Az egész életem egy mocskos, nagy ál-arcos-bál! <br>Nem akartam soha a színjátékot, vártam, hogy megáll… <br>Az egész életem egy mocskos, nagy ál-arcos-bál! <br> <br>Másnál nem láttam, vagy hallottam hasonlót, <br>Az én életemben az ördög, csak úgy berúgta az ajtót, <br>Másnál nem láttam, vagy hallottam hasonlót. <br> <br>Életemben vidám voltam és folyvást, boldogan daloltam, <br>A torkom ki volt mindig száradva, karcos hangokat adtam… <br>Életemben vidám voltam és folyvást, boldogan daloltam. <br> <br>Az embert, biz' a saját sorsa, vad hajszában üldözi, <br>Letérni a szabott útról nem lehet, árok majd meggyőzi, <br>Az embert, biz' a saját sorsa, vad hajszában üldözi. <br> <br>Sajnos, farsangnak fogtam föl az életet, <br>Mondták, hogy az álarc határozza meg létemet… <br>Sajnos, farsangnak fogtam föl az életet. <br> <br>Megöregedtem már, és hiába hittem, hogy megszépül a jövő, <br>Öregségben sem bízhatok, az életem maga a cselszövő, <br>Megöregedtem már, és hiába hittem, hogy megszépül a jövő. <br> <br>Tudom, lassan eltűnők az élet-estem sűrűsödő éj-ködében, <br>Csak állok a meredélyen, a meredő életsikolyom tövében... <br>Tudom, lassan eltűnők az élet-estem sűrűsödő éj-ködében. <br> <br>Már nem tudok a sok bánattól sírni, könnycsatornám kiszárada… <br>Nem tudom leküzdeni, fáj, hogy átölel majd az utolsó éjszaka, <br>Már nem tudok a sok bánattól sírni, könnycsatornám kiszárada… <br> <br>Nincs mese, a hátizsákomban hordom a múltat, <br>Izzadt hátamon cipelem a hátizsákomat… <br>Nincs mese, a hátizsákomban hordom a múltat. <br> <br>Az életutam csonttá soványodva, fátyolos tekintettel rám bámul, <br>Az arcán látom, a virrasztó révülettől, már végleg kiábrándul… <br>Az életutam csonttá soványodva, fátyolos tekintettel rám bámul. <br> <br>Az életem, egy japánként, folyton hajtogatott origami gyűrötté! <br>Ő csak kísért vagy vezetett mióta megszülettem… remetévé… <br>Az életem, egy japánként, folyton hajtogatott origami gyűrötté! <br> <br>Immár, elcsendesült estéimen összebújok magammal és somolygok, <br>Udvaromon, már zajt nem ver föl ló pata, alszok, örülök, hogy nem halódok… <br>Immár, elcsendesült estéimen összebújok magammal és somolygok. <br> <br>Vecsés, 2018. január 11. – Kustra Ferenc József - Készült: 3 soros-zárttükrös versszakokban. <br>Olvasni: az 1-es és a 2-s sorokat kell egyben, utána a 2. és 3. sort egyben. Így lesz meg a gondolatiság. <br>Önéletrajzi írás. <br>

Hideg-mágus csak <br>Suhint, ablakon csokor. <br>Szép a rajzolat. <br>* <br>Odanézz! Nem látunk ki az ablakon, <br>Nem látunk át a szép jégvirág csokron! <br>Most éjszaka, kint nagyon fagyhatott, <br>Jégvirág, ablakunkra hullhatott! <br>* <br>Ezüst jégvirág <br>Nyílt a külső ablakon. <br>Mint szemellenző… <br>* <br>Ez, az a gyönyörű csokor, amit le nem téphetsz, <br>Ez, az a szép virág, amit vázádba nem tehetsz. <br>Ez, az a szépséges virág, mi, ha jól befűtünk, <br>Örökre eltűnik, és nem marad, csak emlékünk! <br>* <br>Hótakaró jég, <br>Tükörfény a kék égnek. <br>Kinyílt jégvirág <br>* <br>Ezt a szépséget, míg ablakon van, csodálhatod, <br>Ezt a szépséget, le nem veheted, nem foghatod… <br>Ha, ma éjjel újra fagy, milyen lesz... megtudhatod! <br>* <br>Ablakon, kinyílt <br>Jégvirág, de már olvad. <br>Szépség múlandó. <br> <br>Vecsés, 2016. november 29. – Kustra Ferenc József- versben és eredeti Baso féle haikuban… <br>

