I. <br><br>Evoé, Élet, be gyönyörű ősz jött, <br>Talán legszebbik ősze a világnak, <br>Ma mosoly-csokrát szórom szét a számnak, <br>(Megint virul e búra görbedett): <br>Evoé, Nap, nincsen baj égen-földön. <br>Evoé, Vágy, a Mind igazolója: <br>Él az Élet s az Élet nem beteg. <br>Csuklástól csókon-megistenülésig, <br>Élet, ma hallom csengőn a szavad: <br>Nem milliónyi ilyen-olyan ember, <br>De Ember az Isten igérete <br>S míg ember él, minden győzve halad <br>Teljesülésig, mit csak ember élt <br>S a legkülömbek szent vágy-zászlait <br>Továbbviszik a legkülömb maradtak <br>S Halál nincs a legfurcsább vágyra itt. <br>Evoé, Élet, be gyönyörű ősz jött. <br><br>II. <br><br>Ma belül és hősön élnek a hősök, <br>Igaz romlása nincsen semminek, <br>Az ősz megint csiklandós-szomorú, <br>Ragyogásos, nagy szivek a mezők <br>S ragyogásos, nagy mezők a szivek. <br>S ha fájtak a tikkadt, ősi legendák, <br>Hát új legenda kerül, ami lázaszt. <br>Talál a Vágy új legyűrnivalót, <br>Rettegő bút és aggodalmat százat <br>S a vígságos, hatalmas Úr előtt <br>Az Élet mit örömföldbe vetett <br>Ma is drága és ma is szeretett, <br>Bár egy magyarul is megkötött sorsra <br>Minden egyéb ezerszer könnyebb volna, <br>De él az Élet s be gyönyörű Ősz jött. <br><br>III. <br><br>Támadjatok föl, jólfigyelő ősök: <br>Én tömeg-Mának nem adtam magam, <br>Nekem az Ember egy folytonos ember <br>S nekem semmi ma sem vigasztalan. <br>Most épitem vulkánokra a fészkem, <br>De fajtámra is mostan figyelek <br>S most hiszem el, hogy elhinni szabad, <br>Hogy milliókért élhet egy-nehány. <br>Dajka-nóták és tanító szavak <br>Fölzuhognak biborban egybeforrva: <br>Sohse vághat rosszat az Ember sorsa: <br>Ím, tábor vagyok gőgben, egyedül, <br>(Be jól van - vélem - minden, ami van) <br>Szívem napos, víg rétként elterül <br>(Hallom, hogy az egész föld dübörög <br>És átkozódnak, kik máskor imáznak): <br>Ma mosoly-csokrát szórom szét a számnak, <br>Evoé, Élet, be gyönyörű ősz jött. <br>

Midőn orcáink ragyogni fájnak <br>S szégyeljük már önnön-sugarunk: <br>Jönnek a vén orcátlanok. <br>Ezt üzenem Költőcske Mihálynak. <br><br>Szegény, kicsi, megvadított ember, <br>Ott a petyhüdt, csúf Béga körül, <br>Milyen nagyon szomoru lény <br>Evvel a bús szívvel, félelemmel. <br><br>Hogy irigylem az ifju merőket, <br>A győzelem víg gyermekeit <br>Kiknek gáncsot ily ellen ád, <br>Fiaimat, az új verselőket. <br><br>Föl, föl, fiuk, hóditóan szállnak <br>A ti bátor, új dalaitok. <br>Ti már ne is üzenjetek <br>Szegény, öreg Költőcske Mihálynak.<br>

Pucér mellemet vágyom betakarni <br>Felhőkkel mint az őszi, csöndes Ég, <br>Ne táncoljon tovább az Élet rajta: <br>Most már hadd jöjjenek a mesék. <br><br>Száz méter lenne borotvált szakálam, <br>Öreg az ajkam, fogam is hibás: <br>Olyan kicsi tenger lett a szivemből <br>S olyan nagy az Óperenciás. <br><br>Hát megpróbálom magam befelhőzni, <br>Szólni magamról unott a dolog, <br>Gyűl és dohog őszi mese és felhő, <br>Burkolt mellemre rágomolyog. <br><br>Volt egyszer, sokszor, volt talán ezerszer, <br>Hét mérföldes csizmáju hős, derék <br>Királyfi, ki szabad mellel elindult <br>És, himm-hámm, elnyelték a mesék.<br>

