Köd a titokzatosság, sőt kacérkodás <br>Mert nem engedi, hogy messzi távolba láss. <br>Minden lebegő csepp titkos, remek, csodás. <br>Nem ámít, hogy lesz még napfény feltámadás. <br> <br>Ha majd későbben felszállós lesz a köd, <br>Nagyon szép, csodás látvány tárul eléd, <br>És majdan, később napsugár lesz őröd, <br>Élet szépségeit plántálja beléd. <br> <br>Vecsés, 2013. június 5. – Kustra Ferenc József <br>

Mostanában többször látom, hogy szürkébb az égbolt, sőt, már nem tart fánkot a bolt… <br>Az égboltot sokasodó felhők festik át, szomszéd lova fájlalja patát… <br>Mi fú… ez már bizony őszi szél és ő ’kiséret nélkül’, így monoton zenél… <br>Van, hogy esőcseppek csebbennek ablakomra, lemossák, ha elég a koszra… <br> <br>Nézem az órám, várom, mutassa delet, közben indult harang és simítja lelket. <br>Miben bízzak, már őszi óra sem régi, a lyukas eresz meg ’jön az eső’… hörgi. <br> <br>Konklúzióm, hogy az ősz, ködállarcban lófrál, <br>Közeledik hozzám, de nem látom a csóknál… <br> <br>Vecsés, 2023. november 1. –Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként. <br>

Borús éjjel szeplőtlen ég,<br>Lopva oson a sötétség.<br>Riogatnak titkos árnyak,<br>Üres csendbe neszt dobálnak.<br><br>Avar roppan, pára csöppen,<br>Fekete szárny gyorsan röppen.<br>Ágak között szurran a szél,<br>Koppanva hull tépett levél.<br><br>Ösztön résen penge élen,<br>Tág pupilla vakon éber.<br>Ismert ösvény láthatatlan,<br>Eltakarja ködös paplan.<br><br>A feszültség magasra hág,<br>Elvarázsolt a valóság.<br>Bagoly vijjog lidércesen,<br>Lüktet a vér zsigerekben.<br><br>Relytéjesen súg az erdő,<br>Bokrok alatt félelem nő.<br>A bátor is meg-megtorpan,<br>Fülel, figyel alaposan.<br><br>Szurkos lepel szinte tapad,<br>Az ijedtség hozzáragad.<br>Fantázia szörnye fújtat,<br>Az inakba bele bújhat.<br><br>Borzongató kormos éjjel,<br>Tappancsával nagyot lépdel.<br>Pattog az ág ahogy halad,<br>Hajnalig még itt is marad.<br><br>Belesüpped lápos tájba,<br>Ott lesz majd a nyoszolyája.<br>Mikor a nap reggel felkel,<br>Sötét mumus el is nyergel.

Hanyatt esett nap<br>Arca dühében izzik,<br>Kivörösödött.<br><br>Ablakhoz tapadt<br>Rozsdás levelek könnye,<br>Elmúlást sirat.<br><br>Méltóság fája<br>Tócsának vizébe lép,<br>őszi alkonyon.<br><br>Suttogó este<br>Fekete árnyék oson,<br>Felhő-vonulás.<br><br>Csillag szemű ég<br>Őrzi lucskos föld álmát...<br>Éjjeli műszak.<br><br>Lassan jár a Hold,<br>Vigyázó tekintettel...<br>Föld felügyel-ő!

Víz tükrében galagonya, s csipkebokor tüze ég,<br>Mélyen ível a folyóra korhadozó öreg stég.<br>Búcsút int a forró nyárnak, mindkettőnek közelg vég,<br>Emléküket megőrzi majd Földnek lelke és az ég.<br>Rendre forog az időnek láthatatlan kereke,<br>Minden évszak büszke lehet, meg a maga szerepe.<br><br>Ősz köszönt ránk nektár ízzel, tarkaságok serege,<br>Színkavalkád közepette lehull a fák levele.<br>Rázza a szél a friss paplant, elteríti szerteszét,<br>Narancsos-nyár imádkozza morcos ősznek kegyelmét.<br>Vénasszonyok huncutkodnak, a hőst musttal itatják,<br>Megrészegült izzó szemmel nap sugarát kicsalják.<br><br>Bekerül biz a sok termény, mire az ősz elgurul,<br>Minden szorgos magyarokra letekint az ős turul.<br>Oly mesés itt a természet, nincs is hozzá fogható,<br>Összes évszak kíméletes, kellemesnek mondható.<br>Rege szarvas csoda táját ölelik a Kárpátok,<br>Megvédik zord éghajlattól, ősi földet áldjátok.