(3 soros-zárttükrös duó) <br>Ébredek, főzök, iszom a kávét, hiányzik, kell, ő a szerelmem, <br>Reggeli ébredés, közben kávé kortyolás… velem van szerelem… <br>Ébredek, főzök, iszom a kávét, hiányzik, kell, ő a szerelmem! <br> <br>Mikor a kézi kávéfőző &bdquo;gombából” kiáramlik az illat… ő <br>Mai nap menője, a napom beindulását hevennyel segítő… <br>Mikor a kézi kávéfőző &bdquo;gombából” kiáramlik az illat… ő… <br>* <br> <br>(senrjon duó) <br>Ez az… ő nekem nem rassz! <br>Fekete ő… nem más földrészi… <br>De az ’emberem’. <br> <br>Vigyázok a torkomra, <br>Nehogy leégesse a szőröm… <br>Nagy a barátság. <br>* <br> <br>(Tíz szavas) <br>Két édesítővel iszom, cukorral nem lehet! <br>Cukorbeteg vagyok… ez cefet! <br>* <br> <br>(Apeva) <br>A <br>Többit <br>Is iszom <br>Mind, napközben… <br>Négyet összesen. <br>* <br> <br>(leoninus) <br>Iszok bizony még mellé vagy hét deci mentatát, napközben háromba osztva mellé. <br>Reggel már lefőzöm szálas fekete teát, azt a brazil rumba mesés ritmusát… <br>Hajnali kora reggel múlásával, már nem csoszogok, de nem is igen szambázok. <br>* <br> <br>(Bokorrímes) <br>Napközben, ha megyek, iszok egy adagot, igy megmaradok... <br>Igy a napi erősítőmről, biz’ le, kicsit sem maradok. <br>Diabetológusom tudja és kis mértékben sem ellenzi, <br>Betartom ezt is mint mást, szerintem elismerőn jó igy neki… <br> <br>2024. február 1. -Kustra Ferenc József- írtam: a kávé-szerelemről, önéletrajzi írásként! <br>

Ahol tengettem az életem… <br> <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Nekem soha nem volt benne víz <br>Nem érezhettem, hogy mily’ víz íz! <br>Nekem soha nem volt benne víz. <br> <br>(leoninus) <br>Parti nagyobb sziklákról, kisebb-apróbbak leestek, ami nem volt máshol. <br>Ezeket kellett nekem kerülgetnem, óvakodni, hogy lában ne sértsem. <br>Igy aztán soha nem tapasztaltam, egy sodrást sem, volt nagyon bíz’ elegem… <br>Az én köveimet sem hullám, se vízsik nem mosta, mentem a kanyarba… <br> <br>Életemet sem algák, sem halak nem gátolták, bírók igy ezt nem számolták. <br>Víznek a sodrása nem lökött le lábamról, néha feküdtem álmosságtól… <br>Sok helyen a part magas volt és oly’ meredek, életrészek lehetetlenek. <br>Kis sziklák, soha nem miért koptak, létembe kőkeményen fogva tartottak. <br> <br>Kerestem és szépséges tavirózsákat, de ó! Ha találtam volna morzsákat… <br>Bizony még nekem kellett félni, ha ár utolérne, ülök-e még karosszékbe? <br>A kietlenség, szárazság, a halmentesség, kisért az élet, mint közellenség… <br> <br>Vecsés, 2024 július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus vers-formában. <br>

Hétköznapi pszichológia… lét variációkkal. <br> <br>Az életszakadékom szélén rostokolok, <br>Remélem nem szédelgek, csak életre várok… <br>Az életszakadékom szélén rostokolok, <br> <br>Jól láttam az aludni menő napot, <br>Lelkemnek kérek egy kis életsarkot… <br>Jól láttam az aludni menő napot. <br> <br>A szakadékból érzem, hogy följött a taktus, <br>Érzem, hogy olyan az egész, mint a jó pulzus… <br>A szakadékból érzem, hogy följött a taktus. <br> <br>Öreg életem, mint látszik, már a szakadék szélén, <br>Bízok, hogy nem esek le, mert még fájna még a végén… <br>Öreg életem, mint látszik, már a szakadék szélén. <br> <br>Boldogságom nem volt, sikerem sem, életem meg ellenem… <br>Egy védett csak, az őrangyalom! Köszi’ neki, ő volt velem… <br>Boldogságom nem volt, sikerem sem, életem meg ellenem. <br> <br>A taktusról mondják, rendbe rakja életet, de ki tud erről eleget? <br>A taktus a remegő, szédülő lelkemet fegyelmezi, biz’ eleget. <br>Javasolták, hogy nem éljek bajban, de éljek boldogságos szeretetben. <br>Igen, ebben nagy igazság is van, de erre az itiner vajon hol van? <br> <br>Az engemet körülvevő világ, nagyméretű fridzsider, <br>A sok-sok hideg ömlik rám, jótanács már biz' nem siheder… <br>Ilyen öregen vajon már mit kezdek bármily' bölcs tanáccsal <br>Talán még kiélvezem az öregségemet a taktussal… <br> <br>Pillantás, <br>Lélek sikítás! <br>Jó taktus. <br> <br>Napfény, már <br>Alvó sorban van… <br>Jó taktus. <br> <br>Rám, est dőlt, <br>Jó tanácsot kösz… <br>Új taktust? <br> <br>Vecsés. 2024. november 11. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként a létproblémákról. <br>