Drága kincsem, galambocskám, <br>Csikóbőrös kulacsocskám! <br>Érted halok, érted élek, <br>Száz leányért nem cseréllek. <br><br>Megvídító orcácskádat, <br>Csókra termett kerek szádat <br>Ha a számhoz szoríthatom, <br>Zsuzsiét nem csókolgatom. <br><br>Óh, hogy kótog a kebeled, <br>Melyben szívemet viseled! <br>Óh, milyen szép az ajakad <br>S arany láncra méltó nyakad! <br><br>Karcsú derekadon a váll <br>Halhéj nélkűl is szépen áll; <br>Nem úgy ám, mint a Mancié, <br>Vagy a majd megmondám kié. <br><br>Szép a hajad szép szála is, <br>Ha kis csikó hordozta is, <br>Nem akasztott ember haja, <br>Mint a Trézi rőt vuklija. <br><br>Édes a te danolásod, <br>Jérce-forma kotyogásod: <br>Kittykottyod innepi ének <br>Bús szívemnek, szegénykének. <br><br>Ha bánatim közlöm véled, <br>Egy szódra lelkem megéled; <br>Ha jókedvem csucsorodik, <br>Általad megszaporodik. <br><br>Mikor hideg szelek vagynak, <br>Elveszed mérgét a fagynak; <br>És mikor a hév nyár lankaszt, <br>Nékem te megfrissíted azt. <br><br>Óh, ha téged nem láthatlak, <br>Be óhajtlak, be siratlak! <br>S ha képed kezembe akad, <br>Szememből örömkönny fakad. <br><br>Téged hordozlak útamban, <br>Téged ölellek ágyamban; <br>És valahányszor felkelek, <br>Szerelmedről énekelek. <br><br>Együtt be sokszor feküdtünk, <br>Bár soha meg nem esküdtünk! <br>Az éjjel is, csak megintsem, <br>Együtt hálunk úgye, kincsem? <br><br>Óh, ha szívünk szerelmének <br>Kis zálogi születnének <br>S ott űlnének hosszú sorral <br>A kuckóban, tele borral! <br><br>Bárcsak a feleségemmel <br>Téged cserélhetnélek fel, <br>Hogy fiakat, leányokat <br>Szűlnél, apró kulacsokat: <br><br>Zsanám meg kulaccsá válna, <br>Borral mindég színig állna. <br>Az ő bőre úgyis csikó, <br>Beléférne négy-öt akó. <br><br>De jaj, engem ide-tova <br>Elvisz a Szent Mihály lova, <br>Szerelmed megemészt végre, <br>És te maradsz özvegységre. <br><br>Keserves sors! adjatok bort! <br>Lakjuk el előre a tort; <br>Ami menne más kutyába, <br>Jobb, megy a magunk torkába. <br><br>Akadtam még egy bankóra, <br>Kit szántam szemborítóra: <br>De vakságtól ki már nem fél, <br>Minek annak a szemfedél? <br><br>Kincsem, violám, rubintom! <br>Itt az utólsó forintom: <br>Érted adom ezt is, tubám! <br>Csak szádhoz érhessen a szám. <br><br>Óh, csókollak, óh, ölellek! <br>Míg moccanok, míg lehellek: <br>Tested tegyék hólttestemhez <br>És ezt az írást fejemhez: <br><br>"Útas, köszönj rám egy pint bort: <br>Itt látsz nyúgodni egy jámbort, <br>Kedves élete-párjával, <br>Csikóbőrös kulaccsával!"<br>

Be nagyra-nőttél, <br>Be szépre-nőttél bennem, <br>Én kidacolt, drága szerelmem. <br><br>Elfojtanálak, <br>Ha enyhe volna multam, <br>De bűnöztem, de nem tanultam. <br><br>Sorsom fokára <br>Szerelmes ibisz-pelyhek <br>Most már fészket-kérőn cipelnek. <br><br>Be jó dacolni, <br>Be jó a cifra bánat, <br>Be jó bolondulni utánad.

Azért szeretlek Anna, mert nagy emlék, <br>A tünde múlt örök hárfája vagy, <br>Mert fölzokog egy szép, bús végtelenség, <br>Ha visszazendül távozó szavad. <br><br>Azért szeretlek Anna, mert veled kerestem <br>A májuséj kárpitján csillagot, <br>Mely őszök őszén és dermedt telekben <br>Fiatal lánggal ott tovább ragyog. <br><br>És tündököl egy messzi szerelemre, <br>Mely győztesen zeng sors és sír felett <br>S elmúlt kezek búcsúzásán merengve <br>A szűz magasban fénye megremeg!<br>

Jön búsan az éjjel, orcája borong, <br>Hűsen lebeg a nyúgoti szellet, <br>A fülmile csattog, a lyányka bolyong <br>Susogó bokrai mellett. <br>Ó merre leányka? homályos az ég, <br>Nézd, csak maga fénylik csillaga még <br>Tisztán a szerelemnek. <br><br>Fenn ha a szerelemnek csillaga még, <br>E lészen a lyányka vezére, <br>S bár légyen örökre homályos az ég, <br>Nem száll remegés kebelére. <br>A fülmile csattog, az estveli szél <br>Szárnyain lebeg és zúg a falevél, <br>S ébred tüze képzeletemnek. <br><br>Búsabb lesz az éjjel, orcája borong, <br>Hűsebb a nyúgoti szellet, <br>A fülmile csattog, a lyányka bolyong <br>Susogó bokrai mellett. <br>Ó lyányka! sötétbe borúlt a határ, <br>Nézz széllyel, az égen csillaga már <br>Elhúny a szerelemnek. <br><br>Hagyd légyen örökre sötét a határ, <br>Nem remeg a lyány kebelében, <br>S húny a szerelemnek csillaga bár, <br>Felserken az hajnal ölében. <br>A fülmile csattog, az estveli szél <br>Szárnyain lebeg és zúg a falevél, <br>S lángol tüze képzeletemnek. <br>

Kedvesem, gyönyörüségem, <br>Könyörülj már rajtam, kérlek; <br>Én kimondhatatlanom, hogy <br>Nem tudok eltelni véled! <br><br>Nézlek, bámullak, csodállak; <br>Szemeim kéjtelve úsznak <br>Bájaid fényözönében, <br>Amíg végre belefúlnak. <br><br>Mert hiszen ki tudna nézni <br>Hosszasan a fényes napra? <br>Megvakulok így hát én is <br>Egy pár percre, pillanatra. <br><br>Szépségednek örvényétől <br>Elkapatva, fuldokolva <br>El-elmerülök, azonban <br>Fölvet a hab, félig halva. <br><br>Azután eszemre térek, <br>Az hogy elnyom enyhe álom. <br>Haj de ott is megjelensz te, <br>S nyugtom abban sem találom. <br><br>Fölébredve, rád pillantva, <br>Bájaid megint gyötörnek; <br>Alig bírom már a terhét <br>Ennyi isteni gyönyörnek. <br><br>Mert, én édesem, szerelmem, <br>Ami sok, az mégis csak sok; <br>Ha a mennyország szakad rám, <br>Az alatt én leroskadok. <br><br>Karjaid közé fonódom... <br>Arcodon ég a hivó pir; <br>Fürteidnek denevére - <br>Szívom ajkad, mint a vampir... <br><br>És ölellek, és csókollak, <br>Besohajtlak, belehellek; <br>S nem elég! Ugyan mondd, édes, <br>Hova legyek én már veled?<br>