Vizionálom, hogy vele sosem vagyok egyedül… <br> <br>Nekem a magányom a legjobb társam, <br>Így nem vagyok egyedül, ő a váram… <br>Ahogy botorkálok az utamon, <br>Elmém csak köröz, nagyon kutatón… <br>A szívem folyvást csak remél, <br>De meddig tart ki a… jövél!? <br> <br>Körbenézek, mint senkiházi, <br>Koldus jön szembe, nem akárki! <br>Mind a ketten csak éhezünk, legalább a jó szóra. <br>Árokpart… ülünk, napfény jő hajnali virradóra. <br> <br>Egy nincsen csak, hogy senki nem fogja meg a kezem, <br>Pedig egy kézszorításért eladnám a lelkem… <br> <br>Volt nála lőre, azt ketten pirkadatig meg is ittuk. <br>Mindent átbeszéltünk, előbbre azonban nem jutottunk. <br> <br>Elváltunk, én kóricáltam tovább <br>Semmi nem változott, hovatovább… <br> <br>Magamhoz öleltem a magányomat, nehogy már őt elveszítsem, <br>Azt igen nehezem bírná elviselni kilyukadt lelkiségem… <br>Sorsunk eggyé vált, de úgy, hogy ölelve, megfogtam a saját kezem… <br> <br>Vecsés, 2015. január 1. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>

Létem hajója éppen süllyedőbe, úgy hallom, halálnak sír minden eresztéke… <br>A hullámzásban a sok golyók görögnek, az egyik a lábát törte egy görögnek. <br>Nincsen az a hajó, mi örökéletű lenne, pedig fölséges élmény lehetne. <br> <br>Lehet, hogy az én létem nem is vonat? Hogy élethajóm van… de ellopták a lovat! <br>Kezemben egy ustor, de hajót hiába ütőm… Ahhoz meg nehéz, hogy vízbe lökőm. <br>Öreg is vagyok, már nem bírok el egy hajóval… már nem üthetem nehéz karóval… <br> <br>Minden nappal a halálom közelg’, de ez ellen nincsen semmi védelem, nincs ’ellen’. <br>Azt még nem is mondtam, hogy állandó a létvihar, gyomromat forgatón... mind' felkavar. <br>A kapitányasszonyom a főellenség, intézkedik… nem hallja a véleményem… <br> <br>Vecsés, 2023. október 9. – Kustra Ferenc József- íródott: leoninus trióban és önéletrajzi írásként. <br>

Laposodik Napnak íve,<br>Fakuló a világ színe.<br>Rozsdás a táj, zord a szíve,<br>Jó időnek fogy a híre.<br>Milyen lesz a termény íze?<br><br>Puttonyból a szőlő nektár<br>Fahordóban új bort pesztrál.<br>Dús földeken tart a leltár,<br>Vetésre vár néhány hektár.<br>Langyos idő lesz a mentsvár.<br><br>Fákat rázza a kevély szél, <br>Csörögve hull tépett levél.<br>Az avarban gomba henyél,<br>Gyűjtögesd, és jókat egyél,<br>Ám kalapjával résen legyél!<br><br>Bár fák levele tarka, tépett;<br>Indián nyár vissza lépett.<br>Felhők közül Nap felfénylett,<br>Sárgít a tök, magja érett.<br>Ősz emberrel együtt érzett.<br><br>Vénasszonyok padra ülnek,<br>Szép színekben megfürödnek.<br>Hó végéig gyönyörködnek,<br>Míg a szentek el nem jönnek,<br>S hullanak a fagyos könnyek.<br><br>De addig a serény ember<br>Munkálkodik - vagy ezerrel,<br>Spájz és pince telik tettel,<br>Maggal, lével friss gyümölccsel,<br>Áldott földből szeretettel.<br><br>Mire zord jég felhőt dermeszt,<br>A hideg szél havat gerjeszt.<br>Fáradt ember álmot erjeszt...<br>Földben a mag tavaszt fejleszt,<br>Megújhódást titkon termeszt.

Viharos idő...<br>Csepp loccsan a tócsában.<br>Libabőrös nap.<br><br>Felhőtakaró<br>Sötétre hízta magát.<br>Nyála csordogál.<br><br>Korgó gyomrú ég,<br>Szeme villámokat szór...<br>Dühöngő könnyet.<br><br>Esőt permetez,<br>Prüszköl a fújtató szél.<br>Vacogva tüsszent.<br><br>Didergő vidék<br>Hajlongva dagaszt sarat...<br>Kémények füstjét.

Az utolsó nyári napsugár délben<br>Átsiklik az egyenlítőn csendben...<br>Az esti naplemente már őszben.<br>Éjszaka s nappal egyenlőségben,<br>A természet tarka köntösében.<br><br>Az ásító reggel már elnyújtja álmát,<br>És a nappal korábban veti meg ágyát.<br>Az áldott fény ismét becsesebbé válik,<br>Hőhullám helyett a világ lassan fázik.<br><br>Majd kifehéredik<br>Ködös, zord zúzmarás reggel.<br>Színkavalkád-halál.<br>Felébrednek a szentek,<br>Közelegnek ünnepek.<br><br>Nap messze gurul,<br>Kihűlt fotont ereget,<br>Vacogó telet.<br>Kályha mellett szeretet,<br>Melegíti lelkeket.<br><br>A téli napforduló éjszakája<br>Új reményt, hitet hint majd a világra.<br>És tyúklépéssel nyúlik napnak árnya.