. <br> <br>Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján, <br>Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján. <br>Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán. <br> <br>De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége! <br>Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége… <br>Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet <br>Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet? <br>ha az emberszívet fölveszi a hátára, <br>Örökkévalósággá lesz a zokogása. <br> <br>Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem, <br>Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem. <br>Engem régi magyar temetők neveltek, <br>Jártam a sírokat és holt emlők neveltek. <br>Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be, <br>Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége… <br>Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége, <br>Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége… <br>És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen, <br>Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem, <br>Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára, <br>Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája… <br> <br>A világzápornak egybecsapzó árja <br>Egy egész évezred nagy jajkiáltása! <br> <br>Bizony, ma is él még a Ponyva, <br>Ma is részeges még a konyha, <br>Ott zabál cefettűl régi Ponyva, <br>De nem régies, ócska pórruhába… <br>De inkább új szmokingban <br>Vagy frakkban, tán’ Attilában. <br>Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon, <br>Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon… <br>Felsorolásom van még egy sereggel, <br>De elég! Ne zárkában ébredjek reggel. <br> <br>Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék, <br>Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék! <br> <br>A jóisten megteremtette az emberi világot, <br>Én nekilátok megalkotom új poéta világot… <br>Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát. <br>Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát. <br>Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe, <br>Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje! <br> <br>Legyen lelked is test, a tested is lélek, <br>Sok bő kis patakban folyjék benne lélek… <br>Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával, <br>Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával. <br> <br>Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet, <br>Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet. <br>Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal, <br>Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal. <br>Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét, <br>Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését. <br>Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad, <br>Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad… <br>Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze, <br>Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése. <br>Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben, <br>Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében! <br> <br>Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe: <br>Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje, <br>Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen, <br>Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen <br>És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet, <br>Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget! <br>Merészen szeressél, győzően csalódjál, <br>Minden veszteségben mindig gazdagodjál… <br> <br>Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen, <br>A nőtest újra föléledjen az ölelésedben, <br>Mint alkotó lelked megfrissült hulláma, <br>Te pedig erős csóknak söprő mámorába… <br>Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked. <br>Egész énedet élni legyen mindig merszed. <br>Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség, <br>Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség. <br> <br>Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló, <br>Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló, <br>Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva: <br>Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra! <br> <br>Sohasem gondolva az esztétikára, <br>Köpve kövér-vígat minden esztétára, <br>Cizellált szonettre s a műhelytitkokra, <br>Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra, <br>Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra <br>s más fityfranc-beli vacak ripacsságra. <br> <br>Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger, <br>Legyél barátom: ember, ember, mindig ember! <br> <br>Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska, <br>Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma… <br> <br>Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként. <br>

Szürke az ég, fáradt vándor a szél, <br>Messzi tájakról mesél és regél. <br>Hoz magával szagokat, illatokat, <br>Meg talán szálló papírt és porokat. <br> <br>Vágtatott erdőn, mezőn és hegyen, <br>Keresztülsüvített a völgyeken. <br>Bebujt az állatok bundájába <br>És behatolt a szalmakazalba. <br> <br>Mesélhetne emberekről, tájakról, <br>Erdők fáiról és nagyvárosokról, <br>De mi nem nagyon értjük azt, mit nyüszít, <br>Így dolgavégezetlenül elsüvít. <br> <br>Vecsés, 1998. december 29. – Kustra Ferenc József <br>