Tizenhárom éves voltam,<br>a férfi korom ébredése.<br>Még nagyon jól emlékszem<br>a kamaszos félszegségre.<br><br>Ő még fiatalabb volt nálam,<br>egy törékeny tizenegy éves.<br>Korai emlékezetembe <br>e szerelem még ma is édes.<br><br>Testvére volt a kísérője<br>egy mozinűsor folyamatán.<br>Habár csak a kezét fogtam,<br>ő volt a legelső babám.

Remegő kezek, rozoga térdek.<br>Vajon van-e ebben bármi érdek?<br><br>Először a fatányér, <br>mely nem oly könnyen törik.<br>Aztán az adagolt arzén,<br>mellyel lassan ölik.

Zöld a mező, kék az ég,<br>De napfény nélkül nem elég.<br><br>Sűl a zsemlye, sűt a pék.<br>Sánta Sanyinak kéne szék.<br><br>Esik az eső, sűt a nap, <br>ki nem nősűl, legyen pap.<br><br>Barna az ág, kék a madár,<br>de sajnos színvak az Aladár.

Ha a butaságot <br>hazafiságnak tekintik, <br>nem biztonságos <br>intelligensnek lenni.<br>A jól hangzó,<br>de üres frázisokat<br>miért is kell bevenni?<br>A józan gondolkodás<br>miért is oly ritka?<br>A bölcsek főként <br>hallgatnak, talán ez a titka.

Nem fogok többet nyugtalanul a sötétedő égre nézni, <br>A végtelenül hosszú csillagösvény, rájöttem, oly’ jó nézni… <br>Majd élvezni fogom a sok és egyre sötétebb pillanatot, <br>És csendben, békésen, hallgatni fogom a csendesülő valót. <br> <br>Lelkemben, vég nélküli csend... sötétedéssel, eluralkodik, <br>Minden nappali rezgés így megszűnik, éj, diadalmaskodik. <br>Az égbolt kitisztul és minden a sok csillag fényében ragyog, <br>A bíbor napnyugta, mint aki nem is akar elmenni... villog. <br> <br>Csak ülök és bámulok kifelé a fejemből, <br>Megint elmúlt egy nap, én felállok a helyemről, <br>Ballagok, elmegyek lefeküdni... a részemről. <br> <br>Vecsés, 2015. március 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>