Megsebheté s földúlta szívem <br>Sok veszteség, sok fájdalom; <br>Az élet is gyötrelmes, únott <br>Teherré lőn már vállamon. <br><br>Ohajtozám: boldog, ki nyugszik...! <br>De késve jő a csendes est, - <br>Mi tart, hogy önként menj eléje? <br>Hogy ami nyom, terhel: levesd? <br><br>Készen valék, s im hallom a szót: <br>Hajítsd el a tőrt - küzdj s remélj! <br>Csak gyáva hal meg; - élni: inger <br>Annak, ki férfi, a veszély! <br><br>Lassan gyógyító balzsamával <br>Várd az időt, az éveket: <br>Midőn ismét békét nyer a sziv, <br>S a vérező seb béheged. <br><br>Van a letünt bánatban is kéj; <br>Szint nyernek a megélt bajok; <br>Az elvonult zápor nyomában <br>Kicsiny, de tiszta csepp ragyog... <br><br>És én maradtam, - küzdve, várva, <br>Mig a hullám duzzadt, esett! <br>Most is hiven küzdök, remélek, <br>De maholnap a sírhoz érek: <br>- S még mindig hordom a sebet!

Rossz útra tévedtem, világ csúfja lettem. <br>Szép út állt előttem, de nem azt követtem; <br>Nem adok, nem hajtok semmit a világra, <br>Bolond célok után rohanok zihálva, <br>Bolond célok után álmodozva, balgán - <br>Így beszélnek rólam minden utca sarkán, <br>- Édes anyám, lelkem, <br>Sirasson meg engem. <br><br>Sirasson meg engem, szerencsétlen lettem, <br>Azok tettek azzá, akiket szerettem. <br>Üres lett a szivem, üres lett utánok, <br>Betöltötték kínzó, messze űző álmok. <br>Álmok rabja lettem, csak álmokért élek, <br>Egy mámoros álom lett nékem az élet, <br>- Édes anyám, lelkem, <br>Sirasson meg engem. <br><br>Tudom, hogy szeretett, tudom, hogy szeret még, <br>Pedig én dúltam fel nyugodalmát, csendjét, <br>Énbennem csalódott, értem fáj a lelke, <br>Én pedig rohanok balga küzdelembe <br>Diadalt aratni. Milyen dőre álom, <br>Pedig hozzá kötve életem, halálom! <br>- Édes anyám, lelkem, <br>Sirasson meg engem. <br><br>Igazságért küzdök, tudom, hogy hiába; <br>De ha harcba szólít szívem minden vágya, <br>Mit tehetek róla? Tán az örök végzet <br>Rótta rám e kínos, bús kötelességet <br>S én csak mint vak eszköz teljesítem s várom, <br>Mig kidülök s lesz más, ki helyembe álljon, <br>- Édes anyám, lelkem, <br>Sirasson meg engem. <br><br>Eladtam már magam, nem magamnak élek, <br>Nyugalmat, pihenést már nem is remélek, <br>Lelkem lett a küzdés, szívem lett az álmom, <br>Szívemet keresem, amíg megtalálom, <br>Egy új Ahasvérként bolyongok örökre, <br>Míg lerogyom holtan egy útszéli rögre, <br>- Édes anyám, lelkem, <br>Sirasson meg engem.

Van az életben egy-egy pillanat, <br>Erősnek hisszük szerfelett magunkat. <br>Lelkünk repül, száll, magával ragad, <br>Bús aggodalmak mindhiába húznak. <br>Csalóka álmok léghajóján <br>A vihar szépen fellegekbe tüntet, <br>Míg lenn a földön kárörvendő, <br>Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket. <br><br>Van az életben egy-egy pillanat, <br>Hogy nem várunk már semmit a világtól, <br>Leroskadunk bánat terhe alatt, <br>Szívünk mindenkit megátkozva vádol. <br>Míg porba hullva megsiratjuk, <br>Mi porba döntött - sok keserü álmunk, <br>Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen, <br>Míg testet öltött fájdalmakká válunk. <br><br>Ez a mi sorsunk, mindörökre ez, <br>Szivünk a vágyak tengerén evez, <br>Hajónkat szélvész, vihar összetépi, <br>De egy zord erő küzdelemre készti. <br>Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva, <br>Nincs egy reményünk, mely valóra válna, <br>Míg sírba visz az önvád néma átka.

A jövőnek szép reményit <br>Dúlja bennem a való, <br>S föltünendő napjaimnak <br>Fénye már borong s csaló. <br>Hé! ti veszni tért koromnak <br>tikosan költ csillagi. <br>Merre visztek? Vak hevemmel <br>Ki fog sorsot osztani? <br>Évek hogyha elhaladtak, <br>Vissza sem tekíntenek, <br>Másolatlan megy folyások <br>És azokkal mindenek. <br>De ti szánatlan keservim <br>Szüntelen mért gyötretek <br>E sebes szív érzeményit? <br>Tán hogy sírba űzzetek. <br>Nem! - Tovább is élni enged, <br>Élni, búban sínleni, <br>Lételemnek alkotója, <br>S a halállal küzdeni. <br>Zordon álmok éjjelenként, <br>Nappal üldöz a való. <br>Képzetimnek tengerében <br>Minden engem furdaló.

E néhány dalban ifjuságom, <br>Minden szép álmom eltemetve. <br>Csak a könny van még a szemembe', <br>Elszállt sok édes, balga álmom. <br><br>De mégis, míg az örök este <br>Reám borultát félve várom, <br>Dalokba olvadt ifjuságom <br>Hadd jusson még egyszer eszembe. <br><br>Még egyszer... s aztán durva lábon <br>Taposni a hervadt virágon <br>Jöjjön el hát, jöjjön az élet. <br><br>E néhány dal megőriz téged, <br>Ezerszer szent édes emléked, <br>Hervadt virágom: ifjuságom!...