Az élet a zsibárusok világa, <br>Egy hangos vásár, melynek vége nincs. <br>Nincs semmi tán, melynek ne volna ára, <br>Megvehető akármi ritka kincs. <br>Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak <br>Kufár lélekkel hasznot, üzletet; <br>Itt alkusznak, amott már áll a vásár, <br>A jelszó mindig: eladok, veszek!... <br><br>Raktárra hordják mindenik portékát, <br>Eladó minden, hogyha van vevő: <br>Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság, <br>Rajongás, hit, eszmény és szerető. <br>Aki bolond, holmiját olcsón adja, <br>Az okos mindig többet nyer vele, <br>A jelszó: egymást túl kell licitálni, <br>Ádáz versennyel egymást verve le! <br><br>A szív az üzlet leghitványabb tárgya <br>S eladják mégis minden szent hevét. <br>Akad vevő rá, egymást licitálja, <br>Hogy a holmit atomként szedje szét. <br>Folyik a vásár harsogó zsivajban, <br>Az egyik kinál, másik meg veszen, <br>Csak néhol egy-egy végképen kiárult, <br>Kifosztott lélek zokog csendesen. <br><br>Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben, <br>Bolondok bizton, balgák szerfelett, <br>Eddig az ő példájukat követtem, <br>Ezután én is másképpen teszek, <br>Lelkem, szívem kitárom a piacra, <br>Túladok én is minden kincsemen... <br>...De nincs erőm ily nyomorulttá válni, <br>Óh, nincs erőm, én édes Istenem!... <br>

Sötét folyó, <br>honnan fakadsz? <br>Sötét folyó, <br>meddig szaladsz? <br>Sötét folyó, <br>hová szakadsz? <br><br>Sötét falú, <br>vízparti kép. <br>Senki se szól, <br>semmi se lép, <br>alvó falú, <br>alszik a nép. <br><br>Sötét falú, <br>felejts, aludj, <br>te csak aludj! <br>Virraszt a víz, <br>aludj, aludj. <br><br>Ó, életem, <br>honnan fakadsz? <br>Ó, életem <br>meddig szaladsz? <br>Jaj, életünk, <br>hova szaladsz? <br><br>Nagy hallgatás, <br>mély, mint a sír. <br>Halk csobogás, <br>bús, mint a sír. <br>Most messziről <br>Valaki sir. <br><br>Valaki sír, <br>ágyán forog. <br>Mindenki sir <br>és hánytorog. <br>Mindenki sir, <br>Zokog, zokog. <br><br>Sötét sirás <br>honnan fakadsz? <br>Nehéz sirás <br>miért fakadsz? <br>Szakadó könny <br>meddig szakadsz? <br><br>1932<br>

... Élni való minden élet, <br>Csak magadnak hű maradj <br>Veszteség nem érhet téged, <br>Hogyha az lész, ami vagy<br>

Édes átok: <br>Utolsó napig és hajszálig <br>Gyermek-szemmel <br>Nézni a világot. <br><br>Újra-újra <br>Megborzaszt az emberi rosszság, <br>Szepegéssel <br>Borzalomba fúlva. <br><br>Kérded, kérded: <br>Mért nem vagyunk mind tiszták és jók? <br>S jön a válasz <br>S a választ nem érted. <br><br>Jön a válasz <br>S úgy hallgatod, mint riadt gyermek <br>S reszketsz, mint fa, <br>Félig-zöld és száraz. <br><br>S szólsz: bús kincsem, <br>Te, szakadatlan, vén gyermekség, <br>Úgy imádlak: <br>Egyebem úgysincsen.<br>

Ahogy nőnek az árnyak, <br>Ahogy fogynak az esték, <br>Úgy fáj jobban és jobban <br>Az eljátszott öregség. <br><br>Ez az én két vén szemem <br>Habár sok szépet látott, <br>Mosolygós öreg úrként <br>Nem látja a világot. <br><br>Nem fogok bocsánattal, <br>Víg arccal tündökölni <br>S fiatal vétkek fölött <br>Pálcát tréfásan törni. <br><br>Emlékezni se fogok <br>Kedvesen zsörtölődve, <br>Ősz hajjal, piros arccal <br>A régi jó időkre. <br><br>Heves, ál ifjúsággal, <br>Óh, ezerszer jaj nékem, <br>Megöltem jövő magam, <br>Az én szép öregségem. <br><br>Ahogy nőnek az árnyak, <br>Ahogy fogynak az esték, <br>Úgy fáj jobban és jobban <br>Az eljátszott öregség.<br>