Idő 
Értékelés 
Értékelés Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona…
<br>Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.
<br>
<br>Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
<br>Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.
<br>
<br>Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
<br>Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
<br>Már ázok, felettem az eget, súlyra rajzolt felhők borítják,
<br>A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,
<br>
<br>(Bokorrímes)
<br>Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
<br>Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
<br>A fények arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
<br>Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.
<br>
<br>(Bokorrímes)
<br>Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
<br>Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
<br>Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…
<br>
<br>(Önrímes)
<br>Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
<br>Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
<br>Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.
<br>
<br>Vecsés, 2015. július 24. – Kustra Ferenc József
<br>
Láttam én már citromsárga hajnalt virradni.
<br>De nem láttam még, naplementét fönnmaradni.
<br>
<br>Láttam én már forró éjszakát, ezüstösen... holdfényben.
<br>Nem láttam még sötét éjszakát, melegítő napfényben.
<br>
<br>Láttam én már tengert végeláthatatlanul.
<br>Nem láttam még, sima tengert hullámtalanul.
<br>
<br>Láttam én már gerlét, ahogy párját hívta.
<br>Nem láttam még gerlét, ki egyedül bírta.
<br>
<br>Láttam, mikor a vihar fölkavarta az avart,
<br>Láttam már, amikor összekócolta a hajat.
<br>
<br>Láttam már olyan sok mindent, mit leírni nem lehet.
<br>Átéltem már sokat, s miket ideírni nem lehet.
<br>
<br>Vecsés, 2012. január 21. –Kustra Ferenc József– anaforában írt vers.
<br>
A végtelen tajgában, minden dombhajlat,
<br>Tán’ a szomszédos dombhajlat tükörképe.
<br>A fenyvesen benőnek minden halmokat,
<br>Medvének kedvence, szamóca szedése.
<br>
<br>Nincs itt semmi, üres a táj, de tele van
<br>Mindennel, mit megvilágít a pirkadat.
<br>Nagy látóhatár még nem alakult, de van
<br>És csak fel kell ébreszteni az alvókat.
<br>
<br>Jól hallom, tényleg megreccsent egy ág? No, csak!
<br>Tán’, csak nem minden feléled és lesz élet?
<br>Pedig rám férne már, hogy legalább lássak,
<br>Mert vaksötét után kérdezik: mivé lett?
<br>
<br>Ma közölték, hogy a tegnapi pirkadat,
<br>Mit örömmel láttam, lehet, hogy nem is lesz.
<br>Nézelődjek és várjak, nyolcadikáig,
<br>Talán akkor egyből egy nagy kikelet lesz.
<br>
<br>No, te jó öreg, nagy marha tajga medve,
<br>Mit szólsz ehhez? Ez tán’ Isten szeretete?
<br>Mert ő most fogta sorsunkat a kezébe,
<br>Most várhatjuk, mit hoz hajnal lehelete…
<br>
<br>Vecsés, 2000. szeptember 1. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
<br>
Nyári történések
<br>
<br>Napmeleg
<br>Simogat lágyan.
<br>Élvezem.
<br>*
<br>Nézem, méh
<br>Épp’ virágport gyűjt.
<br>Enni kell.
<br>*
<br>Ezernyi
<br>Virágillattal…
<br>Tavasz lesz.
<br>*
<br>Méhkasban
<br>Készül lépes méz.
<br>Orgia.
<br>*
<br>Mennyei
<br>Áldás az eső.
<br>Mezítláb.
<br>*
<br>Tócsa. Sár.
<br>Taposni oly’ jó.
<br>Kampósszög.
<br>*
<br>Virágok
<br>Helyén a termés.
<br>Cseresznye.
<br>*
<br>Lengedez
<br>Szélben a kalász.
<br>Aratás.
<br>*
<br>Napszúrás
<br>Öleli kalászt.
<br>Jégeső.
<br>*
<br>Orgona.
<br>Virág nyílik már.
<br>Színesség.
<br>*
<br>Öltöznek
<br>A fák, zöld színbe.
<br>Levelek.
<br>*
<br>Orgona…
<br>Fák ünneplőben.
<br>Rügybontás.
<br>
<br>Vecsés, 2020. április 7. – Kustra Ferenc József – íródott: HIQ versformában, amit én fejlesztettem ki. A haiku vagy senrjú eszmeisége vonatkozik rá, témától függően. Szótagszám: 3-5-3. Tilos a rím és a sorvégi szóelválasztások!
<br>
Reggel a hold bánatosan eltűnik a napfelkeltében,
<br>Reggeli fények meg nyaldossák arcomat, csak úgy mentében.
<br>Tavasz halkan suhanó szellője elűzte a jeges telet.
<br>Már sokféle madárcsicsergés szakítja meg ezt a halk csendet.
<br>*
<br>Holdat sajnálom,
<br>Mert őt nagyon szeretem.
<br>Várom estére.
<br>*
<br>Felpillantanék én az éjjel is azúrkék mennyboltra,
<br>Le a lábom alatti, éppen sarjadó zöld pázsitra.
<br>Ezt az éjsötét nekem nem engedi,
<br>De már jő a hajnal, ő majd megteszi.
<br>
<br>Egyszer dalolunk igazán, mint a tövismadár,
<br>Eljő az életünk legvége…. Vita nincsen már!
<br>Jól rám telepedik... irritáló ismeretlen,
<br>és vadul támad, bizony, nem rímekbe szedetten.
<br>*
<br>Korhatag éjjel,
<br>Este roskatag nappal.
<br>Élet körforgás.
<br>*
<br>Hatékonytalan
<br>Várni gyors napfelkeltét.
<br>Menetrend szerint…
<br>*
<br>Ha már hajnalban úton vagy az életösvényednél,
<br>Kísérőd, segítőd lesz a napfény-arany színű szél…
<br>
<br>Megmásztam én bizony a saját, igen magas hegyem, meredek csúcsát.
<br>Senki nem segített, csak mellettem élte mindenki a saját sorsát.
<br>Hívtak engemet, hogy a hegycsúcsomról rohanjak le gyorsan,
<br>Én balga… azt hittem, hogy jó lesz… az óta élek balsorsban
<br>*
<br>Életösvényen napfelkelte?
<br>Ez mi a fene?
<br>Csak nem emelkedett elme?
<br>*
<br>Az este szinte egy pillanat, a napfény éjjé feketül.
<br>Aztán reggelig várjuk, hogy sötét hajnalpírrá csendesül.
<br>Ha innen nézem… úgy nagyon értelmetlen minden…
<br>Életből lehet kimenekülni? Kiút… nincsen.
<br>*
<br>Holdsugár adja
<br>Életnek reménységet…
<br>Napfelkelte jön!
<br>
<br>Vecsés, 2015. április 10. – Kustra Ferenc József – versben, senrjúban, 10 szavasban.
<br>
