Felhőkről lesöpörve <br>kertek közt vagyunk a tenger alatt. <br>Lángoló fehér ablakok <br>melyekből csalogányok parádéznak a Napba. <br><br>A síkság városaiból jöttünk-e <br>vagy démonok Hold-tavaitól? <br><br>Egész tested: szárny. <br>Félig látott Világok lánya; <br>együtt röpülünk hússziklákhoz <br>hajdani szeretők hamvai alatt. <br><br>Itt nincs rend, <br>nincs évszak, nincs nyomor; <br>csak vágyaink vannak <br>föltárva a ködben. <br>Itt szellemek születnek újra minden pillanatban <br>a te arcod pókhálójában. <br><br>Hajad összevegyült kis gyerekekkel <br>kik holdsugárban nevetnek; <br>lepkék szállnak le ajkadra pihenni <br>szavaid ruházzák a táncoló csillagokat, <br>mik könnyedén hullanak a földre. <br><br>Te olyan monumentálissá lettél <br>és én olyan álmossá. <br>Víz csorog le fénylő melleiden. <br>Egy perc múlva te árnyék leszel <br>és én álmomban tűzláng <br><br>Találkozunk majd, <br>folyosók kinyílnak, <br>bever az eső, <br>kutyák égető harapásai lesznek rajtunk. <br>És sodródunk a tér minden Holdjainak <br>csodás érintéseivel <br>a majdani szeretők, <br>vérüket egybevegyítve <br>a szív titkos sikátoraiban.<br>

Ámor múlattába <br>Egy sisak aljába <br>Nefelejcset űltetett, <br><br>Kit saját kezével, <br>Az élet ízével <br>Nyájasan öntözgetett. <br><br>Lám, a kedves Hébe <br>A bajnok szívébe <br>Mely hatalmat vehetett.<br>

Oh, lyányok észre nem vett csapatja, <br>Kihagyott asszonyok, <br>Meg nem vásárolt drága hetérák, <br>Óh, minden rendű némberek tömegje, <br>De nagyon szomoru vagyok, <br>De nagyon szerelmes. <br>Mások gyűrölték nyoszolyátokat, <br>Mások pecsételték le szájatok <br>S boldog igát <br>Testetekre mások erőszakoltak, <br>Mások, mások, nem én. <br><br>Óh, induló nők, <br>Szerelmetes gyanakvók, <br>Rövid szoknyákban s iskolás könyvekkel, <br>Kik megálmodjátok <br>Gyönyörűségét a szabadulásnak, <br>A Mindennek, Egynek és Egyetlennek <br>S kik itt nőttök vén szemem előtt <br>Adó, nagy nőkké, <br>Kik csak tévedésből lehettek enyéim, <br>Mert nőnek az ifjú férfiak is <br>S aki kóstol belétek, <br>Mások, mások, nem én. <br><br>Óh, nagyszerű Szerelem, <br>Minden nőnek szerelme, <br>Borzasztó Lehetetlen, <br>Bolond álom-beszéd, <br>Nő, minden nő: <br>Szemem s derekam fázik, <br>Ha rátok gondolok <br>S kis uccákon párosan <br>Járnak a szerelmesek: <br>Egy nővel minden betelik <br>S az okos hímek olyan boldogak, <br>Mások, mások, nem én.<br>

Fiatalember, húszesztendős, velem egyidős <br>Szép szeretőjét nagyon szereti <br>Ugy szereti, épp mind medrét a folyó, amelyikben a halak is lebúnak az <br>iszapba, ha elfáradtak <br>Csak símogatja és nagyon szereti <br>Ha virágot kap, mind odaadja, a kenyeret is odaadja, nem szegi meg maga <br>Fölolvassa neki az újságot, megvárja, amíg elalszik, aztán elalszik ő is <br>Tüzet rakni is segít és fütyörészve vágja föl a fát <br>Ha volna szeretőm, én is nagyon szeretném <br>Éppen mint a medrét a folyó.<br>

Szép, ősi szó, mámoros messze illat, <br>Távoli akkord, fájó és örök, <br>Beárnyékozod borús álmainkat: <br>Égi követ liliomok között. <br>A végzet voltál vesztett ifjúságom <br>Szent tavaszában: élet és halál, <br>Bús életem és gyönyörű halálom <br>És elhagyál! <br><br>Emlékezem reád vigíliákon, <br>Könyvek és könnyek és borok között, <br>Ha elkerül a béke és az álom <br>S az elmúlás rút váza rám zörög. <br>Emlékezem és nem fáj már az élet, <br>Emlékezem és nem fáj a halál: <br>Szelíd arkangyal, nyilad erre téved <br>És eltalál!<br>