Egy Szent Lélek nevű kereskedő <br>Egykor sürgős, nagy rendelést adott. <br>Jövünk száz sarkából a világnak <br>Villámmal, gőzzel, szekérrel, gyalog. <br><br>Tevékkel vágtuk át a Szaharát, <br>Drága portékánk részben megavult. <br>De Szent Lélek már ezt így kivánta: <br>Egy kicsi Jövő, egy kicsi Mult. <br><br>Buddha, Mózes, Jézus éltek velünk: <br>Igemálhákkal rakott az agyunk. <br>Miként igérted, vedd át az árut, <br>Fizess, Szent Lélek, éhesek vagyunk. <br><br>Oh, mi, szegény, szomoru kupecek, <br>Eszmék vivői, büszke Szolonok. <br>Krőzusok élnek víg dőzsöléssel <br>S a mi kincsünk és sorsunk: a homok. <br><br>Hosszú tíz nap volt: sok ezer éves. <br>Hazudtak minden Pünkösd hajnalán. <br>Tüzes nyelvekre, meleg aranyakra <br>Rászolgált immár ez a karaván. <br><br>Becsületes, részeg, okos fejünk <br>Mindig másért fáj. Megejti a Szó <br>S úgy futunk el ön-boldogságunknál, <br>Mint szép tájnál bamba kéjutazó. <br><br>Elherdáljuk a vérünk és inunk, <br>Minket kezdettől jégeső mosott, <br>Földet szereznek, bankót csinálnak <br>Sok ezer év óta az okosok. <br><br>Hajh, Szent Lélek, nem vár a karaván, <br>Éppen elég volt az eszme-evés. <br>Viharverten és sakáltépetten <br>Várjuk: jöjjön hát a kitöltetés. <br><br>Fizess, Szent Lélek. Sok volt egy kicsit <br>Ez a bús, bolond, ingyen-szerelem. <br>Ím, megérkeztünk s véres árnyékok <br>Cikkáznak rózsás Pünkösd-reggelen.<br>

Fenn lengő hold! nézd, mint kínlódom, <br>Mondd meg nekem, hol fekszem én? <br>Ágy-é, amelyben hánykolódom, <br>Vagy a koporsó az szintén? <br>Nem? Csónak ez, mely, jaj, a kétes <br>Remény és biztos félelem <br>S az élet és halál setétes <br>Hullámjain lebeg velem. <br><br>Fojtó szirokkóknak hevétől <br>Asznak tüdőhólyagjaim, <br>S a kriptáknak fagyos szelétől <br>Borsódznak minden tagjaim. <br>Szívem megett egy láthatatlan <br>Kéznek nyila bélőve áll, <br>S mellem csontboltján irgalmatlan <br>Sarkával rúgdos két halál. <br><br>Hová ütődöm a habokba? <br>Haj! mely szörnyű hányattatás! <br>Most a cupressusos partokba, <br>Hol rémlet űl s jéghallgatás; <br>Majd a túlsó part lejtőjébe, <br>Honnan barátság szózatit <br>Hallok a plátánok berkébe, <br>S örömszerszámok hangzatit. <br><br>Innen savanyú ázótjokkal <br>Pusztás barlangok fojtanak; <br>Amonnan kerti balzsamokkal <br>Hígabb szellők újítanak. <br>Fúlok, lehellek; fázom, gyúlok, <br>Vagy egy kivégez már, vagy más, <br>Ájúlok, érzek és ocsúlok: <br>Haj! mely szörnyű hányattatás!... <br><br>Ki vagy te, ki hószín leplekbe <br>Felém mosolyogva közelítsz <br>S a partról e szagos berekbe <br>Áldott jobbodon felsegítsz? <br>Te, főldi biztossa az égnek, <br>Arany gyógyúlás! Te a nagy <br>És bőlcs teremtő tehetségnek <br>Halandó leánya! te vagy. <br><br>Te illetéd rózsás újjoddal <br>Mellyemnek rokkant bóltjait, <br>S elindítád pillantásoddal <br>Az élet dobbanásait. <br>Már lelkem új phoenix módjára <br>A lángok közzűl éledez; <br>S gyengűl újjom pattanására <br>Kis lantom újra zengedez. <br><br>De te repűlsz? mind tűnnek, mennek <br>Minő derűlés ez, nagy ég? <br>Sándorffym űl ágyamnál... s ennek <br>Köszönhetem, hogy élek még? <br>Zendűlj, ekhózz, esti csendesség! <br>A hálá engem dalra ránt. <br>Telj bé, kettős szent kötelesség, <br>Az orvos és barát eránt!<br>