Látom kelet leggazdagabb virányit, <br>A természetnek virág-háremét, <br>S a napnak rózsaszínű szempilláit: <br>Hasadt felhő mosolygó peremét; <br>Látok homályos pálmaligetet, <br>Hol a szellő rejtélyesen susog, <br>És énekel fényes madársereg... <br>Madarak? vagy tán zengő csillagok? - <br>- Látok nagy hegyről egy kék szigetet <br>A tenger és a messzeség ölében; <br>Körűlem ősz van, amott kikelet. <br>Vándorló darvak úsznak át az égen <br>Az őszbül a tavaszba, és utánok <br>Elküldi a szív minden vágyait, <br>S e vágy talán még jobban boldogít, <br>Mint ha ott volnék, ahol lenni vágyok. - <br>- Látok mesés, holdfényes éjszakát, <br>Az élet alszik, a halál viraszt: <br>A légen szellemek suhannak át, <br>Ruháiktól megrezzen a haraszt; <br>Nem alvilági rémes szellemek: <br>Boldog halottak, kik lejöttenek <br>A holdsugárok arany fonalán <br>Csillagjaidból, mennyei magasság, <br>Hogy kedveseiket meglátogassák, <br>S hogy ajkaikra csókolják talán <br>Az édes álmat, melyben lelkeik <br>Az ég üdvét előre érezik. <br>Látok mindent, mi sohasem a szemnek, <br>Csak a sejtésnek látható az éjben... <br>S mindezt két szemben látom: kedvesemnek <br>Sötét világú, ábrándos szemében. <br>

Világdöntő kacajra <br>Nyilnék meg ajakam, <br>Ha olyan szörnyüképen <br>Nem szégyelném magam; <br>Mindeddig azt hittem, hogy én <br>Okos emberként ragyogok, <br>Pedig nem volt s nincs s nem leszen <br>Oly tökfilkó, mint én vagyok! <br><br>Előre-hátra engem <br>Az élet hányt-vetett, <br>Epedve szomjazám már <br>A nyúgodt életet; <br>S mit tettem? megházasodám, <br>Hogy kipihenjem magamat... <br>Házasság s nyugalom! van-e <br>Ennél bolondabb gondolat? <br><br>S barátim miattam <br>Aggódtak rémesen, <br>Hogy vélem együtt szépen <br>Majd lantom is pihen, <br>Mivel szélnek kell fujnia, <br>Hogy zugjon a fák levele, <br>S szélcsendben ugy hallgat, miként <br>A fák, az ember kebele. <br><br>Kérlek, kedves barátim, <br>Hogy ne aggódjatok, <br>Mint eddig nem hallgattam, <br>Eztán sem hallgatok, <br>Sőt még majd nem is győzitek <br>Végighallgatni lantomat... <br>Házasság s nyugalom! van-e <br>Ennél bolondabb gondolat? <br>

Miért tekintesz be szobámba? <br>Kiváncsi hold! <br>Nem úgy foly már itt a világ, mint <br>Hajdanta folyt. <br><br>Egykor ha pillantásod hozzám <br>Betévedett: <br>Látád a szívben meg nem férő <br>Lángéletet. <br><br>Bú, kedv között élet-halálra <br>Látál csatát, <br>De győzedelmeskedni a bút <br>Nem láthatád. <br><br>Ez akkor volt, - ha megtekinted <br>Most arcomat, <br>Azt vélheted: tükörben látod <br>Tenmagadat. <br><br>Hideg vagyok és szótalan, mint <br>- Ahonnan jő <br>E hidegségem, szótlanságom, - <br>A temető. <br>

Szolgáltam én Mars uramnál <br>És Thalia kisasszonynál, <br>Mégpedig nagy tiszteletben... <br>Ott elcsaptak, itt elszöktem. <br><br>Gyalogoltam kutyamódon, <br>S jártam négylovas hintókon. <br>Tisztitottam más csizmáját, <br>S tisztitá az enyimet más. <br><br>Kujtorogtam szomjan-éhen, <br>Egy helyen száraz kenyéren <br>Rágicsáltam, más helyen meg <br>Tejbe-vajba fürösztöttek. <br><br>Volt már ágyam a mezetlen <br>Föld, kietlen rengetegben; <br>Háltam ismét cifra ágyon, <br>Finom patyolat-párnákon. <br><br>Megemeltem a sipkámat <br>Szolgabíró hajdujának, <br>S én előttem hajtogatták <br>Magokat a szolgabírák. <br><br>Szobalyány is szégyelt volna <br>Velem jőni karonfogva, <br>Máskor ismét úri hölgyek <br>Pillantásomért epedtek. <br><br>Drága, ékes uj ruhám volt, <br>S volt ruhámon folt hátán folt, <br>Zöldre raktam sárgát, kéket... <br>Szent atyám, be tarka élet! <br>

Vállat-vető minden vállal, <br>Kis halállal, nagy halállal, <br>Sok igazzal és sok állal, -: <br>Szürke Sorsom mindig vállal. <br><br>Mindig vállal: egyszer élek, <br>Sohasem leszek cseléded, <br>Nem-kért Élet, bolond Élet <br>És nem leszek ellenzésed. <br><br>Szép az Élet, ha sugárzik, <br>Szép az Élet, hogyha másik, <br>Szép az Élet, ha hibázik <br>S szép a Halál, ha sírt ás itt. <br><br>Szép, hogyha vén, léha kedvem <br>Elfut szerte-növekednem <br>S hogyha utánam már belengem <br>S hogyha már nem látnak engem. <br>